home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Évzáró a Tiszavirágban
Tóth Tibor
2022.12.26.
LXXVII. évf. 51. szám
Évzáró a Tiszavirágban

A zentai Tiszavirág Kajakklub családias hangulatú évzáróval tett pontot a 2022-es idényre, melyen az egyesület versenyzői, vezetői, edzői mellett a szülők és támogatók, szimpatizánsok is részt vettek.

Fehér Csaba, a Tiszavirág Kajakklub vezetőedzője a népes hallgatóság előtt kiemelte, hogy a nemzetközi mezőnyben nagyot léptek előre, amiről az ifjúsági korosztályban a világversenyeken szerzett több nemzetközi érem és a felnőtt-Európa-bajnokságon elért 4. hely tanúskodik. A hat válogatott versenyzőről szólva Subotić Marko és Gere Katalin nemzetközi versenyeken elért sikereit emelte ki.

Vartus Árpád, az egyesület utánpótlásedzője elmondta, hogy Túri Csongor diplomázás előtt álló fiatal edző segítségével a nyári hónapokban a sporttáborok, kajakiskolák és egyéni oktatás keretében több mint száz általános iskolás gyerekkel ismertették meg a sportág alapjait.


Fotó: Foto-video Eurostudio

— Minikajakos csoportunk soha nem látott létszámot képvisel, és az eredményekre sem lehet panaszunk, hiszen a szerbiai országos bajnokságon összesítettben a 3. helyen zártunk. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy ígéretes a jövő generációja. Pionírcsapatunk vízválasztó év előtt áll, alaposan fel kell gyűrniük a felgyűrnivalót. Továbbra is nagy hangsúlyt helyezünk az utánpótlás-nevelésre — mondta Vartus.

Mindkét edző kiemelte, bizakodva állnak a jövő kihívásai elé. Nehéz év várja az egyesületet, de ilyen közösséggel a háta mögött nincs mitől tartani.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..