home 2024. október 09., Dénes napja
Online előfizetés
Évkezdet Hajdújáráson
Tóth Tibor
2023.01.05.
LXXVIII. évf. 1. szám
Évkezdet Hajdújáráson

A mintegy 2000 lakosú Hajdújáráson több sikeres fejlesztés valósult meg 2022-ben. A helyi közösség tanácsa lehetőségeihez mérten próbál minél többet tenni a faluban élőkért és a településen működő civil szervezetekért, melyek közül kiemelkedik a fennállásának 30. évét ünneplő Lifka Sándor Művelődési Egyesület és a 75 éves Vinogradar Labdarúgóklub.

Sövény Rudolf, a Szabadkai Városi Képviselő-testület hajdújárási tanácsnoka beszélgetésünk elején elégedettséggel nyugtázta, hogy szinte minden hatalmi szervtől és szintről érkeztek eszközök Hajdújárásra.

— Az európai uniós Opti-Bike 2-es pályázatnak köszönhetően a meglévő folytatásaként 1500 méter hosszan kerékpárút épült Hajdújárásról Királyhalom irányába. A Körös-patakon átívelő hídra vonatkozó tervek most készülnek, hamarosan az is megépül, és akkor elmondhatjuk, hogy kerékpárral teljesen biztonságos körülmények között juthatunk el egészen a királyhalmi határátkelőig. A magyar kormány támogatásával, a TSC Labdarúgóklub révén műfüves labdarúgópályát kapott a Vinogradar Labdarúgóklub. A telek megvásárlásához szükséges 5000 eurót helyi és környékbeli polgárok adták össze mindössze egy hónap alatt. A Vinogradar labdarúgóközponttá fejlődött, hiszen Horgostól Szabadkáig 120 fiatal focizik a klubban, mely minden korosztályban nevezett csapatot a különféle bajnokságokra. A nyár folyamán befejeződött a Dózsa György utca aszfaltozása, mely városi eszközökből, mintegy 6 millió dinár értékben valósult meg. A teherforgalom már elindult a Szabadka—Szeged vasútvonalon, mely regionális jelentőségű beruházás köztársasági eszközökből jött létre. A személyszállító vonat településünkön is megáll majd. A vasútvonalnak köszönhetően nem kell fél napokat várakoznunk valamelyik közúti határátkelőn, de az sem mellékes, hogy a vonaton kerékpárokat is lehet majd szállítani. Horváth Endre hajdújárási plébános közbenjárásával a templomban fűthető padok várják a hívőket, kényelmesebbé téve a szentmiséken való részvételt — összegzett Sövény Rudolf, hozzátéve, hogy a hagyományos rendezvényeket ezúttal is megtartották, hiszen az események népszerűek és látogatottak.


A Királyhalom irányába vezető kerékpárút

Az idén újabb beruházások várhatóak a településen. Elkészültek az ivóvízhálózatra vonatkozó tervek, mely Királyhalom, Hajdújárás és Ludas lakossága számára gondoskodna vezetékes vízről.

— Nagyon régóta várjuk, hogy Hajdújárás vezetékes vízhez jusson. Nagy horderejű, jelentős összegű beruházásról van szó, így óvatosan kell fogalmazni azzal kapcsolatban, hogy mikor valósulhat meg. A történet elmozdult a holtpontról, és reményeim szerint belátható időn belül az eredmények is megmutatkoznak. Elkészült a Vasút utca aszfaltozására vonatkozó műszaki tervdokumentáció. A vasútvonal építése közben ez az utca alaposan megrongálódott. Várjuk a kivitelezőt, aki a megbeszéltek szerint helyrehozza a megrongált utcákat. Az Ifjúsági brigádok utca szegélyét, melyet a hatalmas tehergépkocsik tettek tönkre, már helyreállították és újraaszfaltozták. A Spartacus Súlyemelőklubnak már több éve kihelyezett részlege működik Hajdújáráson. Ideiglenesen átengedtünk neki egy helyiséget a helyi közösség épületén belül, ám ez nem méltó ahhoz, amit megérdemelne, hiszen több országos bajnoka és szép jövő előtt álló versenyzője van. A mögöttünk lévő év vége felé elkészült a műszaki tervdokumentáció a helyi közösség épületének kibővítésével kapcsolatban. Reményeim szerint hamarosan az a beruházás is megvalósul, amelynek keretében a súlyemelők megfelelő klubhelyiséghez jutnak, valamint egy nyilvános toalettet is létesítünk. A noszai művelődési ház munkálatai befejeződtek, a bebútorozás is megtörtént. A tűzvédelmi előírások szigorítása miatt azonban a használatbavételi engedély még várat magára — mondta.


Sövény Rudolf

A Lifka Sándor Művelődési Egyesület színvonalas műsorral ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját. Az eseményen az egyesületek szakcsoportjai mellett a szomszédos települések népdalkörei is színpadra léptek, de a fő hangsúlyt a gyerekekre helyezték, hiszen ez az ünnep róluk, a jövő reménységeiről szólt. Az egyesület szakcsoportjai részt vettek a faluban megtartott események mellett a Durindón, a Gyöngyösbokrétán és a Palicsi Sokadalmon is.

— Az elmúlt év folyamán néptáncoktatót váltottunk, a gyerekekkel néhány hónapja a Palicson élő Székely Zsófia és Koós Dezső foglalkozik. Dezső magyarországi néptáncegyüttesben táncolt, Zsófia pedig a Talentumot erősítette, mindketten néptánctovábbképzésre járnak, így bővítve tudásukat. Nekik köszönhetően az elmúlt időszakban megnövekedett a néptánc iránt érdeklődő óvodások száma. Január folyamán szülői értekezletet tartunk, majd az oktatók saját belátásuk szerint szétválasztják a korosztályokat. Az óvodások és az iskolások is külön-külön csoportot alkotnak majd, így a nagyokkal együtt újra három néptánccsoportunk lesz. Népdalkörünk és citerásaink is jól dolgoznak, utóbbiaknál szintén új oktató, Mák Attila foglalkozik a gyerekekkel. Hamarosan elindítunk egy kezdőcsoportot is — mondta Szalai Eszter, a Lifka Sándor Művelődési Egyesület elnöke.


Szalai Eszter

Az egyesület egész évben három pályázaton (Szabadka Város, MNT, tartomány) nyert, míg a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. kiírásain egyszer sem bizonyult sikeresnek.

— Nagyon fájlaltuk, hogy a Kórustalálkozó megrendezésére nem nyertünk eszközöket, és anyagi lehetőségek hiányában a hagyomány megszakadt. A megszokott csomagosztás is forráshiány maradt el, de a tagsági díjakból vásárolt apró figyelmességgel mégis megleptük a gyerekeket. Nem vagyunk elégedetlenek, hiszen a Bethlen-alapnak sokat köszönhetünk, az idén azonban nem volt szerencsénk. A 2022 közepén megjelent új Csoóri Sándor-pályázaton nyert összeg is kisebb volt, mint a korábbiak, de az oktatók díját tudtuk belőle fedezni, és kirándulásokra is jutott valamennyi. Az elmúlt évben két jánoshidai vendégszereplésre vittük el a gyerekeket, az idén azonban a közösségépítés és a gyerekek egyesületben való tartása miatt több utazásra lenne szükség. A pályázatokon korábban nyert támogatásoknak köszönhetően eddig jelképes tagsági díjat kellett fizetni, a jövőben viszont a szülőknek is hozzá kellene járulniuk az oktatók tiszteletdíjához, mert a támogatások megcsappanása miatt az egyesület önerőből ezt már nem tudja fedezni — mondta Szalai Eszter, hozzátéve, hogy a hagyományos rendezvényeken továbbra is részt vesznek, és bíznak benne, hogy a Kórustalálkozót az idén már megtartják.

2023 első napjaiban még csend uralkodik a faluban, hamarosan azonban benépesülnek az utcák, a próbatermek, a focipályák, és új lendülettel halad tovább a falu a fejlődés útján.


A műfüves pálya

Fényképezte: Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..