A ,,madzagrádió' hírei szerint néhány szomszédos országban tudatosan, közvetett haszonszerzési okokból fújták föl már tavaly ősszel a madárinfluenza veszélyét. Egyre több helyen ,,találtak' döglött madarat, amely az emberre is veszélyes H5n1-es vírustól fejezte be vízi pályafutását. A tv-ben is láttuk: egyre több helyen tízezres tömegekben irtották az egyébként makkegészséges háziszárnyasokat. Az a fránya vírus pedig a világért se volt hajlandó - nálunk falun - átterjedni az emberre. Hát láttak már ilyet? Szakemberek, felelős politikusok hiába nyomták a szöveget... Nemcsak a víziszárnyasok, de még az erdei szalonka, a vaddisznó és az őz vadászatát is betiltatták.
De van Isten, mondják most a vadászok: évtizedek óta nem volt annyi vadréce az erekben, tocsogókban és a mesterséges halastavakban, mint az idén. Hála a tilalomnak, sok tojó marad meg, és a tavaszi kiadós meg hosszú esőzések által kiváló fészkelő és utódnevelő területek képződtek. Különösen a nagy kiterjedésű észak-bánsági szikes legelők zsombós ereiben. Már a tavasszal látni lehetett, hogy - különösen a tőkés récék - népes fészekallyal úszkálnak, sütkéreznek, s anyjuk riasztó sápogására szempillantás alatt eltűnnek a víz alatt. Sajnos, az augusztus eleji zivatarban egyes kisebb területeken bennük is kárt okozott a jégverés. Szajániaktól hallottuk, hogy a falu északkeleti oldalán egy nádas állóvízen több élettelen és szárnytörött tőkés kacsát találtak. Galambtojásnál is nagyobb jég tett bennük kárt.
A hódegyházi vadászok is jó vadászati kilátásokkal várták a szokásos szeptemberi évadnyitást. A falut csaknem körülövező halastavakon könnyebben meg lehetett számolni a réceállományt, s kideríteni azt is, hogy a tőkéseken kívül a barátréce, a cigányréce és a böjti réce állománya is népesebbnek látszott, mint az utóbbi esztendőkben.
Erre az alkalomra - a már három évtizedes hagyomány szerint több környékbeli és távolabbi (bácskai és bánsági) társaságból mintegy 80 vadász érkezett, és a délutáni fogadás után, még alkonyat előtt kivonultak a tórészlegeknek az erre az alkalomra kijelölt területére, hogy mindenki kiválassza a számára legígéretesebb helyet. Indulás előtt azonban Piri Bertalan, a helyi vadásztársaság elnöke, valamint Szokol Csaba, az itteni halastavak igazgatója fegyelmezett vadászatra, a vadrécén kívül minden más madár lövésének tilalmára és egymás testi épségének óvására hívta föl a figyelmet. Kellett is, hiszen nálunk úgyszólván helységenként és egyénenként is vannak eltérő vadászati szokások, magatartások. Az elnök jegyzetén a Bácskából péterrévei, adai, zentai és kispiaci, a Bánságból mokrini, feketetói, csókai, tiszaszentmiklósi vadászok szerepeltek. Közölték velük azt is, hogy az előző napokban egy 7 tagú olasz csoport kényelmes vadászaton 54, egy 12 tagú pedig 305 kacsát lőtt, nincs szükség kapkodásra, nagyon sok van belőlük. Különösen a tőkésekből, ami föltehetően annak is köszönhető, hogy a tavaszi vonuláskor a dél felől érkezők a nagy, vízzel borított területek vonzásában itt telepedtek le, és a fészekrakásra is ezt a területet választották.
Amikor este 9 óra tájban már mindenki visszaérkezett a vendéglátó társaság otthonába, volt mit látni: némelyik vadász félzsáknyi tőkést borított ki az udvar gyepére, 12 egyed volt benne. Aztán megkértük őket, hozzák be a kocsiban hagyott példányokat is, hogy Bertalan elnök régi szép szokásához híven megörökítse a terítéket. A mellékelt fölvételen a fele se látszik azoknak, akik sikerrel taposták a vizet. Legtöbbet természetesen azok szedtek össze a helyenként igen mély vízben, akiknek jó elhozó vadászebük is volt. A látottak alapján számítottuk ki, hogy fejenként átlagosan két kacsa esett, vagyis valamivel több mint 160 példányt találtak meg.
Mire visszakerült a zsákmány az utcán parkolt autókba, a nagyteremben már jó hangulatot teremtett a háromtagú (Karna Pista, Horváth Tibor és Tóth Gyula) zenekar, és a kispiaci meg a helybeli Nimródok egy csoportja a hangszálakat nem kímélve megmutatta, hogy a nótázáshoz is ért. Közben már találták a Kiss Árpád és Tóth S. Károly, a két vadász mesterszakács nem kövér tavi pontyból készült halászléjét, majd második fogásként az őzpörköltet. Így aztán nem volt nehéz éjfél után két óráig is kitartani.
Megbocsásson az olvasó és a természetet tisztelő vadász, de a fentiekhez fűződő kellemetlen jelenségről is hírt kell adnom. Már korábban leírtam e cikket, amikor eljutott hozzám a hír, hogy a vadászat utáni egy-két nap alatt több mint 50 döglött vadkacsát szedtek össze a halakat etető halászok! Ezek a töltés melletti nyílt mély vízbe hullottak, és a meggondolatlanul lődöző puskások kutya nélkül képtelenek voltak kiszedni. Már alkonyat előtt lőtték a töltésről a lövésre kockázatos magasságban húzó falkákat is, esetenként egymásnak dicsekedve. Tény és való, hogy a mai, teljes torkolatszűkítésű puskákkal s magnum-tölténnyel az ,,ég alól' is leszedhető a réce, de kárba vész. Az igazi, a természetet tisztelő vadász nem tesz ilyesmit.
Mindezek után azt tanácsolhatjuk a vadászat szervezőinek, hogy a jövőben helységenként meghatározott számú, esetleg névre szóló meghívóval jöhetne a megnyitóra 50 főnyinél nem több vendég.