A rajztechnikáját saját maga fejlesztette ki, csak az interneten tájékozódott egy kicsit a művészet tudományos oldaláról. Hogy mikor és miért kezdett el a képzőművészet iránt érdeklődni, ezt kérdeztem tőle beszélgetésünk kezdetén.

— Az ember már az óvodában elkezd rajzolgatni, én azonban csak 8-9 éves koromban mutattam némi érdeklődést a képzőművészet iránt. Stílusomat nem koppintottam senkiéről, inkább úgy mondanám, hogy örököltem az édesapámtól, akit hasonló témák érdekeltek. Már kisgyerekként is láthattam a munkáit, de nem tudtam lemásolni őket. Amikor én is elkezdtem rajzolgatni, a ceruzám hegye alá önkéntelenül az ő stílusa került, és meglepődve láttam, hogy a kettő mennyire hasonlít egymásra. Egyszerűen vágyat éreztem a rajzolás iránt. Vannak ugyanis pillanatok, amikor az ember felfokozott érzelmi állapotba kerül. Engem ilyenkor a rajzolás tud valamennyire megnyugtatni.

* Kik támogattak?
— Elsősorban a szüleim, majd amikor a rajzaimat a csókai Paletta Képzőművészeti Egyesület tagjainak is megmutattam, akkor ők is felkaroltak, kiállítást is rendeztek nekem.

* Meddig készül egy-egy rajz?
— Az attól függ, hogy mikor mit rajzolok. Tulajdonképpen szinte minden képet részletekben készítek el. Megrajzolom az alapokat, majd félrerakom, egy idő múlva újra előveszem és befejezem. Néha fél évig is halogatom. Ha azonban valamelyiket azonnal be is akarom fejezni, akkor a munka 6-10 órát is eltarthat. Nagyon sok időt, türelmet és erőt vesz igénybe.

* Eddig hány képet készítettél?
— Keveset. Mintegy harminc van befejezve, száznak viszont még csak a vázlatával készültem el. Noha ezek a rajzok nem nagyon tetszenek, egyet sem szoktam eldobni közülük. Inkább félreteszem, és reménykedem benne, hogy a rajzkészségem fejlődik, és akkor egyszer majd kijavítom őket, vagy esetleg ihletet merítek belőlük. 

* Mi ad ihletet?
— Az ihletet bármi meghozhatja, egy séta a parkban, egy madár röpte... Engem például a természet, a napsütés, a növények, a fák ihletnek meg, de nem feltétlenül ezeket rajzolom le. Általában jön egy szikra, egy érzés, amire alapozhatok, ránézek egy felületre, és érzem, rajzolnom kell. Persze, előfordul az is, hogy semmi sem ösztönöz, ilyenkor nem tudom, mibe kezdjek bele.  

* Mit nyújt neked a rajzolás?
— Érzelmi elmélyülésnek nevezném, mert egyfajta kitisztulása az elmének. Mint amikor a költő az aktuális érzelmeiről ír verset. Ekkor felszabadul bennem valami jó, és ez végigkíséri az egész napom. Boldoggá tesz, ha elégedett vagyok a művemmel. Azt szeretném, ha az, aki megszemléli a rajzaimat, elmélyedne bennük, és különleges élményben részesülne. De hát az emberek általában csak rájuk pillantanak, és mennek tovább. Az az igazi, amikor valaki észreveszi rajtuk az összes apró részletet, és azt is elképzeli, hogyan készülhetett egy-egy alkotás. Ehhez talán kell egy kis depresszió, vagy éppen boldogság. Úgy érzem, ez az az irány, ami felé nekem haladnom kell!

(A beszélgetés a tiszaszentmiklósi újságíró-iskolában készült.)