home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Érdemes és büszkeség magyarnak lenni
Kartali Róbert
2022.02.03.
LXXVII. évf. 5. szám
Érdemes és büszkeség magyarnak lenni

Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes kapta az idén a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség legrangosabb elismerését, az Aranyplakettet. A magyar kultúra napja alkalmából Palicson megtartott vajdasági központi rendezvényen átadták továbbá a Magyar Életfa díjat és a Plakett kitüntetést, valamint kihirdették a 2020. és a 2021. évi Vajdasági Szép Magyar Könyv pályázat eredményeit.

Az idén immáron 33. éve annak, hogy napja lett a magyar kultúrának. 1989 óta ünnepeljük meg január 22-ét annak emlékére, hogy — a kézirat tanúsága szerint — Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Az évfordulós ünnepségek alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség a magyar kultúra napjának vajdasági központi ünnepségén adta át a kiemelkedő életműért járó Magyar Életfa díját, a példaértékű életpályák, pályaívek elismerésére alapított Plakettet, továbbá a Kárpát-medence magyar közösségeiért vállalt, illetve végzett hiteles őrző és teremtő munka kiemelésére létesített Aranyplakettet.

Magyar Életfa díjban részesült Birkás János, az adai Musica Humana kamarakórus nyugalmazott karnagya, Brezovszki Eszter népdalkörvezető, néptáncoktató, művelődés- és közösségszervező, Jódal Rózsa tanár, író, szerkesztő és Pintér József péterrévei származású helytörténet-kutató. Plakett díjat vett át Komarek Magdolna nagykikindai közösség- és művelődésszervező, Mihók Attila csókai citeraoktató, Stefaniga Ottília, a 25 éves Óbecsei Schola Cantorum kórus alapító karnagya, kántor, művelődés- és közösségszervező, Varga Lívia művelődés- és közösségszervező, a 30 éves adai Vadvirág Hagyományápoló Kör alapítója és mindenkori elnöke, a Vadvirág Néptánc- és Népzenei Tábor megálmodója, valamint a Közép-Bánság magyar közösségi életét meghatározó és hagyományainak megtartásában kiemelkedő szerepet betöltő, az idén 75 éves Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület. A díjazottaknak Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke és Kiss Tóth Erika alelnök adta át az elismeréseket.

— A nemzetépítés és a nemzetegyesítés korszaka tovább kell és tovább fog folytatódni! — emelte ki beszédében Sutus Áron, a VMMSZ elnöke. — Bízva bízhatunk cselekvő nemzetünk közösségeiben és azok tagjaiban. Azért vagyunk most itt, hogy hálát adjunk, és megújítsuk fogadalmunkat, valamint köszönetet mondjunk őszinte szívből a nemzetet bátran megvalló öntudatért, valamint a díjazottaknak nélkülözhetetlen nagyságukért és életszolgálatukért.

Semjén Zsoltnak az Aranyplakett kitüntetést Dudás Károly, a VMMSZ tiszteletbeli elnöke, Sutus Áron elnök, valamint Kiss Tóth Erika és Rancz Károly alelnökök nyújtották át.

— Megtiszteltetés és megerősítés — köszönte meg a kitüntetést Semjén Zsolt. Mint mondta, érdemes és büszkeség ehhez a nemzethez tartozni. A magyar államnak pedig természetes kötelessége minden magyar identitása megőrzésének a támogatása. Ezért a magyarországi alaptörvényben már az áll, hogy Magyarország felelősséget visel a külhoni magyarságért. — Az én személyes hitvallásom is az, hogy 100 évig hátrány volt magyarnak lenni, most legyen végre előny. Igen, legyen jobb iskolája, jobb óvodája és legyen olyan gazdaságfejlesztési lehetősége, hogy még anyagilag is könnyebbség legyen az, ha valaki magyar — hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.

A járványügyi helyzet miatt tavaly nem oszthatták ki a Vajdasági Szép Magyar Könyv-díjakat, így azokat most, a 2021. évi elismerésekkel együtt adták át. A Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ a 2020. év legszebb gyermek- és ifjúsági kiadványának járó díjat érdemelte ki a Pék Domonkos Ibolya és Mezei Erzsébet szerkesztésében megjelent Kendőbe kötve című kötetével. A Szabadkai Városi Múzeum a kiállításait kísérő kiadványokkal jeleskedett: Ninkov K. Olga Szabadka és Hódmezővásárhely festőművészeti és kerámiatörténeti kapcsolatai című kötete a tudományos és értekező prózai művek, szakkönyvek kategóriájában a 2020. év legszebb kiadványának járó díjat érdemelte ki, míg a 2021-ben megjelent Régészeti kisokos című tankönyvpótló kötet dicsérő oklevélben részesült. A 2020. év legszebb könyvsorozatáért járó díjat a Magyar Szó Lapkiadó Kft. kapta a Mi a magyar most, Vajdaságban? című ötkötetes kiadványáért. A tudományos és értekező prózai művek kategóriájában a 2020. évi dicsérő oklevelet a Kincses Kalauz — Tájhangok és kalandozás a vajdasági magyar tájban című rendhagyó kiadványnak ítélték oda, mely a VM4K, a Szekeres László Alapítvány és a VMMI gondozásában jelent meg. A művészeti kiadványok és albumok kategóriájában az Üzenet a falakról — A zsidóság jelei folytatásával pályázott Szilágyi Mária és Antal Szilárd, a zsűri pedig dicsérő oklevéllel ismerte el ezt az újvidéki Művészeti Akadémia és a CULTstore közös gondozásában megjelent kiadványt. A legtöbb kötettel a Forum Könyvkiadó Intézet nevezett a pályázatra, így elnyerte a 2020. év terméséért járó díjat és dicsérő okleveleket. A kiadóház két kategóriában is elismerést érdemelt ki: a szépirodalmi kiadványok kategóriában Bozsik Péter Behódolt tartomány című, a művészeti könyvek és albumok kategóriájában pedig Tolnai Ottó Titorreli faiskolája című kötetéért. Három kiadványáért a művészeti bizottság oklevelét vehette át: szépirodalom kategóriában Nagy Abonyi Árpád Hermész tenyerén és Terék Anna Háttal a napnak című alkotásáért, továbbá a Tanulj velünk magyarul! című tankönyvpótló kötetért. A tankönyvpótló és -kiegészítő kötetek kategóriájában a 2021. évi legszebb kiadvány díját a Grafoprodukt Kiadónak ítélték oda dr. Máté Emese ÉletvirágOM című, szülőknek, óvó- és iskolapedagógusoknak szóló kézikönyvéért. A VMMI 2020. és 2021. évi kiadói tevékenységét is díjazta a zsűri. A tudományos és értekező prózai művek, szakkönyvek kategóriájában az intézmény négy oklevelet kapott: Podhorányi Zsolt Mesélő délvidéki kastélyok című művéért; a Czékus Géza, Molnár Emese és Bogdan Rudinski által szerkesztett „Utolsó utamra kisérni jöttetek” kötetért; Gallusz László Hej, élet, juhászélet kiadványáért és a Bodor Anikó által szerkesztett Vajdasági magyar népdalok negyedik könyvének bővített kiadásáért. Utóbbi kötetet a Forummal közösen adta ki a VMMI. A szabadkai Életjel Kiadó a gyermek- és ifjúsági irodalmi kiadványok kategóriájában Molnár-Krekity Olga Pacsirtatelepi Fickó című mesekönyvéért a 2021. év dicsérő oklevelét, Káich Katalin Identitáskeresésben című gyűjteményes kötetéért a 2021. év legszebben gondozott tudományos és értekező prózai kiadványának a díját érdemelte ki. A zEtna Kiadó Kovács Jolánka Mosolyfalva meséi című kötetével a 2021. év legszebb gyermek- és ifjúsági kiadványáért járó díjat kapta. A Forum Könyvkiadó Intézet 2021. évi kiadványaival további három dicsérő és két díjoklevelet érdemelt ki: a Gion Nándor Emlékházzal közös novellapályázat-antológia és a Képzőművészeti kismonográfiák sorozatokért, valamint szépirodalom kategóriában Celler Kiss Tamás A mérgezett gyalog című verseskötetéért. A 2021. év legszebben gondozott szépirodalmi kiadványának járó díjat szintén a Forum érdemelte ki Kormányos Ákos Töredezettségmentesítés című verseskötetéért. Az általános iskolai segédtankönyvek kategóriájának díját is a Forum kapta a Berényi Emőke és Herédi Károly szerkesztésében megjelent Vajdasági ládafia című kötetért, melyet a Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen jelentetett meg. A 2020-ra és a 2021-re vonatkozó Vajdasági Szép Magyar Könyv-díjakat a Forum Könyvkiadónak ítélték oda Bozsik Péter Behódolt tartomány című kötetéért, valamint a Vajdasági ládafia című kiadványért. A zsűri külön elismerését fejezte ki Munjin Andreának a Bozsik Péter-kötet illusztrációiért, továbbá a Vajdasági ládafia grafikai tervezőjének, Oláh Dórinak és tördelőjének, Lackó Lénárdnak.

A rendezvényen megjelent többek között Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Pirityiné Szabó Judit, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága Délvidéki és Diaszpóra Főosztályának vezetője, dr. Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete, Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja, valamint Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

A himnuszt Berec-Csizmadia Anna adta elő, aki a későbbiekben is fellépett szüleivel, Jánossal és Annával közösen, a Bodor Anikó-díjas Krajcárka népdalkör két alapítójával, akik kupuszinai népdalokat adtak elő, majd Povázsánszki-Kőműves Noémi színművésznő versmondással tette ünnepélyesebbé a műsort. A rendezvényt a topolyai Cirkalom táncegyüttes alkalmi produkciója zárta, a Fokos zenekar kíséretében.

Fotók: Kartali Róbert és Dinovízija

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..