„Én múltbéli hangulatokra reflektálok képeimmel”
Szerda Zsófi
2020.12.04.
LXXV. évf. 49. szám
„Én múltbéli hangulatokra reflektálok képeimmel”

Kanyó Ervin grafikus, tanár, a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium és a palicsi Miroslav Antić Általános Iskola nebulóit buzdítja alkotásra, s tömi a fejüket tele képzőművészettel, a szép iránti fogékonysággal. Képeit szerintem minden szabadkai ismeri, homlokzatok, utcarészletek jelennek meg vásznán és lámpáin, melyekbe konkrétan szerelmes vagyok. Ervin 2009-től tagja a Vajdasági Iparművészek és Formatervezők Egyesületének, 2015-ben Dr. Bodrogvári Ferenc-elismerésben részesült. Szereti a kollázst, elhivatott, de nem a kiállítások embere.

* Már elcsépelt kérdésnek számít, mégis megkerülhetetlen: ez a mostani állapot ösztönzően hat rád művészként, vagy éppen ellenkezőleg?

— Engem igazából talán még inspirál is ez a helyzet, mert minden egy kicsit abszurd és furcsa, ez hathat az emberre ily módon. Másrészt azt kell hogy mondjam, nem hat rám különösebben, hiszen valóban nem vagyok az a „kiállító típus”, így nem is lett tőlem megvonva semmiféle élvezet. Általában otthon alkotok, és már a márciusi kijárási tilalom idején elkezdtem aktívabban dolgozni a nagyobb munkáimon, úgyhogy bizonyos értelemben ez a vírusos szituáció hatott is rám, meg nem is. Persze azok mellett az impulzusok mellett én sem tudok szó nélkül elmenni, amelyek egy egész társadalmat érintenek, hiszen mostanában egy picit demoralizáló a hangulat körülöttünk.

* De talán az emberek egy kicsit többet sétálnak, bejárják saját városuk utcáit, ha már utazni nem tudnak. Egy „normális” világban csak akkor figyelnek fel egy épület szépségére, ha külföldön vannak. Turistaként körbefotóznak minden sarkot, viszont saját városuk épületeit észre sem veszik, mert már megszokták.

— Van benne valami. Az emberek, amikor saját városuk utcáit járják, szemüket a földre szegezik, általában sietnek valahonnan valahová, vannak számukra fontosabb dolgok is a homlokzatoknál. Az átlagember amikor elutazik, reflektál a környezetváltozásra, arra, hogy hol van, megpróbál belekapaszkodni a látványba. Számomra a mindennapi képi gondolkodás része, hogy valami általánosat keresve azokat a kereteket rajzoljam meg, amelyek körbeveszik az életterünket. Mindig volt egyfajta érdeklődésem az épületek, utcák, távlatok és perspektívák iránt, ezeket rajzoltam legszívesebben. 

* Van Szabadkán kedvenc épületed?

— Szabadka számomra egy kincsesbánya, ami az épületeket illeti. S az omló vakolat az én szememben nem csökkenti az értéküket, sőt. Imádok utánanézni egy épület történetének. Felkutatni, ki lakott ott, mikor és ki építette, szeretem a furcsa és különleges történeteket, számomra ez felértékeli magát az objektumot. Vagy egy szép kis részlet, egy érdekesen meghúzódó ornamentika, mely más ember figyelmét lehet, hogy elkerüli. Engem elgondolkodtat. A történelmi háttér mindig is érdekelt, s a párhuzamok. Sok kedvencem van. Most elsőre egy Rudics utcai épületet, a Sugár Manó-házat említeném, mely meglehetősen rossz állapotban van, de elképesztően szép és arányos. Sugár Manó egy híres zsidó kereskedő volt, a legkülönfélébb emberek fordultak meg nála, többek között a kis Rákosi Mátyás is. Elképzelem, ahogy ezek az emberek ott ülnek a házában, elképzelem, miről beszélgethetnek. Egy időkaput nyitnak meg ezek a történetek és a régi épület számomra. Ahogy álturistaként sétálgatok Szabadka régi, belvárosi épületei között, egy furcsa érzésem támad, hogy több mint száz évvel ezelőtt megfogalmazott, szép mondatokat, modoros, átgondolt kifejezéseket, hangokat hallok, melyek gipszformába lettek öntve az idők végezetéig, és odatapasztották őket a régi házak homlokzatára.

* Egyébként nem fogod elhinni, de éppen a Sugár Manó-házzal szemben ülök most, amíg az interjút készítjük a biztonságos online térben.

— Akkor jó helyen vagy. Bevonzottad ezt a választ. Elsőre nem is ezt akartam mondani, de valamiért azt éreztem, mégis őt kell említenem.

* Ez valóban érdekes. És ha már épületek, miért nem lettél építész? Olvastam egy interjúban, hogy gondolkoztál rajta. Mi fordított végül mégis a grafika felé?

— Nehéz volt a fizika. (Nevet.) És matekból is rossz jegyeim voltak. Ilyen gyakorlati dolgok játszottak közre. S valamiféle lelki aspektus is a grafika felé tolt. A művészetet közelebbinek éreztem magamhoz. De ezt nevezhetjük sznobizmusnak is. Különlegesebbnek gondoltam a művészek hivatását, mint az építészekét, és hát akkor nem volt ott senki, aki felnyitotta volna a szemem, hogy ez azért nem ennyire egyszerű. Szóval érzések és intuíciók vezettek az utamon.

* Lámpák. Azok a csodálatos lámpák. Honnan az ötlet, hogy vásznaidat lámpákká feszítsd?

— Én grafika szakon végeztem, mindig a fény-árnyék viszonyával foglalkoztam, a színekkel kevésbé. A korai rajzaimat nem gondoltam elégnek egy kiállításhoz, megpróbáltam kitágítani az alkotásaimat, többdimenzióssá változtatni őket. És ha már fény-árnyék, akkor lámpák. Az ötlet elvarázsolt. Ahogy lelki szemeim előtt elképzeltem, hogy szűrödnek ki az utcaképeket és homlokzatokat ábrázoló lámpáim ablakából a fények. Otthonná válnak ezáltal. Megelevenednek ettől a selymesen vagy bársonyosan világító fénytől. A fény bentről jön, az utca felé világít, ahol mi állunk, azaz akik a lámpa mellett ülünk a szobánkban. Nagyon megfogott az egész gondolat, és belekezdtem a gyártásba.

* Már másodszor mondod, hogy nem vagy az a kiállító típus. Nem akarok pszichologizálni, de egy művész számára nem az a legfontosabb, hogy másokkal is megossza alkotásait?

— Én a művészetet és a rajzot elsősorban a könyvek irányából közelítettem meg. Nem a festmények fogtak meg, hanem például az illusztrációk a kötetekben. Gyerekkoromban imádtam belehuppanni egy fotelbe, és órákig nézegetni egy-egy gyönyörűen illusztrált kiadványt. Ennek sokkal nagyobb hatása volt rám, mint egy kiállításnak. Talán ezért. A kiállítások hangulata mindig feszélyezett. Tudom, nem kellene, hogy így legyen, de nem tehetek róla. Viszont felnőtt módjára viselkedek, tudom, hogy ez egy szükséges és megkerülhetetlen dolog, s azért nekem is fontos a visszajelzés, így természetesen volt már több kiállításom, de nem motivál különösebben.

* Kollázs. Egy rengeteg játéklehetőséget kínáló, izgalmas technika. Te miért szereted?

— Én múltbéli hangulatokra reflektálok képeimmel. Az idő elmúlhatatlanságára vagy éppen a múlandóságra, a valóság és az emlékezet keveredésére. A valóság elemeiből ezért kollázsszerűen építkezek. Ezek az elemek olyan asszociációk, emlékek a múltból vagy az álmok világából, amelyeket beintegrálok a képeimbe vonalakkal, színfoltokkal, s úgy érzem, hogy ezáltal mélyebb, rétegeltebb hangulatú képi ingert hozok létre. Izgalmasabbnak tartok egy képet, ha különböző rétegek tűnnek fel rajta. Mintha valamiféle gondolatfoszlányokból építeném fel a városképet. Hiszen a város sem az, amit egy pillanatban látsz. Emlékei, történetei, gyökerei vannak. Rétegről rétegre épülnek egymásra az alkotóelemek, s a kollázsolás által valóságosabbá válnak a vásznon is.

* Rajzpedagógusként is dolgozol. Mennyire könnyű alkotásra bírni azokat a diákokat, akiket nem feltétlenül érdekel a képzőművészet? Vagy nem is kell erre törekedni?

— A képzőművészet tanítása az általános és a középiskolákban nagyon alá van becsülve. Kevés a heti egy óra, ha elmélyültebb munkát szeretnénk folytatni, több kellene. Ha egy diák behatóbban akar képzőművészettel foglalkozni, heti több órára van szüksége. Persze nem mindenkiből lesz festő, szobrász, vizuális művész. De tanárként akkor is arra kell törekednem, hogy ők is megéljék a vizuális élmény pozitív reflexióját. Sokat beszélgetünk egy festményről, kiállításról vagy egy alkotó munkásságáról. Ha tartalmas eszmecsere folyik, akkor szerintem megmarad a képzőművészet szeretete a gyerekekben. Azt tartom fontosnak, hogy a rajzóra megtanítsa őket arra, hogy vegyék észre a világban a szépet, az esztétikusat. Ez szerintem kulcsfontosságú, hiszen ezáltal más művészeti ágak iránt is fogékonyabbá válhatnak.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..