A Sziky Travel utazási iroda célul tűzte ki, hogy tartalmas, élménydús kirándulásokat és izgalmas programokat szervez családbarát utazásokra. Szolgáltatását azzal teszi egyedivé, hogy teljes mértékben igazodik a kisgyermekes családok elvárásaihoz, egyúttal kirándulásai megfelelnek minden korosztálynak. Az utazásai nem csupán egy-egy település felfedezéséről szólnak, hanem különleges szórakozást is nyújtanak az ügyfelek számára, ezért bátran lehet őket ajánlani mindazoknak, akik egy gondtalan és élvezetes utazást kívánnak a szeretteikkel együtt tölteni.
Januskó Szilvia néhány hónappal ezelőtt alapította a Sziky Travel utazási irodát azzal a céllal, hogy élménygazdag kirándulásokat szervezzen az utazni vágyó közönség számára, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Az iroda alapító-igazgatója azóta már számos ilyen utazást megvalósított, de mint mondta, a piaci rést megtalálva nem az anyagi haszonszerzés motiválja, hanem sokkal inkább az utasok elégedettsége, a felejthetetlen élmények nyújtása. Mint kiderült, az emberek szeretnek csoportosan utazni, és az ilyen jellegű kirándulásokra óriási az igény.
A Sziky Travel folyamatosan szervez programokat a nagykőrösi Richter Safari Parkba, voltak már utazások magyarországi fürdőkbe, de júliusban hirdetnek utat Balatonlellére is, ahol a fürdőzés után megtekinthető lesz a Magyar Nemzeti Cirkusz előadása a Cirkuszok Éjszakáján. Pécset is felvették az úti célok közé, ahol ellátogatnak a Mecsextrém Parkba és a helyi állatkertbe is. Debrecenbe pedig a virágkarnevál napjára időzítenek kirándulást. Az egynapos túrák mellett augusztus elején egy négynapos családi vakációt is szerveznek Gyulára, ahol a fürdőzés mellett számos más programot is beterveztek.
Richter Safari Park Nagykőrösön
Kirándulás a szafariparkba
Számos alkalommal szerveztek már utat Nagykőrösre, legközelebb július 22-én, majd pedig augusztus 19-én fognak. Az itt található Richter Safari Parkban élnek a Magyar Nemzeti Cirkusz és más cirkuszok munkájából kivont vadállatok, méltó környezetben töltik megérdemelt pihenésüket a nemzetközi állatvédelmi irányelveknek megfelelően. Itt az érdeklődők egy szafarivonattal körbejárják a parkot, utána pedig egyéni programok következnek. A park hatalmas területen fekszik, melynek egy része körbejárható vonattal, és testközelből lehet találkozni a különféle állatokkal: zebrákkal, tevékkel, elefántokkal, lámákkal, szarvasmarhákkal, zsiráffal és másokkal, melyeket a parkban vásárolt eledellel meg is lehet etetni. Itt egyedülálló programlehetőség, hogy oroszlánok és tigrisek közé is be lehet hajtani, természetesen egy erre speciálisan kialakított, rácsozott járművel. A parkban továbbá van állatsimogató, dinópark, vidámpark, játszótér, vízibicikli a tavon és egy hatalmas, 30 méteres óriáskerék, melyről csodálatos a kilátás.
Balatonlelle és a Cirkuszok Éjszakája
Július 15-én szerveznek egynapos kirándulást Balatonlellére, ahol fürdőzésre is lesz lehetőség a helyi Napfénystrandon. Az utazást a Cirkuszok Éjszakájára időzítették: este 8 órától kezdődik a Magyar Nemzeti Cirkusz kibővített műsora Szenzáció fehérben címmel. Az előadás keretében BMX-bemutató és akrobatikus sportszínház is lesz.
Balatonlelle, a Magyar Nemzeti Cirkusz műsora
Cirkuszok Éjszakája Balatonlellén
Pécs: Mecsextrém Park és állatkert
A következő pécsi utazást július 16-ára időzítették. A pécsi utak során ellátogatnak a Mecsextrém Parkba, ahol általában 3 órát töltenek. A park kicsiknek és nagyoknak egyaránt nyújt kellemes időtöltést és kikapcsolódást, itt alpesi kötélpark, tiroli csúszópálya, erdei bob, rodeóbika, X jump ugráló, 3D-karika, hófánkcsúszda, lőszimulátor, játszóház, ugrálódomb, fenyvesi labirintus, mezítlábas tanösvény és játszótér is várja a látogatókat. Az élményekkel való feltöltődés után pedig megcélozzák az állatkertet, mely a Mecsek hegység oldalában helyezkedik el, és Pécs egyik szimbóluma.
Csoportkép a Safari Vonaton
Debreceni Virágkarnevál
Augusztus 20-án, a hajnali órákban indulnak Debrecenbe, Magyarország egyik legnagyobb és legnépszerűbb kulturális rendezvényére, a virágkarneválra. A karneváli felvonuláson több százezer szál élő virág felhasználásával készített, csaknem 5 méter magas és 12 méter hosszú virágkompozíciók haladnak végig a város utcáin, hazai és külföldi táncosok, hagyományőrző csoportok kíséretében. A karnevál estéjét általában koncertek, tűzijáték és hajnalig tartó utcabál zárja, az idén is biztosan ígéretes lesz a program, melyet kár lenne kihagyni.
Debreceni Virágkarnevál
Családi vakáció Gyulán
Még lehet jelentkezni a négynapos gyulai fürdőzésre, melyet augusztus 3-a és 6-a között szerveznek meg. A programba két nap fürdőzést iktatnak be, továbbá a gyulai vár látogatása sem maradhat el, emellett lesz városnézés is, kisvonaton járják majd körbe a települést, és egy idegenvezető mesél majd a város történelméről.
Csoportkép a busznál
A Sziky Travel utazási iroda, bármi legyen is az úti cél, mindig Zentáról indítja buszjáratait, ott két helyen áll meg a jármű, ezután Magyarkanizsán, Palicson, Szabadkán és Kelebián veszi fel az utasait, de kérés esetén más megállóhelyeket is be tudnak iktatni, sőt azt is tervezik, hogy ha igény mutatkozik rá, távolabbi helyekről, akár Belgrádból is el tudják indítani az autóbuszt. Mindegyik kirándulás díját úgy szabják meg, hogy a felnőttek teljes árat fizetnek, a gyerekek pedig kedvezményesen utazhatnak, az összeg pedig tartalmazza az utazás költségeit és az arra a napra szervezett programok belépőit. Szilvia egyébként a kirándulásokon egész idő alatt figyeli, felügyeli az utasokat, hogy minden a lehető legnagyobb rendben legyen. És mint mondta, csak olyan helyekre szervez kirándulást, amelyeket előzőleg már megtekintett és kipróbált, az idén egy horvátországi és egy görögországi úti célt fog tesztelni.
A balatonlellei Napfénystrand (Felhasznált képek: Sziky Travel utazási iroda)