A felvételek forrása: Facebook

Csaknem egy hónapon át tanulmányozta a helyiek népi zenéjét, hangszereit. Azt mondja: noha rendkívül feszített volt a tempó, illetve fárasztó a hosszú út, mégsem bánta meg, hogy eljutott oda.

— Budapesten él egy kínai karmester, nagyon jó barátom — kezdi Gábor. — Vele már négyszer jártam Kínában, és küldött nekem egy pályázati felhívást, melyet a kínai kulturális minisztérium írt ki közép-európai zeneszerzők részére a kínai, valamint a mongol népi zene és hangszerek tanulmányozására. Elküldtem az életrajzom és még néhány korábbi szerzeményemet, színpadi zenét, egy kissé etno hangzásút, gondoltam, ez ott érdekes lehet. Bejutottam a közé a huszonnyolc zeneszerző közé, aki kiutazhatott. A többiek Lettországból, Csehországból, Lengyelországból, Horvátországból, Bosznia-Hercegovinából, Bulgáriából, Macedóniából és más helyekről érkeztek — nagyon jó kis társaság jött létre —, bár inkább komoly- vagy alternatív zenével foglalkoztak, s ezek nem az én műfajaim. Ennek ellenére élveztem a velük töltött időt. Én voltam a legidősebb, ami külön kiváltságokkal jár Kínában és Mongóliában, például mindig nekem hozták ki először az ételt, én ültem a legjobb helyen, és ehhez hasonlók. Május 30-án utaztam ki, és június 23-án tértem vissza. Eléggé kifáradtam, mert egyetlen szabad pillanatom sem volt, mivel nem turistaútra mentem, hanem egy munkával teli táborba. Tíz várost jártunk be déltől észak felé, és ez nem volt egyszerű, rengeteget buszoztunk, illetve repülővel is sokat utaztunk. Viszont megérte, mert amit láttunk, az felejthetetlen. Zeneszerzőként hatalmas élmény és tapasztalat számomra, hogy ezt megélhettem, megismerhettem az ősi kínai hangszereket és a mongol éneket, mely egy külön torokének-technika — csak a hangszálak „beállítását” tíz évig tanulják. Megismertem a kínai operát is. Őszintén szólva, korábban már kétszer jártam operában Kínában, és valahogy nem tetszett, unalmasnak tartottam. Most azonban, hogy a kezdetektől megismertem a folyamatot, a részleteket, illetve bennünket is bevettek a munkába, kérve, hogy énekeljünk is velük, így már egészen másként látom ezt is. Ami viszont nekem a legérdekesebb volt, az maga Mongólia. Kínában jártam már, ismertem az országot, habár most, tizenkét év után nagyon furcsa volt visszatérni, mert hihetetlen a fejlődés, annyira előrehaladt az ország, hogy alig ismertem rá...

* Tehát akkor Kína nem olyan, mint amilyennek itt sokan elképzelik? Nem tapasztalható a túlnépesedés, a szürke városok, a szennyezés?

— Ugyan, dehogy! Kína egy gazdag ország, civilizált, fejlett, tiszta. Rengeteg a fa, a virág, a zöld terület. Egyszerűen egészen más világ. A fiatalok folyékonyan beszélik az angolt, a legtöbbjük tanult már külföldön. A legnagyobb divatházak, a legjelentősebb márkák jelen vannak, soknak már a székhelye is ott van. A legújabb autócsodákat vezetik, régi kocsit én ott nem is láttam. Nagyon-nagyon fejlett ország, főleg a nagyobb városok, mint Sanghaj vagy Peking.

* Más ez a része Kínának, mint a mongol terület, ahol most jártak?

— Ebbe a mongol régióba rengeteget belefektettek, nagyon sok az új, modern város. Nekem viszont sokkal érdekesebb volt az, hogy mi a pusztában jártunk, a sivatagban, ahol még mindig a régi, hagyományos civilizáció él. Minket is a jellegzetes sátraikban szállásoltak el az ottaniak. A legviccesebb számomra az volt, amikor jöttek elénk a mongolok, lovakon, helyi viseletben, kalapban, csizmában, és közben fényképeztek a mobiltelefonjukkal, a sátrak mellett pedig ott állt a legújabb Toyota modell...

* Tehát továbbra is sátrakban élnek, viszont a modern kor vívmányait használják?

— Valójában csak a mobiltelefon és az autó modern eszköz. Minden más hagyományos.

* Úgy látszik, a legjobb helyen tanulmányozhatta a hagyományos népi zenét. Mit tud kezdeni ezzel a tapasztalattal most, hogy hazatért?

— Nem túl sokat, mert itt nincsenek kínai hangszerek. Amit viszont ott megtanultam róluk, azt mégis ki tudom majd használni, mert jövő júniusig minden részvevőnek le kell adnia egy tízperces kompozíciót kamara- vagy szimfonikus zenekarra, ezekkel a hagyományos hangszerekkel. Sokat felvételeztem, fényképeztem, jegyzeteltem, kaptunk prospektusokat, könyveket, kottákat, úgyhogy most ezek alapján megpróbálok a saját szerzeményemből és az ott hallottakból készíteni egy mixet.

* És ezt itthon is hallhatjuk majd?

— Nem hinném. Beszélgettünk róla, hogy kellene egy csereprogram, viszont nincs, aki megszervezze. Nem intézményként, hanem egyénként utaztunk. Kötöttem barátságokat, szívesen elhoznék hozzánk egy ottani zenekart, ám ki fogja ezt kifizetni? Voltak elképzelések a tábor végén, hogy mit lehetne csinálni, hogyan lehetne kihasználni a most tapasztaltakat, és én adtam is egy olyan ötletet, hogy Vajdaságból itteni hagyományos hangszereket — például citerát vagy tamburát —, valamint zenészeket küldjünk ki Kínába, hogy az ottani kollégákkal közösen alkossunk valamit. Ez érdekes kísérlet lenne.

* Az utóbbi időben egyre többször olvashatunk arról, hogy ugrásszerűen megnőtt a kínai turisták száma Szabadkán. Ön találkozott valakivel ott, aki járt már a városunkban? Kíváncsi vagyok, hogy a kínaiak milyennek látják Szabadkát...

— Nem találkoztam olyannal, aki már járt volna nálunk. Sőt, be kell vallanom, a legtöbben Szerbiáról sem tudták, hol van a térképen. Általában csak a nagyobb országokat ismerik. A volt Jugoszláviát tudják, Titóról is hallottak, Đokovićról is, viszont hogy hol van Szerbia, azt nem tudják megmondani, úgy kellett elmagyarázni. Magyarországot, Budapestet azonban ismerik. A kulturális miniszter, a tolmácsunk persze azt is tudta, merre van Belgrád, ám a legtöbbjüknek ezt is el kellett magyarázni, ahogyan azt is, hogy magyarként kisebbségben élek Szerbiában.

* Tervezi, hogy még visszatér Kínába?

— Ezt még nem tudom, habár az ottaniak azt mondták, szívesen visszavárnak. Minden két évben van ilyen pályázati lehetőség, ezért úgy búcsúztunk el, hogy akkor majd két év múlva találkozunk. Viszont nem hiszem, hogy még egyszer bevállalom, hatvanhét éves vagyok, nekem ez már nagyon fárasztó. Kemény tempót diktálnak, az pedig a fiataloknak való. Boldogsággal tölt el, hogy volt lehetőségem az életem során a zenének ezt a részét is megismerni, valamint az ottani mentalitást is. Ez hatalmas tapasztalat és igazi élmény volt számomra. Nagyon örülök, hogy eljuthattam oda.