Lengyel László a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) zentai kihelyezett tagozatának a vezetője és a Pro Scientia Naturae Alapítvány ügyvezetője. Felsőfokú tanulmányai — az alapoktól a doktori fokozatig — Gödöllőhöz kötötték, ő viszont azok közé tartozik, akik itthon kamatoztatják a tudásukat.

— Én soha nem akartam áttelepülni, mindvégig itt volt a családom, de telibe talált a ’90-es évek háborúja, az pedig, hogy Gödöllőn kezdtem el a tanulmányaimat, az itthoni bizonytalanságnak volt az eredménye. Ez úgy történt, hogy elmentünk édesapámmal Újvidékre, ahol én a biológia szakra szerettem volna beiratkozni, de ott olyan zűrzavart találtunk — egy óriási teremben voltak az infópontok, rengeteg gyerek, hosszú sorok, nem tudtuk, hova kell fordulni —, amely eltántorított bennünket. Nekem szükségem volt a bizonylatra, hogy ne vigyenek el a frontra, ezért más lehetőség után néztünk. Gödöllőn találtuk meg azt a hangulatot, biztonságot, szeretetet, amelyről úgy éreztem, hogy megalapozhatja a jövőmet. Végigcsináltam az ötéves, akkor még osztatlan képzést, majd szereztem egy élelmiszer-biztosítási szakmérnöki oklevelet, és végül a doktori következett — mindez ugyanabban a felsőoktatási intézményben, csak a neve változott a későbbiekben többször is. Már a doktori disszertációm készítése közben munkát vállaltam itthon a kihelyezett tagozaton, kezdetben előadóként, később tanszékvezetőként, és a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumnak is voltam egy évig az igazgatója. Közben pedig a képzések meg az akkoriban beinduló projektumok, EU-s pályázatok mellett otthon állatokat tartottam, gyümölcsöst műveltem, vagyis sohasem szakadtam el az itthoni élettől.

A szerző felvétele

* Erre csak azért szerettem volna röviden kitérni, mert a jelenlegi beiratkozási reklámotokban is azt emelitek ki, hogy itthon is lehet magyar nyelven tanulni.  

— Igen, mert az anyaintézmény Vajdaságban is a saját akkreditált programját oktatja, a hallgatók ugyanazokkal a jegyzetekkel, tananyagokkal, tanárokkal találkoznak, mintha Magyarországon tanulnának. Viszont mi itt, a Zentai Konzultációs Központban mindehhez hozzáteszünk egy saját konzulens tanárt, aki — ha úgy ítéljük meg, hogy erre szükség van — itteni jegyzetet, szószedetet készít, gyakorlatokat tart. Ennek az a célja, hogy azok a diákok, akik az alaptananyagot elsajátítják, ismerjék meg az itthoni körülményeket, a gazdasági élet szereplőit, a szokásokat, a mentalitást, hogy tudjanak mibe kapaszkodni, kihez fordulni. Mert mi a stabil, minőségi tudáshátteret az itteni kapcsolatrendszerrel együtt szeretnénk átadni nekik. A vajdasági képzés körül igazi szakmai közösség alakult ki, melybe bevontuk a kutatási fejlesztési projektumoknak a megvalósítását is. Ez mindig a motorja volt a zentai tagozatnak, frissességet, naprakészséget adott, és ma is arra vagyok büszke, hogy képesek vagyunk gyakorlati problémák kezelésére. Ha adódik egy helyzet az ágazatban, akkor mi arra működő választ tudunk adni, melynek forrása vagy európai uniós, vagy hazai finanszírozású projektum. Versenyképes csapatot kovácsoltunk a térségünkben, és talán ezt tartom a munkám legnagyobb kihívásának.  

* A kihelyezett tagozat jövőre harmincéves lesz. Azóta rengeteg változás történt, ami minden bizonnyal az oktatás témáira is hatással van.

— A tárgyi tudás megszerzésének módja lényegesen felgyorsult, sokszínűbb és ezzel együtt egyszerűbb is, mint valamikor. Éppen ezért nekünk inkább a kompetenciák fejlesztésével kell foglalkoznunk. Az is biztos, hogy a mezőgazdaság a legdinamikusabban fejlődő ipar- vagy tudományág, hiszen a digitalizáció vívmányai — vezérlések, adatok gyűjtése és feldolgozása, telekommunikáció, jeladók stb. — nélkül már szinte elképzelhetetlen a munka. Manapság a gazda nem a naplementéből vagy az ég aljának a színéből következtet az időjárásra, hiszen különféle szoftverek segítik a döntéshozatalban, melyeknek a használata könnyebbé, biztonságosabbá teszi a gazdálkodást. Ha csak azt nézzük, hogy néhány éve már nem tudjuk megtartani a barackot, az idén elfagyott a meggy és a cseresznye, akkor nyilván változtatásokra van szükség, akár a genetikában vagy a vízzel való gazdálkodásban, esetleg a termesztési technológiában. Persze, a föld iránti szeretetet, ragaszkodást továbbra is a szülőktől, nagyszülőktől örököljük, de nem tehetünk úgy, mintha megállt volna az idő.

* Mivel az elismerés kapcsán kerestelek meg, ennek a beszélgetésnek rólad kellene szólnia, de úgy érzem, téged a tevékenységed vagy a sikertörténeteid — melyekből akadt bőven — mutathatnak be igazán másoknak. Felsorolnál néhányat?

— Az egyik a szerepvállalásom a Bolyai-gimnáziumban, a másik, amikor felkértek, hogy próbáljam meg a kihelyezett képzést stabil és pozitívan értékelhető lábakra állítani, ami sikerült is. Aztán említhetném még az óbecsei Than Emlékházat, a Magyar Nemzeti Tanács ösztöndíjprogramjában való közreműködésemet vagy a szalmaházat, mely az egyik szemléletalakító projektumunk a környezetgazdálkodás témakörében, és nem utolsósorban ez az oktatási objektum, mely már működik, de majd az őszre indul az a tervezet, amelyből az egészet felszereljük, és teljes értékűvé tesszük. Én ezekre vagyok büszke, hiszen mindegyik azt bizonyítja, hogy építkezünk, fejlődünk, igyekszünk megtalálni azokat a lehetőségeket, amelyekkel bent maradhatunk a versenyszférában, és itt tarthatjuk a fiatalokat. Mindezt csak úgy tudjuk megvalósítani, hogy van egy anyaintézményünk, a MATE, de nagyon szoros és állandó kapcsolatban vagyunk több mint tíz magyarországi felsőoktatási és kutatási intézménnyel is. Ők főleg humán erőforrást adnak ahhoz, hogy a mi fejlesztéseink megfelelő színvonalon legyenek. Az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági és Technológiai Karával viszont a híd szerepét töltjük be, hiszen a kar hazai ismeretekkel bíró, de nem magyar anyanyelvű szakembereket biztosít. 

* Nem említetted a Pro Scientia Naturae Alapítványt.

— Az valamikor a 2000-es évek elején civil szervezetként, kertészek egyesületeként indult. Aztán 2003-tól már elkezdtünk elég jelentős értékű projekttevékenységet folytatni, mely 2010-ig nagyon jól működött, de rájöttünk, hogy sem a neve, sem a civil szervezeti forma nem ad megfelelő alapot bizonyos nagyságrendű munkához. Mi már akkor kijelöltük magunknak azt az irányt, hogy a gazdálkodás nemcsak mennyiségi tevékenység, hanem az életterünknek a formálása, illetve a környezetünk megmaradásának a záloga is. Ezt a szemléletet, ismeretanyagot vittük be az oktatásba, és erre hoztuk létre az alapítványt, mely átvette az egyesülettől a képzési központ feltételeinek a megteremtését, fenntartását, de igazából mindkét szervezet megmaradt. Az egyesület azóta is aktív a megfelelő szakmai tevékenységben, az alapítványhoz pedig inkább a szakdiplomáciai, szakpolitikai, konzultációs, háttértámogatási rendszerek és feladatok tartoznak. Nagyon sok tanácsadással, valamint véleményezési, bírálati, piackutatási, kapcsolatépítési munkával foglalkozunk. Először megnyílt a Dr. Berényi János Agrárinnovációs Iroda a projektumok menedzsmentjére, és lassan annak a lehetősége is megteremtődött, hogy a képzést átköltöztessük egy önálló, korszerű, saját fenntartású helyre. Most ezt a helyszínt kell tartalommal megtölteni, hogy hét közben se álljon üresen, mert a levelező típusú képzés leginkább csak a hétvégét veszi igénybe. De nem panaszkodhatunk, mert már ott tartunk, hogy minden héten van két-három rendezvény, melyet itt szerveznek a társintézmények. Elmondhatom, hogy most már kialakult az utunk, a profilunk, mely közismert. Sokan keresnek fel bennünket, projektirodák, partnerek, intézmények, és ez adja meg az alapot a stabil működéshez. Ennek köszönhetően a kádereink is állandók, nálunk nem jellemző, hogy az emberek jönnek-mennek. Ez a viszonyulás egyébként onnan származik, hogy nekünk mindig civil szervezetként vagy alapítványként, tehát nonprofit szervezetként kellett intézményes hátteret szavatolni. Aki idejön, annak biztonságban kell éreznie magát, és meg kell kapnia azt a minőségű szolgáltatást, amelyre vágyik.