home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Élet járvány idején
Tóth Tibor
2020.05.11.
LXXV. évf. 19. szám
Élet járvány idején

A bajsai mindennapokra is rányomja bélyegét a koronavírus-járvány okozta helyzet. A helyi közösség vezetősége termékenynek képzelte el 2020-at, egyelőre azonban kérdés, hogy a tervezett beruházások közül melyiknek a végére kerülhet pont. A faluban minden szükséges intézkedést megtettek a járványhelyzet kezelésére, és abban bíznak, hogy ez az időszak minél hamarabb a múlté lesz.

Lackovics Károly, Bajsa Helyi Közössége Tanácsának elnöke elmondta, hogy az idén több beruházást is szerettek volna befejezni, a járvány miatt azonban nem tudni, mindebből mi valósul meg.


Lackovics Károly

— A kommunális kérdések mellett a medence körüli terület rendezése és a Zákó-kastéllyal kapcsolatos tervek élveznek elsőbbséget. Befejeztük a falu ivóvízhálózatának felújítását, a háztartások 99%-ának lehetősége van rákapcsolódni a rendszerre. Erre nagy szükség mutatkozott, és tapasztaljuk, hogy a tavaszi aszály idején is viszonylag jó a vízellátás. Ha a polgárok egy picit fegyelmezettebben fogyasztanák a vizet, a rendszer még jobban működne. Szeretnénk egy újabb kút fúrására pályázni, mely tartalékkút lenne. A medence kiépítése befejeződött, a fürdő melletti terület rendezése maradt hátra, melynek keretében parkolók, toalettek, öltözők létesülhetnek. Májusban szerettük volna megnyitni a medencét, ez azonban a kialakult helyzet miatt nem lehetséges. A ’90-es években leégett Zákó-kastély tervdokumentációjának elkészítése a végéhez ért. A folytatásra pályázat útján eszközöket vártunk volna, de ennek a sorsa egyelőre bizonytalan. Tavaly falunapkor átadtuk a Pannóniára vezető úton a felújított hidat, valamint befejeztük az úgynevezett Borút egyik részének aszfaltozását — mondta Lackovics.

A helyi közösség továbbra is végzi eddigi feladatait, valamint a helyi közösség, az egészségház, a csütörtökön tartandó piac, az üzletek és a posta környékét rendszeresen fertőtlenítik.

Plohl Edvin, a helyi közösség tikára kiemelte, hogy a faluban harminchét önkéntes látja el az idősebb (Bajsán a 70 évnél idősebbek nem mehetnek utcára 5 és 18 óra között) lakosokat.


A Pannóniára vezető úton levő, felújított hidat a tavalyi falunapkor adták át

— A faluban 333 kisnyugdíjas él, ők Topolya községben az elsők között kapták meg az önkormányzattól a segélycsomagot. A fertőtlenítőszerek osztását több ütemben végezzük. Maximális óvintézkedésekkel újra megnyílt a bajsai piac, több helyen kézfertőtlenítőt helyeztünk el, és felszólítottuk mind a vásárlókat, mind az eladókat, hogy használjanak maszkot és kesztyűt, valamint tartsák be az egymás közötti előírt távolságot. A faluban a polgárok nagy többsége betartja az óvintézkedéseket. A közhangulat egy kicsit elromlott, amióta kiderült, hogy egy bajsai személy is megfertőződött a vírussal. Azóta az emberek még jobban odafigyelnek a védőfelszerelés használatára, a szükséges távolság betartására, és sokkal óvatosabbak. Önkénteseink munkájával nagyon elégedettek vagyunk. A segítségnyújtás nem nemzetiségi vagy pártalapon működik. A faluban élő nemzetiségek számíthatnak a segítségünkre, ahogy azok is, akik tagjai bármelyik pártnak, és azok is, akik nem. Bajsán az összefogás a lehető legmagasabb szinten van — mondta Plohl, majd hozzátette, hogy aki bármilyen segítségre szorul, vagy kérdése van, az 8 és 16 óra között tárcsázza a 060/721-0094-es ügyeletes telefonszámot.

A Testvériség Művelődési Egyesület a helyzetre való tekintettel szünetelteti tevékenységét, a tagok azonban nem pihennek, hiszen az otthoni gyakorlás mellett többen is védőmaszkokat varrnak, majd eljuttatják őket azoknak, akiknek erre szükségük van. Dicséretes, hogy az akcióba olyan polgárok is bekapcsolódtak, akik nem tagjai az egyesületnek, tehát a bajsai összefogás itt is megmutatkozott. Az egyesület keretében öt szakosztály működik, mely sikeresen végezte tevékenységét az elmúlt évben.


Kókity Erika

— A Pitypang gyermek-citerazenekar bővült, a csoporthoz énekesek csatlakoztak. A Napsugár gyermek-néptáncegyüttes részt vett a Kőketáncon, a szemléken, a helyi rendezvényeken. A csoport szépen fejlődik, a tagság viszont gyakran cserélődik, mivel a középiskolába kerülő fiatalokat nehezen tudjuk nálunk tartani. A Csalogány népdalkör és citerazenekar szinte minden hétvégén foglalt volt, vagy itthon, vagy vendégségben áll színpadra. Eljutottunk a romániai Nagyiratosra, ez egy új kapcsolat, de természetesen továbbra is baráti kapcsolatot ápolunk a magyarországi kelebiai és a Nógrád megyében levő tari egyesülettel. Emellett több környékbeli településen is felléptünk, valamint vendégeket fogadtunk. A Fürge Ujjak kézimunkacsoport mindenhol sikert arat, a tagság körében fiatalítani próbáltunk az elmúlt évben. A hagyományosíj-készítők 2019 elején jurtát építettek, melyben íjakat és egyéb honfoglalás kori eszközöket állítottak ki, a tárlatot Magyarországon és több vajdasági településen is bemutatták. Januárban megünnepeltük a magyar kultúra napját, majd a hónap végén Amikor a mese újra életre kel címmel estet szerveztünk, melyre gyerekek, szülők, nagyszülők, testvérek látogattak el. Verebes Krnács Erika és Zsoldos Ervin előadóművészek, valamint Nagy Ágota pedagógus rávilágítottak a mese fontosságára, a szülőknek elmondták, milyen fontos az élőszó varázsa, meséltek és játszottak a résztvevőkkel. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával megvalósult rendezvénysorozat célja a család együttlétének erősítése, a mese népszerűsítése és az anyanyelv szeretetére való nevelés. Minden kisgyermek meséskönyvet kapott a művelődési egyesülettől. A második estén a Mécsvirág együttest láttuk vendégül, majd be kellett fejeznünk a sorozatot, mivel közbeszólt a járvány. Több gyerekcsoport sajnos lemaradt a rendezvénysorozatról, mely folytatódott volna. A helyi közösséggel és a civil szervezetekkel februárban ismét megszerveztük a Prélót, mely újfent sikeresnek bizonyult. Kis citerásaink néhány év kihagyás után részt vettek volna a Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedőn, néptáncosaink a Kőketáncon, de mindkét esemény elmaradt. Íjászaink hivatalosak voltak egy gödöllői rendezvényre, ahol kiállítást és előadásokat tartottak volna, de ezt is halasztani kellett, ahogy az 50. MIRK-et is, melynek Bajsa lett volna a házigazdája. A Durindót és a Gyöngyösbokrétát szeptemberre tették át a szervezők, a hagyományos népzenei találkozó időpontját mi is az őszre raktuk át. Az íjászokkal és a tűzoltókkal íjász- és kézművestábort terveztünk a nyáron, ez elképzelhető, hogy csak a jövő nyáron valósul meg. Úgy hiszem, hogy a március közepe óta tartó kényszerszünet után feltöltődve, újult erővel kezdjük a munkát, mihelyt a körülmények mindezt lehetővé teszik — foglalta össze az egyesülettel kapcsolatos tudnivalókat Kókity Erika, a bajsai Testvériség Művelődési Egyesület elnöke, majd hozzátette, hogy 2019-ben minden beadott pályázatuk (Csoóri, Bethlen, MNT, tartományi, községi, helyi közösségi) sikeresnek bizonyult, ami nagyon fontos, hiszen e nélkül nem léteznének.

Bajsán is bizakodóak az emberek, és alig várják, hogy a helyzet rendeződésével megvalósíthassák a 2020-ra tervezett elképzeléseiket.


Kókity Attila személyében az elmúlt évben bajsai győztese volt Az év magyar íja versenynek

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..