Éber álomba szenderülve
Gyurkovics Virág
2013.12.31.
LXIX. évf. 1. szám
Éber álomba szenderülve

Gondolatok a Kosztolányi Dezső Színház idei első bemutatójáról

Kivételesen meghitt képi világ születik meg akkor, ha egy már ismert miliőből emeljük át a legmagasztosabb momentumokat, s ehhez a letisztultság, az egyszerűség, az emberség jegyében hozzáillesztjük az új komponenseket. Nem is valóságos az ilyen kép, sokkal inkább álomnak hat. Olyan álomnak, amely  nem beszél, mégis megszólít; amely elringat, mégis mintha éberek maradnánk. Éberek, de némák.

Különösen működik az emberi befogadás, amikor kialakul az a bensőséges kapcsolat, amely közte — az egyén — és a környezetében levő személyek, jelenségek, dolgok között születik meg. Amikor egy érzékszervünk elcsendesedik, a többi felerősödik, és hatványozottabban szívja magába az impulzusokat, percepciója fénysebességgel fokozódik. Csakis így történhet meg, hogy amikor egy színházi előadásban elnémulnak a színészek, akkor minden mimikájukat, rezdülésüket árgus szemekkel figyeljük, és szinte kézfejünkön érezzük a gesztusaik által keltett légmozgás enyhe simogatását.

Valami ehhez hasonló érzés kerített hatalmába a Kosztolányi Dezső Színház legújabb bemutatóján, a Rózsák című előadáson is. Felemelő pillanatokat élhettek meg, akik a múlt vasárnapi bemutatón hagyták magukat éber álomba szenderülni a vörös székekben.

Szabadkán két évvel ezelőtt mutatták be Tolnai Ottónak a Kisinyovi rózsa című poémájából felépített, azonos című színházi előadást. A rendezőben, Urbán Andrásban már akkor megfogalmazódott az elképzelés, hogy mennyire izgalmas lenne az előadás képi elemeiből egy új, verbalitás nélküli, csak mozgáson, zenén és képeken alapuló darabot összeállítani. Ezt az elgondolást valósította meg most a társulat. A jelenlegi performansz azonban már nem a szövegből, hanem a korábbi előadás színpadi pillanataiból forrt össze.

Számos ismerős szegmenssel találkozhatott az, akinek volt szerencséje megnézni az előző előadást — a Kisinyovi Rózsát — is. Tolnai Ottó költészetének ismert motívumai, zebrák, flamingók és kalaptűk, a valódi könnycseppekből életet merítő jerikói rózsa, valamint a természet különféle anyagai — a papír, a fém, a fa, a föld, az agyag —, vagy akár az ember által létrehozott matéria — a csipke — találkozása lelket megszólító hangulatot kelt a befogadóban.

Kísérlet ez, igazi színpadi próbatétel, amely a színház költészettel, művészettel való kapcsolatát vizsgálja. Időt és teret hajlít, amint a lehetőségek határtalanságát, az alkotás szabadságát fedezi fel. Mélységeiben érinti meg a lelket, amely csak a valódi művészetre reagálhat ezzel az őszinteséggel, s a hideg télben is melegséget költöztet a szívekbe.

Képgaléria
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..