Az iskolákban elhelyezett robbanószerkezetekről szóló bombabejelentéseket tegnap este kiküldték az újvidéki Iskolaigazgatás területén található összes általános iskola igazgatóinak e-mail címére – áll az illetékes tartományi titkárság szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményben.
Mint írták, a robbanószerkezetekről szóló bejelentésekre reagálva az Oktatási, Tudományügyi és Technológiai Fejlesztési Minisztérium bejelentette, hogy a belügyminisztérium munkatársai már a helyszínen vannak és az épületek átvizsgálásáig az órákat online módon fogják megtartani. Felkérik az iskolákat, hogy teljes körűen működjenek együtt a hatóságokkal és a belügyminisztérium illetékeseinek utasításait követve szervezzék meg tanítást. A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság ezúton tájékoztatja a lakosságot, hogy az illetékes minisztériummal, az Iskolaigazgatással és az illetékes szolgálatokkal együttműködve továbbra is figyelemmel kíséri a helyzetet. A tanítás megszervezésének módjáról az iskolák időben tájékoztatást kapnak – áll a titkárság közleményében.