- Szalai Attila felvételeMintegy 25 ezren kapnak az idén oktatási-nevelési támogatást a magyar államtólA múlt héten a szabadkai Magyar Házban ünnepélyes keretek között öt délvidéki magyar családnak (a zentai Ágoston Lászlóéknak, a nagybecskereki Barta Péteréknek, az újvidéki Ördög Róbertékn...
- Szalai Attila felvétele |
Mintegy 25 ezren kapnak az idén oktatási-nevelési támogatást a magyar államtól
A múlt héten a szabadkai Magyar Házban ünnepélyes keretek között öt délvidéki magyar családnak (a zentai Ágoston Lászlóéknak, a nagybecskereki Barta Péteréknek, az újvidéki Ördög Róbertéknak, a zombori Cserenák Valériáéknak, illetve a palicsi Feró Lajoséknak) adta át Petróczi Sándor, a HTMH megbízott elnöke az első idei 22 400 forintos oktatási-nevelési támogatást. A rendezvényen jelen volt Nagy Ferenc, a szabadkai magyar főkonzulátus főkonzulja is.
Dudás Károly, a Szülőföldön magyarul pályázat lebonyolításával megbízott CMH Polgári Egyesület elnöke rövid köszöntőjében elmondta, hogy az idei évben csaknem 25 ezren részesülnek ebben a támogatásban, több mint 17 ezer délvidéki magyar család. Dudás annak a reményének adott hangot, hogy a magyar kormány a jövőben is támogatni fogja a délvidéki magyarság megmaradásában fontos szerepet betöltő CMH-irodák működését.
A HTMH elnöke köszöntőjében rámutatott arra, hogy hosszú út áll a délvidéki magyarság mögött. A megtépázott múlt ellenére a jövőbe vetett hittel és reménységgel élnek a magyarok -- mondta többek között Petróczi Sándor. Rámutatott arra, hogy az oktatási-nevelési támogatások jelentősége abban van, hogy ennek segítségével is sok határon túli fiatal az anyanyelvén folytathatja tanulmányait, s mindez kihat a jövőjük formálására. A pályázati beadványok nagy száma azt jelzi, hogy igény mutatkozik a magyar nyelvhez, kultúrához való kapcsolódásra. A magyar nemzet pedig segít, mert mindannyian ennek a nemzetnek a részei vagyunk -- hangsúlyozta a HTMH megbízott elnöke. Ezt követően Dudás Károly, a CMH elnöke és Petróczi Sándor ünnepélyes keretek közt aláírták a CMH irodák és a magyar kormány további együttműködéséről szóló okiratot. A támogatott családok nevében Ördög Róbert mondott köszönetet az anyaország képviselőjének.