home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Átadták a magyar állam kitüntetéseit
Szakáll Laura
2022.06.29.
LXXVII. évf. 26. szám
Átadták a magyar állam kitüntetéseit

Négy vajdasági közéleti személyiség részesült az anyaország elismerésében. A több évtizedes közösségi munkájukért odaítélt kitüntetéseket Palicson, a Zvonko Bogdan Borászatban vették át.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztjét Klemm József, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgató-helyettese, a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciójának egyik társelnöke és Ivanović Josip, az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának dékánja érdemelte ki áldozatos tevékenységéért.

— Most azt érzem, hogy nem volt hiábavaló az, amit az elmúlt néhány évtizedben tettem. Ha nem is tartósan, de legalább ideig-óráig hagytam valamilyen nyomot itt, a vajdasági magyar porban. Másodszor részesültem elismerésben, korábban az aranykeresztet, most a lovagkeresztet kaptam meg. A magyar államnak nem is azt szeretném megköszönni, hogy itt néhányunkat kiemelt, hanem inkább azt, hogy az utóbbi években figyel a külhoni magyarokra, nemcsak a vajdaságiakra, hanem minden elszakított nemzetrész magyarjaira is — nyilatkozta Klemm József


Miavecz Béla, Csallóközi Eszter, Josip Ivanović, Krizbai Hajnalka, Klemm József

Ivanović Josip elmondta, tette a dolgát, valakik pedig ezt észrevették, és jelölték erre a kitüntetésre.

— Elismerésnek élem meg mindazért, amit sikerült a munkatársaimmal együtt megtenni, másrészt kötelez, hogy amíg csak erőm engedi, minden energiámmal azon dolgozzam, hogy az intézmény, amit a vezetek, a közösséget szolgálja. Arra törekszünk, hogy a fiatalokat itthon tartsuk, és hozzájáruljunk ahhoz a célhoz, hogy a bölcsődétől a doktorátusig anyanyelven, itthon tanuljanak.

Miavecz Béla nyugalmazott ügyvéd, közjegyző, a Temerini Községi Bíróság korábbi elnöke Magyar Arany Érdemkeresztben részesült, Krizbai Hajnalka nyugalmazott tanító munkásságát pedig Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntette ki az anyaország.

— Jóleső érzés volt, amikor a vajdasági magyar közösség elfogadta azt a javaslatom, hogy építsünk Újvidéken Európa Kollégiumot a vajdasági magyar fiataloknak, a leendő értelmiségnek. Tíz évig tartott a folyamat az ötlettől a megvalósításig. Mi megtettük a magunkét, és vallom, érdemes a közösségünkért dolgozni, hiszen a jó ötletet a Vajdasági Magyar Szövetség és a közösség is mindig elfogadja és támogatja — hangsúlyozta Miavecz Béla.

Krizbai Hajnalka szerint a díj kötelesség, és arra ösztönzi a kitüntetettet, hogy folytassa azt, amit elkezdett.

— Addig kell csinálni a munkámat, amíg nem lesz egy olyan személy, aki átvenné tőlem, illetve addig, amíg az erőm megengedi, és amíg lesz egy-két ember, aki igényli. A nép tanítója vagyok, és a művelődési életet is felkaroltam, mert nekem ez volt az elsődleges szerepem Dél-Bánátban.

Az elismeréseket Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja adta át. Rámutatott, az elmúlt tíz év nemzetpolitikájának köszönhetően olyan támogatási rendszer indult el, amely teljesen megváltoztatta a külhoni élet lehetőségeit.

— Magyarország célja, hogy a nemzeti összetartozást segítse és erősítse, hogy minden magyar a szülőföldjén élhessen teljes életet, a közösségi megmaradás mellett egyénileg is boldoguljon. Az elismerések azt is kifejezik, hogy egyetlen nemzet vagyunk.

Az ünnepségen Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is részt vett.

— A vajdasági magyarság gazdag közösség, aminek az egyik fokmérője az, hogy akkor, amikor az ember azon gondolkodik, hogy kit terjesszen föl, nem keresgélni kell, hanem mérlegelni, hogy a rá érdemesültek közül abban az évben, annál a nemzeti ünnepnél éppen kit javasoljon — emelte ki Pásztor István

— Az, hogy az anyaország figyel ránk, és kiemeli az értékes emberek áldásos munkáját és tevékenységét, nagyon jó dolog, de a véletlenek néha úgy hozzák, hogy négy olyan területről érkező ember veheti át a kitüntetést, akik pontosan ennek a közösségnek a legjelentősebb sorshelyzeteit tudják megjeleníteni — hallottuk Hajnal Jenőtől. 

Fényképezte: Sanjin Mehić

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..