home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Átadták a felújított városi stadiont
Tóth Tibor
2018.11.30.
LXXIII. évf. 48. szám
Átadták a felújított városi stadiont

Ma délelőtt Igor Mirović tartományi kormányfő és Vanja Udovičić ifjúsági- és sportminiszter, korábbi kétszeres világ-, egyszeres Európa-bajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes vízilabdázó jelenlétében átadták rendeltetésének a felújított szabadkai városi stadiont.

A százöt napig tartó munkálatok magába foglalták a gyepszőnyeg cseréjét, az atlétikai pálya, valamint a női labdarúgóklub és az atlétikai klub öltözőjének és mosdójának, valamint kísérőobjektumainak felújítását. A munkálatok összértéke mintegy 90 millió dinár, melyet a köztársasági és a tartományi kormány, valamint Szabadka önkormányzata biztosított. Az atlétikai pálya felújítása mintegy 67 millió, míg a gyepszőnyeg cseréje több mint 20 millió dinárba került, előbbire a köztársasági kormány, utóbbira pedig a tartományi kormány és Szabadka városa teremtette elő az eszközöket.

Bogdan Laban, Szabadka polgármestere, az atlétikai pálya és az öltözők megtekintését követően, a vadonatúj gyepszőnyegen megtartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy rendkívül jelentős beruházásokról van szó, hiszen köztársasági és tartományi támogatásokból negyven év elteltével kapott új atlétikai pályát a város, az új gyepszőnyeg pedig ugyanolyan minőségű, mint amilyen az ország legnagyobb stadionjában, a Maracanában található.

— Az új gyepszőnyegnek köszönhetően a Spartacus nemzetközi mérkőzéseit hazai pályán játszhatja a jövőben. Biztos vagyok benne, hogy a szabadkai közönség még részese lehet nemzetközi mérkőzéseknek úgy a női mind a férfi csapatunk jóvoltából. Másfél éve üzembe helyeztük a reflektorokat a stadionban, most új gyepszőnyeget és atlétikai pályát adtunk át, az elkövetkező időszakban pedig a lelátók is sorra kerülnek. Ezzel kapcsolatban a megfelelő dokumentáció kidolgozása van folyamatban — mondta a polgármester.

Igor Mirović tartományi kormányfő kiemelte, hogy a köztársasági és a tartományi kormány együttes ülésén hozott döntéseket folyamatosan valósítják meg.

— Nem állhatunk meg! Szabadka városa készíti a lelátó felújítására vonatkozó dokumentációt, és meggyőződésem, hogy az előttünk álló egy-másfél évben a lelátó és még mindaz, ami szükséges, megújul, és a teljes stadion felújított állapotban várja a sportolókat és a közönséget. Néhány napon belül aláírjuk a nagybecskereki stadion felújítási munkálatairól szóló szerződést, tehát a sportinfrastruktúra felújítása a tervek szerint halad.

Vanja Udovičić ifjúsági és sportminiszter elmondta, hogy Szabadka sikeresen pályázhat nemzetközi atlétikai és labdarúgó mérkőzések rendezésére is.

— Szabadka a sport és a sportturizmus központjává válhat nemcsak Vajdaságban és Szerbiában, hanem az egész régiót tekintve is. Szeretnénk, ha minél több külföldi sportoló Szerbiában és Szabadkán készülne a versenyekre. Országunk sportolói idén összesen negyvenöt érmet nyertek a különböző világversenyeken, ami vonzerő lehet a külföldi versenyzők számára, hogy a mi bajnokainkkal készüljenek a versenyekre és tanuljanak tőlünk — emelte ki Udovičić.

Újhelyi Ákos, a Városi Tanács gazdasági ügyekkel megbízott tanácstagja elmondta, hogy jelentkeztek a tartományi kormány által kiírt pályázatra, mely a labdarúgópálya öntözőrendszerének és az atlétikai pálya felújítására vonatkozott. Sikerrel jártak, így a gazdasági titkárságtól 14 millió, a tartományi kormánytól pedig 10 millió dinárt kaptak erre a célra.

Tamara Dimitrioski, a Stadion Közvállalat igazgatója örömének adott hangot a felújítási munkálatok befejezését illetően, hiszen a labdarúgók új gyepszőnyeghez, öntöző- és vízelvezető rendszerhez jutottak, az atléták pedig modern pályán készülhetnek az előttük álló versenyekre.

A felújított stadionban az első sporteseményt december 5-én, szerdán rendezik, amikor a labdarúgó Szuperliga 19. fordulójának keretében a Spartacus a Crvena zvezda együttesét fogadja.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..