Április 22-e a Föld napja
Tóth Tibor
2021.04.23.
LXXVI. évf. 16. szám
Április 22-e a Föld napja

Horgoson a Föld napja alkalmából polgári kezdeményezésre elültették az újszülöttek fáját, melyre a 2020-ban született, helyi gyermekek nevét viselő, tölgyfalevél alakú lapokat szalagokkal helyezték fel a csöppségek szülei. A Művelődési Ház és a játszótér közötti téren elültetett tölgyfára tizenkilenc, tavaly született gyermek neve került fel.

Sós Nóra, a Művelődési Ház programkoordinátora elmondta, hogy próbálnak minél színesebb programokat megvalósítani a településen, illetve olyan eseményeket is szeretnének feleleveníteni, amelyek régebben már voltak a faluban.

— A mai program, az újszülöttek fájának ültetése egy helyi polgár kezdeményezése. Az elmúlt hónapokban a helyi közösség irodájában fogadóórákat tartottak, és egy helyi polgár javasolta, hogy az újszülöttek számára, hagyományteremtő szándékkal, fát ültessünk — mondta Sós.

A program a Művelődési Ház és a Juvenior Polgárok Egyesülete szervezésében valósult meg.

A faültetési program mellett munkaakciót is tartottak Horgoson. A Kamarás környéki területeket tisztogatták meg a Juvenior Polgárok Egyesülete szervezésében.

Magyarkanizsa Helyi Közössége munkaakciót szervezett, mely során a Tisza-part és a strand környékét takarították ki, felkészülve a június 15-én kezdődő strandidényre. Az akcióhoz a Természetjáró Egyesület is csatlakozott, mely a Tiszavirág ösvényen és annak környékén gyűjtötte össze a hulladékot.

Pálfi Ervin, a Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat igazgatója elmondta, hogy ezzel a megmozdulással, közösségi programmal a környezet védelmére, a zöldterületek megőrzésének fontosságára szeretnék ráirányítani a figyelmet.

— A zöld felületekről nemcsak ma, hanem mindennap gondoskodunk. A helyi közösség az elmúlt időszakban már szervezett néhány munkaakciót, és a járványügyi helyzetet figyelembe véve így teszünk a jövőben is. Ahol szükséges, ott megjelenünk és dolgozunk — mondta Pálfi.

Berec Sándor, a Természetjáró Egyesület alapítója kiemelte, mindig szívesen csatlakoznak a környezet megóvásával kapcsolatos megmozdulásokhoz, de gyakran saját szervezésben is rendezik a területet, gyűjtik a hulladékot.

A felvételek az újszülöttek fájának ültetésén és a magyarkanizsai megmozduláson készültek.

Fényképezte: Tóth Tibor

Képgaléria
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Községeink Életéből rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..