Ha én volnék Mátyás király, tuti, hogy álruhában járnám az országot. Egyrészt elég jó buli lehet, másrészt megismerném a népem, és nyugodt szívvel jutalmaznám meg a segítőket, jóindulatúakat, emberségeseket. És hogy miért agyalok efféle dolgokon, s képzelem magam jó Mátyásunk bőrébe és korába?
Nemrég megtapasztaltam, milyen az, amikor egy számomra teljesen ismeretlen ember önként és dalolva segít a bajba jutott embertársán, azaz rajtam. Röviden hadd meséljem el a történetet, hiszen ezáltal válok álruhás Mátyássá, aki a zsák arany helyett így köszöni meg a szürke eminenciás segítőjének jótettét, azaz jóindulatát.
A minap Szegedre szerettem volna eljutni, de a határon a sor hosszú idő óta nem mozdult. Tudom, hogy most olvasóink közül sokan felhorkannak, és a Hét Napot a falhoz vágva mondják, nahát, még ilyet, ez soha nem történt meg! Gyors Google-keresés, 10 perc múlva indul a határbusz. Kifordultam a sorból, leparkoltam, és néhány perc futás után máris a magyar oldalon teremtem, a megállóban, ahol az autóbusz már berregve várta az indulást.
Itt kezdődött a gond! — Dinárral fizethetek? — Sajnos nem, hangzott a válasz. — Bankkártya? — Kisasszony, ez egy autóbusz… Hova gondol? — Jó, jó, tudom. Tapasztalt utazóként agyamban már átpörögtek a további opciók. Kiállok stoppolni, vagy kérek valakitől kölcsön egy buszjegynyi forintot, esetleg váltok valakinél dinárt. Cikázó gondolataim egy néni szakította félbe: Jöjjön, kedves, segítek. Veszek magának egy jegyet Szegedig. Ott már rendben lesz, vagy adjak egy kis készpénzt is? A hirtelen jött kedvességtől egészen zavarba jöttem. Pedig valahol ez lenne a normális. Hogy segítünk azon, aki bajban van. Hálaáradatot zúdítottam rá, illetve megpróbáltam egy 200 dinárost a kezébe csúsztatni, kevés sikerrel.
Két dolgot tanultam ebből. A spontaneitásom megint kifizetődött, valamint vannak még igazán jó emberek. Az élet ismét csak engem igazolt.
Ahogy zötyögtünk Szeged felé, elképzeltem magam álruhás királyként, aki ezek után a jóságos hölgynek egy zsák aranyat küld, vagy egy terülj, terülj, asztalkát, esetleg más csudadolgokat, de mivel ehhez (még) nincs elég bevételi forrásom vagy varázserőm, szavakkal és betűkkel köszönöm meg neki itt és most. Lehet, hogy ő nem olvas Hét Napot, de előfordulhat, hogy olvasóink közül valakit megihlet a történet, és hasonló apró jó cselekedetre szánja el magát, amivel tovább szövi a láncot.
