A világ egyik leghíresebb irodalmi művének, A kis hercegnek a legszebb mondata nem csak azok számára ismerős, akik olvasták Exupéry regényét, hiszen a világhírű idézet a magyar televízióban néhány évtizede rendszeresen elhangzott Kudlik Júlia Gazdit keresünk című műsorában, melyben menhelyi kutyáknak igyekeztek jó otthont találni.

Bár a műsor már rég megszűnt, az idézet örök érvényű. A felelős állattartás fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. Olyan társadalomban élünk, ahol sokan nem szentelnek figyelmet az ivartalanításnak, pedig ezzel tehetünk legtöbbet az állatkínzás megelőzése érdekében. Ha nem végzik el idejében a beavatkozást, a felesleges szaporulat az utcára kerül, de az is gyakori még napjainkban is, hogy a nem kívánt kiskutyákat és kismacskákat vízbe fojtják, a szemétbe dobják vagy elássák. Szerencsésebb esetben a rokonok vagy az ismerősök körében otthonra lelhet néhány kisállat, de közülük is sokan rossz kezekbe kerülnek.

„Amikor kegyetlenül, erkölcstelenül kidobnak egy kutyát a családból, ez éppen olyan, mintha egy kisgyerekkel tennék meg. Az agya kisebb, mint a miénk, valószínűleg még évszázadokba telik, amíg filozófiával vagy poétikával fog foglalkozni, de érzelmi képességei, vágyódása, szeretete, kötődése már tökéletes, emberszerű” (Csányi Vilmos biológus, etológus, akadémikus).

Az is gond, ha az ember nem az életvitelének és körülményeinek megfelelően választ társállatot, vagy idővel megunja. Amíg a hollywoodi sztárok a menhelyről, utcáról történő örökbefogadást népszerűsítik, nálunk sokan státuszszimbólumként tekintenek a kutyájukra. Szomorú, de elterjedt az Instagram-kompatibilis vagy a trendi divatkiegészítő kisállat kifejezés.

„Minél jobban megismerem az embereket, annál jobban szeretem a kutyámat” (Mark Twain).

A szabadkai Horváth Betty két kutya, Zoja és Nika gazdija. Nikával gyakran kellett állatorvoshoz járnia, így ismerkedett meg a helyi állatvédők munkájával. Önkéntes aktivistaként ő is csatlakozott. Számtalan kutya és macska életét mentette meg. Teszi ezt a mai napig, hiszen számára boldogság, ha egy nehéz körülmények közül kimentett állat jó otthonra lel.

— Tíz éve kezdődött, amikor Nikát, a japán akitát magamhoz vettem. Tenyésztőtől vásároltam, de „zsákba macskát” kaptam, mert annak ellenére, hogy fajtatiszta, genetikai betegséggel küzd. Kihullott a szőre, bőrbetegsége volt, így néhány hónapos kora óta az állatorvoshoz jártam. Így ismertem meg az önkéntes állatmentőket, és kezdtem el a szabadidőmben állatmentéssel és állatvédelemmel foglalkozni. Sajnos nagyon sok nehéz pillanatot éltem meg. Zoját, a dobermannt is úgy mentettem meg egy felelőtlen szaporítótól. Sok olyan eset volt, amikor nagyon megviselt az, amivel szembesültem. A kutyusok borzalmas élete, súlyos sérülések, betegségek, tízéves kutyák, melyeket a szaporító az utcára dobott, mert már nem volt belőlük anyagi haszna. Sok kutyát szándékosan megcsonkítanak, levágják a farkukat, a fülüket, a lábukat, vagy verik, bántalmazzák, éheztetik, láncon tartják őket. Nagyon sok rosszlelkű emberrel találkoztam az elmúlt tíz év alatt. A menhelyek telítettek, sokkal több kutyusról gondoskodnak, mint amennyi hely van.

* A város úgynevezett CNR-programot működtet, mely keretében ivartalanítják, szocializálják, majd szabadon engedik a kutyákat. Ez mekkora segítség a kóbor állatok okozta gondok enyhítése terén?

— Akár hím, akár nőstény állatról van szó, nagyon fontos az ivartalanítás, mert nem szaporodik tovább, és kevésbé lesz agresszív. Az ivartalanított állat nem védi a területét annyira, nem támad emberre. Kivétel, ha a kutyát más kutyák támadják meg vagy emberek bántalmazzák, mert akkor az ivartalanított állat is védi magát. Az ebek száma azonban nem nagyon csökken az utcán, mert az állattartó polgárok közül sokan nem végeztetik el az ivartalanítást. Sok kutya elkószál, nem tud hazajutni, kóbor állattá válik. De olyan is van, hogy valaki szándékosan szabadul meg a kedvencétől, így ez egy állandó folyamat, melyet nehéz megállítani. Az is baj, hogy nincsenek csipelve és ivartalanítva a gazdis kutyák. A csip nem csak azért jó, hogy ha elkóborol az állat, akkor könnyedén visszakerüljön a gazdihoz. Ez kötelezettség, mert ha a kutyám kárt okoz, akkor azért felelnem kell.

* Milyen nálunk az örökbefogadási hajlam? Honnan vesznek magukhoz az emberek kutyát?

— A városi menhelyről is választanak, ahova be lehet jelentkezni, el lehet menni szétnézni. A magánmenhelyekről szintén lehet kedvencet igényelni, és a közösségi oldalakon is meg lehet nézni a gazdira váró állatokat. Egyidőben megnőtt az örökbefogadások száma, mostanában azonban csökkent, hiszen akinek már két kutyája van, az nem biztos, hogy egy harmadikat is magához vesz. Én is befogadok ideiglenesen kutyákat, de harmadikat már nem tudnék vállalni, hiszen ez a kettő velünk él, bent a házban, ha utazunk, akkor ők is jönnek velünk. Az állattartás felelősséggel jár, ezzel mindenkinek tisztában kell lennie. Az életritmusunknak megfelelően kellene kedvencet választani.

* Mi minősül Szerbiában állatkínzásnak, és vannak-e konkrét következményei? Gondolok például a letöltendő börtönbüntetésre.

— A törvényben ez nagyon jól meg van oldva. Lehetne súlyosabban büntetni azokat, akik kínozzák a kutyust, viszont nehéz bebizonyítani ezeket az eseteket. Például bejelentés alapján megtaláltuk a megkínzott kutyát, de nem volt bizonyíték az elkövetőre, mert ő azt mondta, a kutya nem az övé, besétált az udvarába. A Čeda šinter néven ismertté vált szabadkai állatkínzót néhány éve egy év letöltendő börtönre ítélték, ellene ugyanis voltak bizonyítékok. Már az is állatkínzás szerintem, ha valaki télen kint tartja a kutyát a hidegben, nem gondoskodik számára házról, ételről, nem viszi állatorvoshoz, nem adatja be az oltásokat, viszont a láncon tartás és a megfelelő gondoskodás hiánya nálunk szabálysértésnek minősül. Miért fogadunk be állatot, ha nem tudunk vele foglalkozni?

* Nálunk egyébként kapnak támogatást az állatvédők, vagy az emberek jóindulatára vannak utalva?

— Nagyon gyakran vannak az emberek jóindulatára utalva a menhelyek és az állatvédő egyesületek. A saját pénzünket, autónkat, energiánkat áldozzuk fel. Ez nehéz. Sokan azért jönnek hozzánk, mert külföldre költöznek, és lepasszolnák a kutyát, vagy a gazdi elhalálozott, az állata pedig nem kell a rokonoknak. Kevesen keresnek fel bennünket azzal, hogy segítenének, vagy kedvencet fogadnának örökbe. Engem az motivál, ha egy kutyust talpra tudunk állítani, és jó gazdit találunk neki. Jó érzés, ha este a közösségi oldalt nézem, és a családi fotókon az örökbe fogadott kutyust is látom. Nagyon sokszor mondom, hogy már nem bírom, de egy jól sikerült örökbeadás ismét erővel tölt fel.