Dél-Szerbiában több ezer tartalékos tiltakozott és tüntetett heteken át, amit mi tudomásul vettünk, sőt talán még együtt is éreztünk velük. Nyilvánosan senki sem tette fel a kérdést, hogy: Nocsak, ezek a derék patrióták pénzért védték a hazát, jobban mondva Kosovót? Pedig így valahogy volt, hiszen nem követelnék most utólag a ki nem fizetett napidíjakat a kosovói mozgósítás idejére. Túlmenve a haza védelmén, meg kell állapítani, hogy bizony nem is valami apró pénzről, jelképes zsebpénzről van szó, mert a derék tartalékosok átlagban 500-700 ezer dinárt követelnek fejenként Kosovo védelméért.
Lehet, hogy a teljesítmény szerint fizették őket, és ezért nem kapták meg a napidíjakat a Milošević-rezsimtől. Megjegyzem, a pénzt kiutalták ugyan, de az nem jutott el valamennyi Rigómezei harcoshoz, mert tisztjeik és feletteseik felvették helyettük is. Valószínűleg nem könnyű egy hazafinak, utólag az utcán tüntetve követelni a pénzt a haza védelméért. Nekem azonban úgy tűnik, hogy nem is annyira Kosovo elvesztéséért dühösek, hanem azért, mert egyesek sokat kerestek, mások pedig zsold és Kosovo nélkül maradtak. Megjegyzem, nekem valami már rémlett és gyanús volt a 90-es évek derekán. Egy ismerősöm, akit tartalékos rendőrként vezényeltek Kosovóba, elmondta, hogy a küldetés meglehetősen veszélyes volt ugyan, de megérte. Az első kivezénylés 3-4 hónapja alatt kapott napidíjakból befejezte hátát, másodszor pedig már maga kérte, hogy Kosovóba küldjék. Ebből vette a Jugó személygépkocsit -- majd felcsapott békeharcosnak és otthagyta a rendőrséget.
Valamelyik nap hallottam az egyik politikai szakértőtől és elemzőtől, hogy itt ezen a szerencsétlen és furcsa Balkánon jóval több a történelem, mint amennyit az egyszerű ember meg tud emészteni. És valóban nehéz logikus párhuzamot vonni az elvesztett Kosovóért harcoló tartalékosok pénzkövetelése meg az újfasiszták újvidéki botrányai között. Mert ezek az utóbbiak is Szerbia egységéért és megőrzéséért tüntettek volna. Vagy hogyan lehetne elfogadhatóan megmagyarázni azt, hogy pl. Újvidéken a fasizmus és az újfasiszta szervezkedések ellen tiltakozó felvonulókra rátámadó, bőrfejű újnáci fiatalok a szerb pravoszláv templom udvarában és a szerb katonaság Duna-parti tiszti otthonának kerthelyiségében gyülekeztek? Az mindenesetre tény, hogy a patriotizmust és a nacionalizmust mind nehezebb különválasztani. Sőt talán már nem is lehet. Valószínűleg azok vannak a legközelebb az igazsághoz, akik egyetértenek azzal a megállapítással, hogy: a patriotizmus itt nálunk a politikai szélhámosság utolsó mentsvára.