home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Zentán zökkenőmentes a távfűtés
Tóth Lívia
2017.11.23.
LXXII. évf. 47. szám
Zentán zökkenőmentes a távfűtés

Zentán a távfűtés jelenleg zökkenőmentesen, nagyobb fennakadások nélkül üzemel — jelentették be a mai sajtótájékoztatón az önkormányzat és a szolgáltatást végző Elgas Közvállalat illetékesei.

— Sokan gondolták, hogy Zentán nem indul be idejében a távfűtés-szolgáltatás, de mindent megtettünk azért, hogy ez ne következzen be. A villany- és a gázszolgáltatónak az volt az első feltétele, hogy a meglevő adósságot törleszteni kell, ami ha nehezen is, de sikerült — mondta Győri István alpolgármester, majd a beszámolóját azzal folytatta, hogy a Srbijagas további feltételként vagy előre fizetést, vagy 90 millió dinárra szóló bankgaranciát kért. Az önkormányzat a tartományhoz fordult segítségért, aminek eredményeként Vladimir Galić titkár úr közreműködésével létrejött egy megbeszélés Dušan Bajatovićtyal, a Srbijagas igazgatójával. Szerencsére megértette a zentaiak gondját, elállt a korábban megszabott feltételektől, és így megszületett a szerződés. Az alpolgármester szerint a fogyasztóknak nem kell drágulással számolniuk, viszont mindenkit arra kér, hogy rendszeresen törlessze a gázszámlát. Ha erre valamilyen okból nincs lehetősége, akkor forduljon a szolgáltatást végző vállalathoz, ahol majd megpróbálnak kielégítő megoldást találni. 

— A távfűtési rendszer két részből tevődik össze, a hővezetékből és a kazánházból. A hővezeték karbantartása egész nyáron folyamatosan tartott. Az energiahordozónak számító gőzkazánt a csődben levő cukorgyártól béreljük. A cukorgyár sajátos helyzete miatt problémáink adódtak, a rendszert ugyanis csak azután tudtuk feltölteni vízzel, hogy az üzemben visszakapcsolták az áramot. A hibák elhárítása után, október 15-ére minden készen állt a távfűtés elindítására. Azóta akadtak ugyan kisebb gondok, de a rendszer jelenleg nagyobb fennakadások nélkül üzemel — hallottuk Novák Lászlótól, az Elgas Közvállalat igazgatójától, aki az elhangzottakhoz hozzáfűzte: azoknak, akik nem tudják egy összegben kifizetni a fűtésszámlájukat, indokolt esetben, egyéni elbírálás alapján, engedélyezik a részletben való halasztott fizetést.


A nyitókép illusztráció: www.elgas-senta.co.rs

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..