Zentán jártunk

Zentán jártunk

Szerkesztőségünk tagjai szombaton a zentai városházára látogattak, hogy bemutassák legújabb kiadványunkat, a 2014. évi Vajdasági Magyar Kalendáriumot, amely már 17. alkalommal jelent meg.

Az egybegyűlteket és a Hét Nap képviselőit Ceglédi Rudolf zentai polgármester köszöntötte:

— A Vajdasági Magyar Kalendárium fedőlapján a zentai városháza szerepel. Ez azt bizonyítja, hogy a szabadkai székhelyű Hét Nap szerkesztősége közel érzi magát városunkhoz. Azt gondolom, hogy a hetilap a hosszú évek során kitartott az igazi magyar értékek, valamint a magyar hagyományok megőrzése mellett — mondta el gondolatait a polgármester, majd újságunk szerkesztőségének további sikeres munkát, a jelenlevőknek pedig boldog karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánt.

A zentaiakat Tomek Viktor főszerkesztő is köszöntötte, aki a Hét Nap új arculatáról beszélt a közönségnek, Molnár Krekity Olga újságíró, okoskönyvünk szerkesztője pedig részletesen ismertette kiadványunk tartalmát, majd a műsort vezető Tóth Lívia főszerkesztő-helyettes Tóth Tibor újságíróval, a sportrovat készítőjével beszélgetett.

A Vajdasági Magyar Kalendáriumon kívül két kolléganőnk: Rencsényi Elvira Arcok a tömegsírból és Tóth Lívia Varázspálca nélkül című új könyvét is bemutatták. Kis csapatunkból jelen volt még Szabó Attila fotóriporter, Talpai Lóránt újságíró, Lackó Varjú Sára marketing referens és Popov Nelli gépírónő.

Tartalmas rendezvényünk színvonalát emelte a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola versmondó köre: Tóth Zalán, Bojkó Andrej, valamint Paulyuk Dzsenifer, akik Wass Albert-verseket mondtak. Népdalokat énekelt Hajnal Anna, majd a közönség a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület Kék cinkék irodalmi csoportjának összeállítását hallhatta, amely Juhász Gyula, Reményik Sándor, Weöres Sándor, Kosztolányi Dezső, Bogdán József és Szilágyi Domokos karácsonyi verseiből készült Beszedics Adrienn, Dupák Fanni, Marx Éva, Szabó Regina, Kovács Bertina és Kovács Dorina előadásában. Gitáron közreműködött Kónya Sándor csókai versénekes. A továbbiakban Dér Zsolt csantavéri hegedűs produkcióját élvezhette a nagyérdemű, az estet pedig a zentai Délibáb Művelődési Egyesület Sarkantyú tamburazenekarának műsorszáma zárta.

A cikkhez kapcsolódó felvételeket tekintse meg a Hét Nap Facebook-oldalán!

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Zentán jártunk
Riport
Zentán jártunk
Riport
Facebook

Támogatóink