Zentai történetek a két világháború közötti időszakból
Tóth Lívia
2020.09.11.
LXXV. évf. 37. szám
Zentai történetek a két világháború közötti időszakból

Zentán már hagyománya van a városnapi kiállításnak, és a lakosság minden évben érdeklődéssel várja, milyen összeállítást készítenek erre az alkalomra a Városi Múzeum dolgozói. Tavaly sajnos a terem beázása miatt maradt el a rendezvény, az idén pedig félő volt, hogy a járványügyi előírások nem teszik lehetővé az esemény megtartását.

Szerencsére nem így történt, hiszen a szabályok betartásával ugyan, de szeptember 10-én megnyílt a Háborúk közötti történetek Zentáról 1918—1941 című kiállítás.

Az egybegyűlteket, közöttük Czegledi Rudolf polgármester urat és a községi tanács, valamint a községi képviselő-testület tagjait, Juhász Attila művelődéssel és oktatással megbízott tanácsos köszöntötte.


A szerző felvételei

Pejin Attila, a zentai Városi Múzeum vezetője, történész-muzeológus elmondta, nagyon fontosak ezek a kiállítások, mert a múzeumnak nincs lehetősége arra, hogy állandó összeállításban mutassa be Zenta lokális történetét.

— Pedig ezt fontos megismerni, hiszen ettől vagyunk zentaiak. Van külön magyar, szerb és zsidó történet, de van zentai történet is. Azt a gyakorlatot igyekeztünk követni, hogy az egyéni sorsok által közelítsük meg a nagy egészet — hangsúlyozta a szakember.

Azt is hozzátette, hogy a jelenlegi tárlat egy korábbi folytatása. A 2013-ban közzétett, A századfordulót váró Zenta című anyag az 1800-as évek végétől az I. világháború kitöréséig tartó időszakot dolgozta fel, a mostani pedig az 1918 és 1941 közötti éveket.

A kiállítás a jelzett kor számos szegmensére tér ki: az I. világháború utáni térfoglalásra — melynek látható jelei az utcanév-változtatások, bizonyos szobrok, emlékműállítások voltak, illetve a főtérnek az átformálása —, a kolonizációra, az emblematikus épületekre, a különféle törekvésekre stb. Láthatunk a többi közt korabeli fotóanyagot, plakátokat, hirdetményeket, térképeket, újságokat.

A rendezvényen korlátozott számban látogatókat is fogadhattak. Akik viszont nem jutnak be a megnyitóra, azok október végéig megtekinthetik az összeállítást. Pejin Attila azt is jelezte, hogy a következő hetekben szervezett tárlatvezetésekre is igyekeznek bevonni a közönséget, mert csak így értelmezhetőek ezek a két háború közötti zentai történetek.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Községeink Életéből rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..