Amikor leültünk Zentán egy kávézóban, nem mindennapi eszmecserének lehettek fül- és szemtanúi a jelenlévők, mert nemcsak egy készülő interjúba, hanem két történész beszélgetésébe, illetve diskurzusába is belehallgathattak.

* Hogyan lett a történelem szerelmese és Zenta történelmének kutatója?

— A történelem már általános iskolás koromban nagyon érdekelt. Nyolcadik osztályban a községi szintű versenyen a nyolcadikosok és a középiskolások kategóriájában harmadik lettem. Hivatásszerűen azonban nem szerettem volna történelemmel foglalkozni, hiszen nem akartam tanár lenni. Az elemi iskola végeztével a közgazdasági középiskolába iratkoztam. Harmadikban azonban rájöttem, hogy a könyvelés túl száraz nekem, ezért átiratkoztam a gimnáziumba, a tantárgyakat különbözetikkel le is tettem. A gimnázium azonban Zentán megszűnt, a negyediket így már az ország akkor egyik legerősebb középiskolájában, az V. Belgrádi Gimnáziumban fejeztem be, ahol le is érettségiztem. Ezután, mivel a természettudományokat is nagyon szerettem, az orvosi pálya felé orientálódtam. Belgrádban a kiváló eredményeim és a magas pontszámom ellenére a nagy konkurencia miatt nem vettek volna fel. Ekkor döntöttem Magyarország mellett, Pécsett sikerült is bejutnom. Az anyagi háttér miatt — édesanyám nyugdíjas volt, édesapám pedig hamar elhalálozott — nem tudtam folytatni a tanulmányaimat. Így tértem haza. Ekkor kezdtem az önkormányzatnál és a levéltárban dolgozni. Kutatni a ’80-as években kezdtem el a levéltárban. A levéltár igazgatója, aki ekkor már jól ismerte személyem és munkásságom is, 1995-ben megkért, hogy írjam meg a zentai villanyosítás történetét. Erre a villanyosítás 100. évfordulója volt az apropó, mivel 1895-ben Ferenc József látogatásával kezdődött el. Így készült el az első monográfiám, melyet ma sem írnék meg másképp. Ezután lassan megszületett a többi monográfia is. Először a zentai kórházról, ezt Milorad Ćurčićtyal közösen írtuk meg. Később ismét közös munkába fogtunk, és elkészítettük a zentai egészségügyi szolgálat történetét, mely végül 2005-ben jelent meg, igaz, csak szerb nyelven. Ehhez hozzásegített az is, hogy 2002-ben a zentai gyógyszerészetről összegyűjtötteket is sikerült megjelentetnünk. Ebben az időszakban írtam meg, a polgármester felkeresésére, a Zenta elöljárói, polgármesterei és elnökei című monográfiámat is.

Fotó: Tóth Lívia 

* Kutatásai mellett milyen tevékenységeket végzett még a zentai történelemmel kapcsolatban?

— A monográfiák írásában egy darabig szünetet tartottam, a tudományos munkával azonban nem hagytam fel. Minden évben írtam kisebb kutatásokat a zentai Helyismereti Almanachba, annak indulása és megszűnése között. Leginkább ismert zentaiakkal foglalkoztam. A 2000-es évektől kezdve folyamatosan közöltem kutatásokat a Bácsország című honismereti szemlében, illetve a Délvidéki Szemlében és más folyóiratokban is közlésre adom kutatásaimat. Emellett együttműködöm különféle intézményekkel, például Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetével. Egykoron turistákat is vezettem a városban. Az említett szervezettel 2017 óta közösen rendezünk utcai kiállítást, mely valamilyen történelmi eseményhez, esetleg fontos zentai személyhez fűződik. Itt leginkább évfordulós eseményről beszélhetünk. Gyakran veszek részt történelmi megemlékezéseken is, ahol beszédeket szoktam mondani. A fiatalabb generációknak is igyekszem segítséget nyújtani. Volt már példa arra, hogy egyetemistáknak volt szükségük segítségre a szemináriumi munkájukhoz. Ekkor bevezettem őket a levéltár anyagának rejtelmeibe, illetve segítettem nekik a munka elkészítésében.

* Ha már a levéltárnál tartunk, milyen érdekességeket rejt a zentai archívum? Illetve milyen érdekes események történtek a város területén?

— Az adókönyvek és a Dudás-krónika nagy kincsnek számítanak. Továbbá az adásvételi iratok, az urbanizációs és a városi fejlesztések folyamatainak iratai mellett a sajtótermékek sokasága is megtalálható. Érdekességként számolhatok be arról, hogy városunk kórháza a palicsi mellett a legrégebbi a vidékünkön. A középkor végén még Mátyás király is járt itt, szeptember 11-én, mely ma a városunk napja is. A település első említése valójában egy birtokcsere kapcsán történik meg, ezt a birtokot a zentai kolostornak adományozták. Innen, a Szente-Mágócs nemzetségről kapta nevét. Ebben nem Zenta az egyetlen, hiszen akadnak még toponímiák, melyek ilyen módon kapták nevüket.

* Hogyan választ témát a kutatásaihoz, milyennek kell lennie egy jó munkának?

— Egy jó kutatás elengedhetetlen része a jó témaválasztás is. Kell hogy legyen benne fantázia, fel kell kelteni az érdeklődést. Témát találni azonban nem könnyű, hiszen a kutatásnak meg kell felelnie a kutatásmódszertan szabályainak, illetve a helytörténeti munka legfontosabb követelménye, ha elmélyültebben akarunk foglalkozni a témával, hogy van-e hozzá megfelelő mennyiségű anyag, azaz történelmi forrás. Levéltár nélkül nem tudunk mihez kezdeni. A kutatás végeztével fontos, hogy a téma teljesen ki legyen bontva, a levéltár anyagai és a kutatás pedig eredeti és hiteles legyen. Erre törekedtem én is. Így készült el például 2016-ban a Zenta 1216—2016 című monográfia is, melyet Almási Tiborral, a Szegedi Tudományegyetem docensével, a történelmi segédtudományok doktorával közösen írtunk meg. Ő leginkább a középkori okleveleket boncolgatta. Meg kell hagynom, hogy az általunk vizsgált latin okleveleket a mai napig előszeretettel adja diákjainak tanulmányozásra az egyetemi órákon. Ugyanígy kritikusnak is kell lenni a munkában. Így sikerült megállapítani azt is, hogy a köztudattal ellentétben Mátyás király nem 1463-ban, hanem még korábban, királlyá választásának évében, 1458-ban járt Zentán. Ez a tévhit nagyon sokáig élt a köztudatban, és sajnos senki nem vetette alaposabb vizsgálat alá. Nekem ez is feltűnt. Készültek albumok is, melyek illusztrációk segítségével igyekeznek felkelteni a mindennapi emberek érdeklődését.

* Hogyan éli meg a Pro Urbe díjat?

— Zenta város napja alkalmából vehettem át ezt a különleges kitüntetést, mely eléggé váratlanul ért. Sőt, hozzá kell tennem, hogy ez a második díjam, melyet a várostól kaptam. Igaz, az elsőt még nem történészként, hanem tizenévesen a bábjátszó együttes tagjaként érdemeltem ki. A közszerepléseket és a helytörténetet nagyon kell szeretni ahhoz, hogy ezt valaki fizetés nélkül végezze. Viszont szép emlékeket szerezhet vele az ember. Az egyik ilyen élményem még akkor történt, amikor jelezték nekem, hogy egy filmrendező érkezik Zentára, akinek nekem kell megmutatnom a várost. Én nem is a személyre, hanem inkább a dátumra koncentráltam, illetve arra, mit mutatok meg neki. Évekkel később jöttem rá, hogy ő nem más volt, mint Makk Károly. Végig érdeklődéssel figyelte a beszédem, és be kell vallanom, úgy éreztem, mintha vizsgáztam volna. A díjat a levéltár alapos indoklása és előterjesztése után kaptam meg. Soha nem gondolkoztam azon, mit kapok. Csak a történelem fehér foltjait akartam megoldani. Viszont nagyon jólesett az elismerés. Kaphat az ember más díjakat, akármilyen szervezetektől, de egyiknek sincs akkora értéke, mint amikor az ember ezt a saját közösségétől kapja. Lelkileg felemel, hiszen nem dolgoztam hiába, mégis értékelik harminc-negyven év munkáját.

* Hogyan tovább? Vannak már tervek?

— Folyamatosan dolgozom, hamarosan meg fog jelenni a zentai tűzoltóság 150 évéről szóló könyvem. Igaz, a kutatás néha olyan, mint a sporthorgászat: egész nap dolgozol, és néha alig van eredmény, de a végén mindig előbukkan valami. A munkát folytatni kell! Nem szabad megállni, hiszen mindig akad mit tenni!