home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Zenta község legjobbjai
Tóth Tibor
2017.01.15.
LXXII. évf. 2. szám
Zenta község legjobbjai

Az óév utolsó előtti napján osztották ki Zentán az év legjobb sportolóinak, edzőinek, sportmunkásainak járó elismeréseket. A Művelődési Ház színházterme szinte teljesen megtelt a kiváló sportolókkal, a legsikeresebbek pedig ünnepélyes keretek között vehették át megérdemelt jutalmukat.

A jelenlévőket Bicók Róbert, a Zentai Sportszövetség elnöke üdvözölte, és elégedettségének adott hangot annak kapcsán, hogy a kisvárosként számontartott Zentán ennyi kiváló sportoló és sportmunkás tevékenykedik. Kiemelte, hogy különösen felemelő élmény volt látni a két zentai birkózót, Frísz Krisztiánt és Nemes Viktort küzdeni a szőnyegen a riói nyári olimpiai játékokon.

— Néhány hónappal ezelőtt a zentai sportcsarnokban sportágbemutatót szerveztünk, melynek rendkívül pozitív kicsengése lett, hiszen a klubok visszajelzései szerint rengeteg fiatal iratkozott be hozzájuk. Célom, hogy minél több gyerek sportoljon. Ha e bemutató hatására évente akár öt-tíz vagy még több gyermek dönt a sportolás mellett, akkor már elértük a célunkat. Természetesen számítunk a tornatanárok és mindazok támogatására, segítségére, akik bármit is tehetnek azért, hogy a fiatalok kedvet kapjanak a sporthoz — mondta Bicók.

A köszöntő után az olimpiai sportágak kategóriájával megkezdődött az elmúlt év legjobb sportolóinak kihirdetése. A pionír lányok mezőnyében az első helyet a vortexdobásban országos bajnok Világos Adriana szerezte meg, a második helyen a kajakozó Gere Kata, a harmadikon pedig a szertornász Zabos Zsófia végzett. A fiúk mezőnyében taroltak a birkózók, a dobogó legmagasabb fokára Mario Vuković állhatott, megelőzve Berkec Dejánt és Ágoston Dávidot. A serdülő lányok mezőnyében a Tiszavirág Kajakklub kajak egyesben országos bajnoki ezüstérmes versenyzője, Barta Éva bizonyult a legjobbnak, a szintén kajakozó Fenyvesi Janka előtt.

— Nagyon örülök ennek az elismerésnek, hiszen kiváló idény van mögöttem. A válogatott színeiben kijutottam az Olimpiai Reménységek Versenyére, valamint részt vettem egy szlovákiai nemzetközi regattán is. Legjobb eredményemnek a kajak egyes 500 méteren elért országos bajnoki ezüstérmemet tartom, hiszen nagyon jónak éreztem a pályát, és mindent beleadtam, de annak is örültem, hogy az Olimpiai Reménységek Versenyén 200 méteren rajthoz állhattam. 2017-ben 500 méteren szeretném megnyerni a szerbiai válogatót, valamint szeretnék részt venni a korosztályos Európa-bajnokságon, melynek Belgrád, pontosabban az Ada Ciganlija lesz a házigazdája — mondta Éva.

A fiúk kategóriájában az első két helyet birkózók foglalták el: a dobogó legfelső fokára az országos bajnok Vámos Mátyás, a másodikra Surányi Martin állhatott, a harmadik helyet pedig a súlylökő Boros Raffael szerezte meg.

Az ifjúsági lányok mezőnyéből az országos bajnokságon ezüstérmes kajakos, Fenyvesi Abigél került ki győztesen, a második helyen holtversenyben két asztaliteniszező, Ivana Milovanović és Veréb Xénia végzett, a harmadikon pedig az ugyancsak asztalitenisszel foglalkozó Szórád Henrietta. A fiúknál a dobogó mindhárom fokára birkózók léphettek: Katona Ádámé az első, Polgár Ákosé a második, Almási Bencéé pedig a harmadik hely.

A felnőtt nők legjobbjának az országos bajnokságon párosban második Ivana Vejnović bizonyult, megelőzve Sóti Csillát (hétpróba) és a két bronzérmest, Bognár Annát és Cakó Saroltát (mindkettő kajak). A férfiak között a mediterrán bajnokság ezüstérmese, a Spartacus csapatával bajnoki ezüstérmet nyert birkózó, Nagy Tamás végzett az élen, a kalapácsvető Eperjesi László és még egy birkózó, Vass Tamás előtt.

A nem olimpiai sportágak kategóriájában a nők mezőnyében a Balkán-bajnok Kéri Valentina (kick-box) lett az első, a sakkozó Mila Šoklovački előtt. A férfiaknál sakkozók végeztek az első két helyen: a tartományi bajnokságon ezüstérmes Korponai Ákosé az első, az ugyanezen a versenyen bronzérmes Kecskeméti Árpádé pedig a második hely. A legsikeresebb sportegyesületnek a Zenta Birkózóklub bizonyult, a legjobb külföldön játszó zentai sportolónak pedig a magyar válogatott labdarúgót, Nemanja Nikolićot választották meg. A néhány hete a Chicago Fire csapatába szerződött játékos elmondta, hogy az elismerések közül a legkedvesebb az, amelyet szülővárosától kap. Hozzátette, hogy pályafutása eddigi legeredményesebb évét zárta, hiszen a válogatottal részt vett a franciaországi Európa-bajnokságon, a varsói Legiával lengyel bajnokságot és kupát nyert, a Bajnokok Ligájában is pályára lépett, valamint a lengyel bajnokság gólkirályi címét is megszerezte.

A 2016. év legjobb edzőjének Fehér Csabát, a Tiszavirág Kajakklub és a Zenta Atlétikaklub mesterét választotta a zsűri.

— Nagyon nehéz év áll mögöttünk. Mindkét sportágban a nemzetközi színtéren is megmérettettük magunkat. Kajak-kenuban három, atlétikában pedig két nemzetközi viadalon vettek részt tanítványaim. Emellett e két sportágban összesen 28 érmet nyertek versenyzőim az országos bajnokságon, ami szép teljesítmény. 2017-ben még több országos érem begyűjtése, valamint több nemzetközi versenyen való szereplés a cél, hiszen ezeken a viadalokon lehet igazán fejlődni, továbblépni — mondta Csaba.

A Zentai Sportszövetség oklevelét a riói nyári olimpián szőnyegre lépett Frísz Krisztián és Nemes Viktor, valamint az idén kimagasló teljesítményt nyújtott, szintén birkózó Nemes Máté kapta. Köszönőlevélben részesültek a Linea Szertornaklub csapatai, melyek a Stevan Sremac Iskolaközpont és a Zentai Gimnázium színeiben képviselték Zentát a vranjei diákolimpián. Polgármesteri köszönőlevelet id. Eperjesi László, az olimpiai bronzérmes súlylökő Márton Anita edzője vehetett át. Eperjesi a pályafutása során 400 és 800 méteren tartományi bajnoki címet szerzett. Az edzősködést 1990-ben kezdte Zentán. 1992-ben családjával Szegedre költözött, és fiával, ifj. Eperjesi Lászlóval foglalkozott, aki többször nyert jugoszláv, szerbia—montenegrói majd szerbiai országos bajnokságot, emellett a Balkán-bajnokságon és a csapatok számára rendezett Európa Kupán is több érmet szerzett, illetve a magyar országos juniorbajnokságon is a legjobbnak bizonyult. Id. Eperjesi két alkalommal lett az év atlétaedzője Magyarországon, 2016-ban Magyar Arany Érdemkeresztet kapott, és beválasztották Magyarország tíz legsikeresebb edzője közé.

A díjakat, elismeréseket Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere és Bicók Róbert, a sportszövetség elnöke adta át.


A nyitóképen a díjazottak (Gergely József felvétele)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..