Zenta a valamikori Jugoszláviában élen járt a művészet pártolása terén, és az elsők között szervezett művésztelepet, mely a város fejlődésében, képzőművészeti kultúrájának gazdagításában is éreztette kedvező hatását. Számos rangos művészcsoport jár vissza a Tisza menti településre, hogy inspirációt gyűjtsön a takaros kisváros utcáin és a folyópart mentén. A művésztelep hosszú évtizedeken keresztül keményen dolgozott, és Zentának azóta is rendkívüli nagyságú és minőségű gyűjteménye van. Voltak azonban hullámvölgyek is. Annak ellenére, hogy manapság is alakulnak kisebb társaságok, a zentai művésztelepek tevékenysége immár nem olyan emblematikus, mint amilyen egykor volt. Egyebek között ez adta az indíttatást ahhoz is, hogy a Vörös család támogatásával megalakítsanak egy új csoportosulást.

A Tiszakedvelők Nemzetközi Művésztelepe tavaly egy szerencsés csillagállásnak köszönhetően jöhetett létre, miután az évtizedekkel ezelőtt megfogalmazódott szándék mellé kedvező körülmények is társultak. A művészetpártoló család életében mindig jelen voltak az alkotótáborok és a kiállításmegnyitók, nem meglepő hát, hogy a szülők után két fiuk is hamar nagy érdeklődést tanúsított a művészetek iránt. Vörös Attilának gyermekkori álma volt, hogy a dédmama, Kincses Anna házában egyszer művésztelepet szervezzenek. Amikor felmerült, hogy létrehozzanak egy panziót, nem volt kérdéses, hogy az a dédmama nevét viselje. Vörös Attila 2008-ban megalakította a Tiszakedvelők Polgári Egyesületét, mely civil szervezet egyebek között a környezet megóvásával, turizmussal, a Tisza rendbetételével foglalkozik. Az egyesület által nyújtották be tavaly a művésztelep megalakítására vonatkozó pályázatukat is, mely lehetővé tette, hogy a gyerekkori álom végre valóra váljon, és az Anna Panzióban megszervezzék az első művésztelepet.

Az alkotótábor vezetésére Gyurkovics Hunor festőművészt kérték fel az évtizedes családi barátság révén, illetve azért is, mert a művészetszeretet — mely a szülők és általuk a gyerekek életében is meghatározóvá vált — felébresztése a szabadkai tanítóképzőhöz és többek között az egykori pedagógus nevéhez köthető. A művésztelep alapító tagjai továbbá Boros György, Kis Butterer Márta, Mezei Erzsébet, Molnár Imre, Penovác Endre, Péter László és Zsáki István voltak. Az idén két helycserére került sor, Kis Butterer és Penovác helyett ezúttal Barna Kolozsi Valéria és Tóth Alisa vett részt a telep munkájában. A művészeti vezető technikai szabadságot adott az alkotóknak. „Korlátokat” csak a motívum, Zenta, illetve a Tisza megjelölésével határoztak meg.

Annak ellenére, hogy valamennyien ismerték már Zentát, a részt vevő művészeknek több alkalmuk is volt ihletet meríteni. A város csendes utcáin tett séták, a napsugaras házak, a takaros kertek pillanatképei legalább olyan nagy benyomást keltettek az alkotókban, mint a folyón szervezett sétahajókázás. Ez utóbbi a csónakok, a part menti övezet motívumaival gazdagította a táborban született alkotásokat. A városháza tornyában tett látogatásnak köszönhetően Zentát új látószögből ismerték meg. Festői környezetet nyújtott az Anna Panzió néprajzi paradicsoma is, amely a sokáig a padláson porosodott, elkopott tárgyakkal a régiségeket kedvelő vendégek számára esztétikai élmény. Az autentikusan berendezett szobák a régi mesterségek eszközeivel és a népi hangszerekkel, továbbá a múlt századi történeteket elbeszélő ódon bútorokkal berendezett ebédlő, valamint az udvar milliónyi olyan részletet — kincset — rejt, amelyen megakadhat a népművészetet kedvelő vendég tekintete.

A kívánt célt tehát — hogy a „messziről jött ember” és a művészet szempontjából olyan szegmenseit is bemutassák a településnek, amelyek által esetleg a Tiszán és a városháza tornyán kívül is jellegzetessé válhat Zenta — elérték, hiszen valóban nagyon szerteágazó lett az a tevékenység, amely az így gyűjtött inspirációkból alakult. A helybéli ihletettség és az itt megélt hangulatok, motívumok — természetesen a művészek szubjektív szűrőjén át, saját gondolatvilágukat beleszőve — széles skálát mutattak arról, hogy a látogatók hogyan tehetik magukévá a várost. Ugyanaz a látvány és élmény, az, hogy kit mely részlet ragad meg leginkább, vagy hogy miként értelmezi az adott témát, sokszor egészen mást mutat, hiszen a leképezett felületeken, az egyén kiforrott stílusában valójában az alkotó élete jelenik meg. Technikai szempontból a grafika több válfajával, hidegtűvel, monotípiával és linóleummetszettel, a festészeti eljárások közül pedig akvarellel, pasztellel, valamint akrillal készült képek és rajzok is születtek.

Az idei művésztelepet már önerőből, a tavaly készült alkotások eladásából befolyt összegből szervezték meg, és a jótékonykodásról sem feledkeztek meg. Péter László egyik, kutyát ábrázoló alkotásával a zentai Lajka Állat- és Természetbarátok Egyesületét támogatták. A munkákat — ahogyan az előző évben — az idén is vándorkiállításon kívánják bemutatni. A zentai tárlat után várhatóan Magyarkanizsán, Topolyán és Szabadkán is bemutatják az itt készült alkotásokat. A következő években pedig remélhetőleg folytatódik ez a hagyományteremtő jelleggel, szerény körülmények között, de nemes szándékkal született megmozdulás, és a jövőben is számos új ihletésben láthatjuk majd a Tiszát.