Zenekar nélkül a karmester hiába hadonászik

Zenekar nélkül a karmester hiába hadonászik

Beszélgetés Kormányos Róbert tanárral, biológussal, Zenta város egyik Pro Urbe díjasával

Kormányos Róbertet, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium igazgatóját a Bolyai Farkas Alapítvány, a Natura Kutatók Klubja, a szegedi Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiuma, a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács, a Pro Cultura Polgári Egyesület és természetesen az anyaintézménye terjesztette fel Zenta város Pro Urbe Díjára. A rangos névsor ismeretében talán nem is kell részletezni, milyen szerteágazó és hasznos tevékenységet folytat a tanár úr, aki jelenleg a doktori címének a megszerzésén is dolgozik. Mielőtt azonban a munkájára terelnénk a szót, lássuk, hogyan vélekedik az elismerésekről.
— A szakmai elismeréseket a szűkebb közösség — az én esetemben ebbe a csoportba a természettudományokkal foglalkozók és a pedagógusok tartoznak — tudja és jegyzi, mert azokban egy kicsit ők is benne vannak. A díj átvételkor is elmondtam: a karmester, ha nincs zenekara, hadonászhat ugyan, de abból nem lesz muzsika, tevékenysége inkább szúnyogriogatásnak tűnik a kívülálló számára. A társadalmi elismerések viszont, legalábbis szerintem, arról szólnak, hogy egy tágabb közösség látja értékesnek az ember erőfeszítéseit, és ez természetesen nagy öröm számomra.

* Egy igazi tanárnak bizonyára a diákok eredményei is ugyanolyan kedvesek, mint azok a díjak, amelyeket ő kap.
— A tanulók sikereinek minden pedagógus örül, hiszen ritkán fordul elő, legalábbis a tehetséggondozásban, hogy a diák jó szereplése csak egy ember munkájához köthető. Már a középiskolásoknak is látniuk kell, hogy a tudományokkal vagy a művészetekkel való foglalkozás is lehet életcél, hozhat olyan eredményeket, amelyekre nemcsak a saját, hanem a leendő családjuk jövőjét is alapozhatják. Pedagógusként egyébként sem csak a jelennel kell foglalkozni, hanem érettségikor olyan útravalót kell tenni a diák táskájába, amellyel például két ország 10-15 egyetemére az első helyeken kerülhet be, és később is kiválóan teljesít. Ha ilyen, az egész életét meghatározó „tarisznyát” visz magával, akkor a pedagógus elégedett lehet magával. 

* Mindig tanárnak készült?
— Nem. A szüleim az akkor még jól működő, híres csókai húsgyárban dolgoztak, amelynek a vezetősége ösztöndíjat juttatott az alkalmazottak gyermekeinek. Én azért kaptam pénzbeli támogatást, hogy mikrobiológiát tanuljak, és az volt a tervem, hogy az egyetem után kutató biológusként vagy az iparban elhelyezkedve dolgozzam. Közben a gyár tönkrement, kölcsönösen lemondtunk egymásról, kutató biológusként eléggé beszűkültek a lehetőségek, gyakorlatilag maradt a tanügy. Aztán nagyon rövid idő alatt kiderült, hogy ez nekem jól megy, sőt, sok versenyeredményünk is annak köszönhetően született, hogy kutató biológia szakot végeztem. Szóval, az az igazság, hogy soha nem készültem pedagógusnak, noha eddig még csak tanárként dolgoztam, de ezt soha nem bántam meg.

* Pár hónapja viszont igazgató lett egy olyan tehetséggondozó iskolában, amelyre sokkal nagyobb figyelem irányul, és bizonyára még az intézmény vezetőjével szemben is szigorúbbak az elvárások.
— Így alakult, habár ilyen ambícióim nem igazán voltak. Ha az ember 25 évet eltölt a tanügyben, és jól érzi magát, nem biztos, hogy igazgatói babérokra vágyik, viszont a lehetőség adódott, és ez volt a kollektíva többségének a kérése is. Azt hiszem, jól tudom hasznosítani az eddigi tapasztalataimat, de elképzelésem is van arról, milyennek kellene lennie ennek az iskolának. Ötödikes voltam, amikor eldöntöttem, hogy biológus szeretnék lenni. Sokáig a zoológia vonzott, aztán ornitológiával foglalkoztam, majd a mikrobiológia tárgykörében egy másik nagy kedves területem domborodott ki, a gyógyhatású nagygombák kutatása és termesztése, de most igazgatóként próbálok helytállni. A tanári kar csodálatosan jó, délelőtt a szerbiai tehetséggondozó iskolák programja alapján tanítanak, délután — és gyakran a hétvégéken is — következnek a szabadon választott és az emelt szintű tantárgyak, melyekre már külön órarendünk van, illetve a szakköri foglalkozások. Persze, az utóbbiak sem klasszikusak, inkább projektumok, melyeket különböző egyetemekkel közösen valósítunk meg.

* Az imént azt mondta, van elképzelése arról, hogyan kellene működnie egy tehetséggondozó középiskolának.
— Vannak problémák, amelyeket muszáj megoldani, például a tanterem és a kollégiumi férőhelyek hiánya. A 200 diákunk közül 150 egyben kollégista is. Ebben az épületben hetven tanulót tudunk elhelyezni, a zentai Népkertben lévő kollégium 30 férőhelyes, és még mintegy ötvenen, a másodikos és harmadikos futballisták, Tóthfaluban vannak, vagyis kicsit szétszórt a bentlakásunk. Zentán kilenc tagozatunk van, és mindössze három saját tantermünk. Igaz, házon belül a Thurzó Lajos Közművelődési Központtal és a Kertészeti Egyetemmel megoldjuk a problémát, de a pincétől a padlásig mindenhol tanítunk, sőt még a mellettünk lévő tűzoltólaktanyában is, de még így is sem elég a tanterem.
A tanáraink folyamatosan képezik magukat, a cél, hogy minél több kollégának legyen tudományos fokozata, többen járnak az Európai Tehetségépítő Tanács kétéves posztgraduális képzésére a debreceni egyetemre. A másik terület, ahol nagyon jók vagyunk, a versenyek. Nem gondolom, hogy „versenyistálló”-t kell működtetni, de az idei évben ott voltunk Moszkvában, Cambridge-ben, Houstonban. Azt gondolom, bármilyen helyzetbe is kerüljön az intézményünk, a versenyeket és a továbbképzéseket soha nem szabad feladni. 
Az viszont különös, hogy egy ilyen iskolában, ahol magas színvonalon oktatják a természettudományokat, nincs semmilyen gyűjtemény sem. Kellene például egy ásványtani gyűjtemény, a képzőművészet szakos tanulóinknak pedig egy kortárs képzőművészeti gyűjtemény. Eszközeink a vásárlásra nem nagyon vannak, de ha most valaki felajánlaná valamelyiket, nem is nagyon tudnánk hova tenni. Mindent összegezve a legégetőbb gondunk a tantermi és kollégiumi kapacitás hiánya, és csak remélni merem, hogy a többi tervünk sem őrlődik fel, miközben ezt próbáljuk megoldani.
 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Zenekar nélkül a karmester hiába hadonászik
Képmás
  • Kónya-Kovács Otília
  • 2017.12.19.
  • LXXII. évfolyam 50. szám
Zenekar nélkül a karmester hiába hadonászik
Képmás
  • Kónya-Kovács Otília
  • 2017.12.19.
  • LXXII. évfolyam 50. szám
Facebook

Támogatóink