Nektek megvan a bongor-jelenség?
Berta Csongornak, művésznevén bongornak nemrég jelent meg a Körök című lemeze, a Magneoton pedig már ajánlja is róla az olyan dalokat, mint a Paralel vagy a 98/20. Számunkra ez azért érdekes, mert a jelenleg Magyarországon tevékenykedő srác egy szabadkai származású színész-rapper, aki szerepelt és rendezett is például a Tanyaszínházban.
Származását figyelembe véve nem meglepő egyes dalainak tematikája sem, például a már említett 98/20 című szerzeményéről így nyilatkozott a Magneotonnak: „Szerettem volna, ha van valami lenyomata a zenémben ennek a tíz évig tartó horrornak, amely nem is olyan régen történt itt a Balkánon. Egy háború, melynek a kitörése legalább annyira valószínűtlen volt, mintha holnap arról értesülnénk, hogy Magyarország hadban áll Ausztriával. A jelen mindig állóvíznek tűnik, de például a vírushelyzet is megmutatta, hogy milyen törékeny a társadalmunk.”
A Körök című korongján található egy olyan szerzemény is, amelyet az általunk jól ismert színésznővel, Pámer Csillával készített el. Ez a Klíma, mely meghallgatható a YouTube-on. Ebből is kiderül, hogy egy szókimondó szerzőről van szó, aki nem riad meg attól, hogy esetleg olyan gondolat hagyja el a száját, amely egyeseknek egy kicsit erősnek tűnhet.
Így járhatunk a Paralel című dala esetében is, melyről a következőket mondta a Magneotonnak: „Ez az attitűd a részem, olyan erősen irányít, mint valami belső parancsszó. Ezért van, hogy annyira kiábrándít, amikor valaki rapperként egy egész eposzt épít fel arra, hogy milyen csillogó dolgokra tett szert, vagy hogyan süt a nap a hátsójából. Eljutottunk arra a szintre, hogy ha előadóként társadalmi eseményekre reagálnál, akkor veszélybe sodorhatod az egzisztenciádat. Erről szól a Paralel, a hatalom és a felszínesség kettősségéről.” Jogosan merül fel a kérdés, hogy időnként nem fél-e a nyílt véleménye miatt, amire válasza az, hogy természetesen NEM!
Compact Disco feat. Hősök: Minden rendben
Egyértelműen a kollaborációk világát éljük. Ezt érzékelhetjük az online térben az influenszerek, a zenében pedig az előadók esetében is. Így nem meglepő az sem, hogy a Minden rendben című dalnál is egy együttműködésről van szó, melyet ezúttal két ismert magyarországi csapat követett el, név szerint a Compact Disco és a Hősök. A hangzás nagyon ’80-as évek feelingű lett, melyhez ének és rap párosul, így akarva-akaratlanul is meg kell jegyeznem, hogy egy kicsit wellhellós az egész, de ettől még szerethető.
A Compact Disco 2012-ben robbant be igazán, akkor, amikor a Sound of Our Hearts című számával megnyerte A Dalt, és így abban az évben képviselhette Magyarországot az Eurovízión. Azóta sok idő telt el, és sok slágert adott nekünk a csapat, olyanokat, mint a Te meg én, a Feel The Rain vagy a Világom.
A Hősök mellett sem lehet elmenni, hiszen egy jelentős magyar hiphopcsapatról van szó, melyet az Eckü- és Mentha-féle duó alkot. Nevükhöz olyan dalok fűződnek, mint a Lepörög a film vagy a Rég láttalak.
Közös szerzeményükhöz egy vadiúj klip is dukál, mely a hangzásukat követve szintén a manapság oly divatos ’80-as éveket idézi. Van benne VHS-kazetta, görkori és minden, ami kell. A klipet a szakma egyik legnagyobb alakja rendezte, név szerint Galler András — Indián. A cikk írásának pillanatában még csak négy napja jelent meg a kész anyag a YouTube-on, így a megtekintések száma egyelőre alacsony, de reméljük, idővel nőni fog, és egy igazi slágerré válik a dal.
Kép: ripost.hu