Zenei újdonságok

Zenei újdonságok

Berkes Olivér: Éltük az éjszakát  — Majka és a Ők: Supersonal 2

Berkes Olivér: Éltük az éjszakát 

Berkes Olivér egy olyan magyarországi értékes előadó, akit egy énekes vetélkedőből ismerhettünk meg. 2012-ben vett részt a The Voice-ban, ám igazi bombaismertségre akkor tett szert, amikor 2017-ben részt vett a Sztárban Sztár című műsorban. Az azóta megjelent dalai, mint a Csak barát vagyok, külön figyelmet kapnak, hiszen dallamai és hangszerelései rögtön felismerhetőek.
 


 

Legújabb szerzeménye, az Éltük az éjszakát ismét a rá oly jellemző, lágy stílusban íródott. Hangzásvilágában egy igazi 2019-beli számról van szó, melyben éppen megfelelő arányban keveredik a dallam a modern alapokkal. Nem csak a zenét, a szöveget is ő maga írta, de angolul. A magyar változatot Molnár Tamás, a Jetlag frontembere készítette el.

Egyébként a zeneszámot egy Facebook által generált emlékkép ihlette. „Elindította a fantáziámat az a bizonyos fotó, filmszerűen pörgött le előttem rengeteg élmény, ahogy feszegettük a határokat, és minden olyan egyszerű, de nagyszerű volt. Felnőttként ezekről már teljesen megfeledkezünk, de nagyon jó érzés visszaidézni a gondtalanságot, és emlékeztetni magunkat arra, hogy élvezzük is az életet” — mesélte Olivér a Magneotonnak.

Az Éltük az éjszakát egy vadiúj klipet is kapott — már megtekinthető a YouTube-on —, melynek koncepciójáról a következőket nyilatkozta: „Ketté szerettem volna osztani a képet, az egyik részében a múlt elevenedik meg, melyet egy szerelmespár testesít meg, a másikban pedig a visszaemlékezés, melyet egy úgynevezett sötétkamrában vettünk fel, ahol a fotókat hívjuk elő. Szeretem ezt a videót, a rendező, Nagy Bence és a két főszereplő, Nagy Heni és Vadas Botond is hatalmasat alakítottak szerintem.”

 

Majka és a Ők: Supersonal 2

Szerintem nem kell külön bemutatni, hiszen Majoros Péter, avagy művésznevén Majka, már egy jó ideje Magyarország egyik élvonalbeli rapperének számít. Az ózdi fenegyerek ráadásul nem csak a zenei színtéren jeleskedik, hiszen profi műsorvezető lett, és az ő nevéhez fűződik az első többmilliós nézettségű klip is, a Belehalok. Ez idáig egészen pontosan 59 millióan voltak kíváncsiak, ami magyar viszonylatban egészen kimagasló.

 


A legnagyobb sikereket azzal a nevezetes Curtisszel érte el, akivel az utóbbi időben drogproblémák miatt megszakította a kapcsolatot (mármint Curtisnek voltak gondjai). Közben Majka 2016-ban megalakította a Majka Curtis és a Ők nevű csapatát (ő maga + Curtis + egy saját zenekar). Az első daluk még ugyanabban az évben jelent meg Supersonal címmel. Ez volt az, amelynek alapjához a legendás Depeche Mode egyik slágerét, a Personal Jesust használták fel.

Legújabb felvételük ennek a folytatása, így nem meglepő, hogy a címe egyszerűen Supersonal 2 lett. Hangzásban ismét egy erőteljes, kemény gitáreffektekkel megtűzdelt számot hoztak össze, melynek hangulatát a klipjük is hűen tükrözi. Mint már említettem, Curtisnek megköszönték az együttműködést, így a csapat neve Majka és a Ők lett. Egyébként a szerzemény a cikk írásakor még csak egy hete van feltöltve a YouTube-ra, de máris majdnem 1 millióan voltak rá kíváncsiak.


Nyitókép: Origo.hu

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Zene rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Zenei újdonságok
Zene
Zenei újdonságok
Zene
  • Zvekán Péter
  • 2019.10.19.
  • LXXIV. évfolyam 41. szám
Facebook

Támogatóink