Zenei újdonságok

Zenei újdonságok

Bazzi feat. Camila Cabello: Beautiful — Charli XCX & Troye Sivan: 1999

Bazzi feat. Camila Cabello: Beautiful



Először is vegyük sorra, hogy ki is ez a két viszonylag friss vagy frissnek tűnő előadó.

Bazzi: Andrew Bazzi — vagy ismertebb nevén csak Bazzi — egy amerikai énekes és zeneszerző, aki 1997-ben született. Akkor lett igazán ismert a világ számára, amikor 2017. október 12-én megjelent a Mine című dala, mely akkorát robbant, hogy azóta több mint 120 millió streamlejátszást generált, és felkerült a Spotify Top 50 listájára is. A srác csupán huszonegy éves, de az R&B inspirálta stílusával és a műfajokat ötvöző hangzásával generációjának máris egyik legígéretesebb ifjú előadója lett. A Mine-nal egyébként fellépett még a 2018-ban megrendezett VMA pre show-ján is, a legendás Radio City Music Hall tetején, New Yorkban.

Camila Cabello: A kubai énekesnő zenei történetének igazán említésre méltó időszaka 2013-ban kezdődött, amikor részt vett az amerikai X-Factor második szériájában. Noha szólistaként indult, végül Simon Cowell egy lánycsoportot alkotott vele és még három másik lánnyal. Ez volt a Fifth Harmony, melynek az évek alatt rengeteg slágere volt. Énekesnőnk 2016-ban mégis kilépett ebből a sikeres csapatból, hogy elindítsa mindig is áhított szólókarrierjét. A többi pedig már történelem. Az olyan dalaival, mint a Never Be The Same vagy a Havana egyből a csúcsra tört.

Most pedig ez a két előadó fogott össze, hogy létrehozzanak valami újat. Közös munkájuk eredménye egy nagyon kellemes, fülbemászó szám lett, mely a Beautiful címet kapta, és nem mellesleg Bazzi első nagylemezén, a Cosmicon található.

Az énekes a következőket nyilatkozta a dal kapcsán: „Nagyon menő volt Camilával együtt dolgozni, mert olyan hangulatot áraszt, mint amit én is próbálok közvetíteni, a ’80-as évek szeretetét, ami egy igazi élményt teremt. Szerintem Camila pontosan ezt testesíti meg, és boldoggá tesz, hogy a közös »pillanatunk« a nagyközönségnek is tetszik!”

Eddig úgy fest, bejött a közös munka által született Beautiful, először ugyanis csak lyric videóként lett feltöltve a YouTube-ra, viszont a nagy érdeklődés és a sok megtekintés után nemrég egy igazi klipet is kapott.

 

Charli XCX & Troye Sivan: 1999
 


Spice Girls, Eminem, Backstreet Boys, TLC, Titanic, Mátrix, NOKIA 3310-es és ez még nem minden! Most pedig képzeljétek el ezt és egy kicsit még többet mind egy klipbe sűrítve! Aki pedig elkövette ezt az egészet, az nem más, mint az alig huszonhat éves Charli XCX és a napjainkban egyre ismertebb Troye Sivan, aki hangzás- és képvilágban is elhozta nekünk 1999-et a — mily meglepő — 1999 című dalban. A végeredmény annyira nosztalgikusan jó lett, hogy a YouTube-on öt nap alatt 5 milliós nézettséget generált, mely azóta egyre csak nő.

Érdemes rákattintani a klipre, a dalban ugyanis többször is utalnak Britney Spears Hit Me, Baby, One More Time-jára, valamint feltűnik Michael Jackson, a The Notorius B.I.G. és Eminem Slim Shadyje is. A klipben egyébként nemcsak a zenetörténet legnagyobb pillanatait, hanem a filmes klasszikusokat is megidézik, így a többi közt a Mátrix és a Titanic ikonikus pillanatait is újraélhetjük.


Fotók: Billboard.com, Conversationsabouther.net, Thelast-magazine.com

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Zene rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Zenei újdonságok
Zene
  • Zvekán Péter
  • 2019.11.14.
  • LXXIV. évfolyam 45. szám
Facebook

Támogatóink