home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Zenei érdekességek
Zvekán Péter
2019.11.20.
LXXIV. évf. 46. szám
Zenei érdekességek

Berobbant a Bagossy Brothers Company! — Újabb feldolgozás látott napvilágot. Ezúttal az Álomhajó! 

Berobbant a Bagossy Brothers Company!

Amikor kollégáim az idén hazatértek a Tusványos nevű rendezvényről, rögtön azzal kezdték, hogy meg kell ismernem a BBC-t, mert Erdélyben mindenki kívülről fújja a dalait — az idén fel is lépett. Az Olyan ő című dalát Vajdaságban is elkezdték játszani, és a zenekar pillanatok alatt lett az itteni hallgatók kedvence is. A kérdés csak az, hogy mennyi időnek kellett eltelnie, mire befutott.
 


 

A Bagossy Brothers Company egy 2013-ban alakult, stílusát tekintve indie rock, alternatív rock, folk-rock kategóriába sorolható, erdélyi magyar zenekar. Az egész megvalósítás a Bagossy testvérektől származik, név szerint Bagossy Norberttől (gitár/ének) és Bagossy Lászlótól (basszusgitár/vokál). A testvérekhez aztán csatlakoztak a többiek is, azaz Bartis Szilárd (dobok), Tatár Attila (gitárok, vokál) és Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk).                             

Első évükben Erdély számos településén felléptek, számaikat pedig lassan játszani kezdte az erdélyi rádiók mellett számos határon túli, magyar területen működő, illetve magyarországi rádióadó is. Mindez odáig juttatta őket, hogy 2019-ben elnyerték Az év akusztikus koncertje díjat a Petőfi zenei díjátadón a 2018. november 5-én megrendezett koncertjükért. Dalaik egyre szélesebb körben ismertek, és mint említettem, 2019 óta Vajdaságot is meghódították.

 

Újabb feldolgozás látott napvilágot. Ezúttal az Álomhajó! 

Úgy gondolom, hogy 2019-ben Magyarországon igazi retró őrület tört ki. Egymás után jelentek meg a ’90-es évek ikonikus dalainak új változatai, most pedig máris itt a legújabb: ezúttal az Álomhajóhoz nyúltak hozzá... Elég sokan, konkrétan Gem-B, Erős, Spigiboy, Herceg, Burai és Kollányi Zsuzsi!
 


 

Egy valóban ikonikus dalt dolgoztak fel, hiszen ha felcsendül az a sor, hogy: „Álmodd, hogy vakít a fény…”, a folytatás szinte rögtön mindenkinek eszébe jut, egyszerűen előbukkan a rég tárolt emlékek közül, pedig a szám már több mint húszéves. Egészen pontosan 1997 volt az az év, amikor az Álomhajó megkérdőjelezhetetlenül beírta magát a magyar poptörténelembe a Carpe Diem által. A szerzemény pedig a mai napig nélkülözhetetlen a retró hangulatú vagy a tematikus esteken — legyen a helyszín egy nagy fesztivál vagy csak egy házibuli.

Az alkotógárda mindenki számára ismerős lehet, csak nem így együtt. Az egykori R’n’B All Stars megalkotója, Gem-B 1996 óta tevékenykedik DJ-ként, a dal eredeti zenéjét eleve Erős Attila írta, aki évtizedek óta Spigiboy producertársa, Kollányi Zsuzsi felvételeit rendszerint minden rádió játssza, Herceg és Burai pedig a mai popszcéna olyan alakjai, akiknek minden újdonságára több millióan klikkelnek a YouTube-on. Nos, ezek azok a zenei arcok, akiknek közös munkájuk révén született újjá az Álomhajó


A nyitóképen Kollányi Zsuzsi (Lokal.hu)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..