A kulturális diplomácia lényegesen nagyobb múltra, évezredekre tekint vissza. A magyar kulturális misszió története is könyvtárakat tölt meg, napjainkban viszont igencsak „nehéz kenyér”: a Brüsszelből érkező híreket olvasva nincsenek könnyű helyzetben, akik hazánkat képviselik a nyugat-európai országokban, bármely területen.

Erről győződtem meg a nemrég elhunyt kedves kollégám, Havasi János könyvéből, aki a Párizsi Magyar Intézet igazgatójaként vetette papírra gondolatait. Ha azt mondom, Párizs… című kiadványában fonja csokorba két kiküldetésének emlékeit. Az intézetben a magyar kulturális és művészeti élet minden jelentősebb képviselője megfordult, e zenei sorozat keretében az ideillő fejezeteket veszem górcső alá. Van miből válogatni, mivel több mint hetven zenei vonatkozást számoltam össze a hatszáz oldalon.  

Laposa Julcsi tanítványaival

Mindkét kiküldetésben visszatérő elem a Cziffra György-örökség. A legendás zongoraművész Franciaországban 1994. január 15-én hunyt el, és János az MTV stábjával érkezett a temetésére. Soleika, a művész felesége a könyv íróját puszival fogadta, mégis igen morózus lett a kamera láttán, de a Cziffra Alapítványnak köszönhetően a végén mégis forgathattak. Később magam is felkerestem a nagy művész sírját Senlisben, akkor már felesége is mellette nyugodott. Ugyancsak számos helyen ír Isabelle Oehmichenről, az alapítvány művészeti igazgatójáról s az általuk szervezett koncertekről, a híres fellépőkről, valamint a Cziffráról szóló film körüli hercehurcáról. Vannak közhelyek a zenetörténetben, Cziffrát például Liszt reinkarnációjának kiáltották ki. Itt ne álljunk meg, a neves zongoraművészt, Balázs Jánost, aki egy kissé kisajátította magának a Cziffra-örökséget, a nagy zongoraművész reinkarnációjának tartják. Természetesen a fiatal zongorista megfordult Párizsban, s az egyik maliciózus, magyar énekművész meg is jegyzi, hogy túl korán jutott a Kossuth-díjához. A szimpatikus énekes itt nem állt meg, a felkapott hegedűs, Mága Zoltán Liszt-díját is érdemtelennek tartotta.

Cziffra György zongoraművész sírja (A szerző felvétele) 

A könyv első része más igazi csemegét is tartogatott, ezekből egy különlegességet emelek ki: Rév Lívia mesterkurzusáról számolt be. A művész szép kort ért meg, százéves korában még koncerten hallhatta a közönség. A csodagyerekként indult zongoristát itthon elfeledték, a háború megpróbáltatásai után Párizsban csinált szép karriert, s a leghíresebb karmesterekkel lépett fel. Tudását pedagógusként adta át az ifjabb nemzedéknek, tanítványai szuperlatívuszokban beszéltek róla, mesterkurzusai legendásak voltak.

Aktuálisabb zenei vonatkozások

Havasi János második párizsi kiküldetését 2015-ben kezdte meg. Mint említettem, a magyar intézetben a magyar zenei élet legtöbb nagysága megfordult, így a leírtak zenei kordokumentumok is.

Számomra a legérdekesebbek talán Vashegyi Györgynek, a régi zene kiváló kutatójának és előadójának a látogatásai voltak. „Fiatalkora ellenére a francia barokk zene egyik legnagyobb szaktekintélye, akit még a párizsi zenetudósok is megsüvegelnek” — írja róla Havasi.

Vashegyi az intézetben mutatta be például Jean-Joseph Cassanéa de Mondonville Ishé című operájának lemezét, s akkor is felkereste az intézetet, amikor egy Gervais-operát próbált Versailles-ban, vagy Bach Karácsonyi oratóriumát adta elő a Purcell Kórussal és az Orfeo Zenekarral. Valóban, Párizs igazi aranybánya a kutatónak: XIV. Lajos, a Napkirály minden, a királyi udvarban bemutatott művet megőriztetett, s ezek archívuma tekintélyes.

Magyar—francia vegyes kar (Fotó forrása: Családi archívum)

Az intézet fellépési lehetőséggel s egy kiváló Steinway zongorával csábította a neves előadókat Párizsba. Sorban álltak a hírességek a nemes hangszernél. Rey Etelka tehetséges fiataloknak szervezett bemutatkozást, közülük többen is nemzetközi hírnévre tettek szert azóta. A magyar, neves előadóknak a párizsi bemutatkozás különösen fontos és hasznos volt. Boros Misi már a karrierje kezdetén fellépett, a Temesváron született Bartal Zsuzsa a Parc Floral-i koncertjére az intézetben készült fel. A dzsesszzenész Balázs Elemér előadását is igazi sikerként értékelték. Lux Erika zongoraművész, Perényi Miklós és Karasszon Eszter gordonkaművészek hangversenye is öregbítette a magyar zenekultúra hírnevét. A sor még nagyon hosszú lehetne…

Külön kell beszélnünk Havasi János népzeneszeretetéről. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete közgyűléseinek emlékezetes momentumai voltak, amikor esti borozgatás közben előkapta a hegedűjét, s a nótáknak így már volt kíséretük. A nagykárolyi strandon a nap viszontagságait a vízben kiheverő újságírók között is elvegyült, nem kímélve a hangszerét játszotta a népzene gyöngyszemeit és az irredenta dalokat. Párizsban sem fogta vissza magát, megalakították a háromtagú Balassi-bandát. Általában táncházakban húzták a talpalávalót. Máskor neves zenekarok, mint például a Szélkiáltó koncertjén is színpadra hívták, nem mondott nemet, és fülig érő szájjal lépett a világot jelentő deszkákra.

Hathatós segítségével alapították meg az intézet magyar—francia vegyes karát. Felléptek az Árpád-házi Szent Erzsébetről elnevezett templomban, s olyan népszerű művek is szerepeltek a repertoárban, mint Weiner Leó Rókatánca és Bárdos Lajos Dana-Danája.

Amikor a sors úgy hozta, kántorként is bemutatkozott, bőszen gyakorolt, s azért, hogy a Himnuszt maga is tisztességesen énekelhesse, egy kicsit lejjebb transzponálta a nemzeti imát.