Zene, Duna, média

Zene, Duna, média

A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki Bodzsoni Istvánt. A Pannónia Alapítvány igazgatóját a Pannon Rádió és Televízió, illetve a Szabadkai Magyar Rádió fejlesztése, valamint a Pannon Médiaház létrehozása érdekében tett erőfeszítése elismeréseként díjazták.

Bodzsoni negyvenöt éve tevékenykedik a média világában, dolgozott Újvidéken, Budapesten és Szabadkán. Végzettsége szerint jogász, az élet mégis az újságírás felé sodorta, kitartó munkájának gyümölcseként vehette át a magyar állami kitüntetést Budapesten. Lapunknak adott interjújában úgy fogalmazott a rangos díj kapcsán, hogy az nem az ő, hanem a médiaházban dolgozók érdeme.

* Ha most eltekintenénk a Pannon RTV-ben betöltött szerepétől, hogyan mutatná be önmagát, ki Bodzsoni István? 

— Újságíró vagyok, egy jogászként diplomázott újságíró, aki a mai napig nem tudja eldönteni, hogy jól tette-e, hogy a jog helyett az újságírást választotta. Lehet, hogy könnyebb életem lett volna, ha jogász maradok, de érzelmi alapon biztos, hogy ismét az újságírást választanám. Ezt szeretem. Tizenkét évesen léptem be a média világába, amikor az Újvidéki Rádió gyerekszínjátszó csoportjába gyerekhangokat kerestek. Újvidéken születtem, most Újvidék, Szabadka és Budapest között ingázva élem az életemet, a legtöbbet Szabadkán, valamennyit Budapesten, a családom is ott él. Viszont Újvidéken ott a Duna, van ott egy kis házikóm, és oda is szívesen járok. Nagy szerelmem a zene, zongorán játszom, ma már kevesebbet gyakorolok, de ez tölti ki az újságírás melletti szabadidőmet. A másik nagy szerelmem pedig a Duna, ez a folyó számomra sokkal fontosabb, mint más vizek, a tenger vagy az állóvizek. Semmi sem tudja helyettesíteni azt az érzést, amikor az ember kimegy csónakkal a Dunára. Az egyik irányban eljuthatna akár a Fekete-tengerig, a másik irányban pedig Németországig. Természetesen ezt soha nem fogom megtenni, de maga a szabadságtudat, hogy nincs határ, az nagyon szép érzés.

* Mivel foglalkozott a Pannon előtt?

— A zenét azért említettem, mert az volt az első komolyabb foglalkozásom a rádión kívül. Újvidéken, a valamikori ifjúsági tribünön vezettem az Inspe jazzénekkart, negyven fiatallal énekeltük körbe az akkori Jugoszláviát. Majd huszonegy évesen elhelyezkedtem az újvidéki Moša Pijade Gimnáziumban mint szociológiatanár, ami nem volt túl jó döntés, mert a diákjaim tizenhét-tizennyolc évesek voltak. Innen mentem az Újvidéki Televízióba, ott dolgoztam tizenhét évig, majd ’93-ban Budapestre kerültem a Duna Televízióba. A szakmát az Újvidéki Televízióban tanultam meg, annak idején ez volt az egyik legjobb ilyen jellegű intézmény, nemcsak az akkori Jugoszláviában, hanem Közép-Európában is. Sokak szerint akkor nem lehetett szabadon újságírással foglalkozni, de bizonyos keretek között igenis lehetett. Megvoltak a feltételek, és lehetett tanulni. Az újvidéki kollégákon kívül sok belgrádi rendező, újságíró is járt oda, tőlük is sokat tanultam, hiszen a Belgrádi Televízió jóval idősebb volt, mint az újvidéki. Viszont szakmailag igazán csak a Duna Televízióban tudtam kibontakozni, ott már érett újságíróként dolgoztam, voltam főszerkesztő is. Itt tanultam meg igazán jól beszélni magyarul, elsajátítottam a szakmai, újságírói nyelvet, mely teljesen más volt az újvidékihez képest. Ott kezdtem napi hírgyártással foglalkozni, előtte Újvidéken a dokumentumműsorok szerkesztőségében dolgoztam. Ezután négy évre visszakerültem az Újvidéki Televízióba, és 2011-ben jöttem a Pannonba.

* Hogyan változott a Pannon az elmúlt nyolc év során?

— Ez egy kis közösség volt, akkor 25-30 munkatársa volt a Pannon RTV-nek, kevés televíziós műsoridővel. Lassan viszont sikerült kifejleszteni a legerősebb anyaországon kívüli, Kárpát-medencei magyar médiaházat. Ez egy olyan csodálatos fejlődés, amely példaértékű vagy példa nélküli. Ide természetesen azok is kellettek, akik itt dolgoznak. Isten áldja meg őket, hogy ezt szívvel-lélekkel csinálják!

* Mivé fejlődött a Pannon RTV mára?

— A Pannónia Alapítvány működteti a Pannon Televíziót, a Pannon Rádiót, a Szabadkai Magyar Rádiót és a Pannonrtv.com internetes honlapot. 130 állandó és 45-50 külsős munkatárs dolgozik itt, így mintegy 180 ember megfordul itt naponta. Állandó tudósítói beszállítói szerződésünk van a magyar közmédiával, az MTVA-val, valamint tudósítottunk már a BBC-nek és az Al Jazeerának is, illetve jó az együttműködésünk az Újvidéki RTV-vel és a belgrádi közmédiával is. A Pannon így egyfajta híd lett Magyarország és Szerbia között. 

* Hogyan értékeli a vajdasági magyar média helyzetét?

— A vajdasági újságírás mélypontja a ’90-es években volt. A vajdasági magyar újságíró-társadalom a ’60-as, ’70-es években, egészen a ’80-as évek végéig egy kiemelkedően erős közösség volt, aztán elkezdődött egy leépülés, mely egészen a 2000-es évek közepéig tartott. Nehezen, lassan, sok erővel, támogatással ismét fejlődni kezdtünk, és jó úton vagyunk, hogy elérjük a ’80-as évek szintjét. Ez természetesen most már egy teljesen másfajta újságírás, de tudásban és hozzáértésben, ha így folytatjuk, akkor néhány éven belül teljesen egyenrangúak lehetünk akár az anyaországi, akár más térségbeli médiaházakkal. A Kárpát-medencében jelenleg Szerbiában messze a legjobb a helyzet, ezt sokszor mondom, noha egyesek nagyon nehezen tudják elfogadni, és kételkednek. Körbe kell járni a Kárpát-medencét, mindenkinek ajánlom, hogy menjen el akár Romániába, Ukrajnába vagy Szlovákiába, és nézze meg, hogy ott milyen körülmények között dolgozhatnak a magyar újságírók, médiumok. Nálunk Szerbiában magasan a legjobbak a feltételek. Ez részben annak az örökölt helyzetnek köszönhető, amely a ’60-as években épült ki, amikor a kisebbségi sajtó kezdett erőteljesen fejlődni, másrészt pedig az igazán magas szintű magyar—szerb kapcsolatoknak is, továbbá annak, hogy a vajdasági magyar érdekképviselet meg tudta teremteni azokat a körülményeket, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy újságíró-társadalom ismét lábra álljon.

* A Pannon RTV-ben rengeteg fiatal dolgozik, és nagy hangsúlyt helyeznek az utánpótlás-nevelésre. Miért tartják ezt fontosnak?

— Amikor újságírással kezdtem foglalkozni, akkor voltak idősebb kollégák, akikre lehetett támaszkodni. Most ez nincs, és nagyon hiányzik. A Pannonban dolgozók átlagéletkora 30 év körüli. Amikor én voltam pályakezdő, akkor minket a 60-65 éves kollégák tanítottak, én például a Saffer Pali bácsihoz kerültem. Az ő helyüket most a 30 évesek vették át, szóval aki most bejön a Pannonba huszonévesen, azt egy 30-32 éves kolléga fogja tanítani. A fiatalok megértik egymást, így gyorsan fejlődnek. Újságírói képzés igazából nem létezik, Magyarországon ugyan van, de azoknak, akik százával jöttek ki a különféle újságírói szakokról, csupán egy kis aránya ért az újságíráshoz, ez saját tapasztalat, öt évig tanítottam újságírást a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Egyébként nem vagyok híve annak, hogy évente kitermeljünk 50-60 újságíró-növendéket, a vajdasági magyar médiának nincs ekkora befogadókapacitása, évi 10-15 fiatal is elég. Leginkább annak vagyok a híve, hogy a már dolgozó fiatalokat képezzük, számukra kell szervezni és lehetővé tenni a továbbtanulást. Igyekszem is küldeni őket Budapestre, Újvidékre, Belgrádba, különféle központokba, hogy világot lássanak. A szakmai fejlődésen túl emberileg is fejlődniük kell, meg kell tanulniuk saját fejjel gondolkodni. A politikát is meg kell tanulniuk kezelni, ami nem könnyű feladat. Rossz dolog, ha a politika elkezd újságot írni, de még rosszabb, ha az újságíró kezd politizálni. Mindenkinek meg kell tanulnia, hogy mi a feladata, főleg, ha kisebbségben dolgozik. Közösségben kell gondolkodni, hogy mindannyian kiemelten azért dolgozzunk, hogy a közösségünk érdekeit képviseljük.

* A kitartó munka eredménye az is, hogy a Szabadkai Magyar Rádió mára már saját frekvencián sugároz, a 107,1 MHz-en.

— Ez egy óriási eredmény. Nagyon hosszú harc volt, hogy a Szabadkai Rádió magyar szerkesztősége, illetve mára a Szabadkai Magyar Rádió saját önálló frekvenciát kapjon, mivel korábban albérlő volt, az Újvidéki Rádió frekvenciáját használta. Itt azt is meg kell említenem, hogy néhány éve a Szabadkai Rádió magyar szerkesztőségének nagyobbik része átkerült hozzánk, és azóta ez a rádió nagyon sokat fejlődött. Egy jelentős közszolgálati adóvá vált, mely olyan feladatot lát el, amelyet ebben a térségben más rádió nem tud. Sajnálom, hogy ehhez néhányan nem akartak csatlakozni.

* Ön egy szerény ember. A díjról, melyet kapott, azt mondta, ez nem is az ön érdeme, hanem a munkatársaié.

— Ez így van. Azt is mondtam, hogy soha nem voltam tökéletes. Tettem jót is, rosszat is. A nyugdíjkorhatár közeledtével sokszor gondolkodom, hogy mi volt a több: a jó vagy a rossz? Ez a díj talán eldöntötte a kérdést. Úgy kaptam meg a kitüntetést, hogy az elmúlt nyolc évben a Pannonban dolgoztam. Ennek köszönhető, az itteni magyar közösségnek, továbbá a Vajdasági Magyar Szövetségnek, a Magyar Nemzeti Tanácsnak, és sorolhatnám még az intézményeket, melyekkel az elmúlt évek alatt együtt harcoltunk közösen azért, hogy ez a médiaház létrejöjjön. Itt teljesült be mindaz, amit az elmúlt negyven-ötven év alatt csináltam, mert ha nincs ez a korona, ha nincs az ember munkásságának egyfajta beteljesülése, akkor lehet, hogy az egész hiábavaló volt. Most úgy érzem, hogy igenis megérte, de csak így, együtt, ezzel a közösséggel.


Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes díjat ad át Bodzsoni Istvánnak (fotó: Miniszterelnökség)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink