Zarándokhely és idegenforgalmi látványosság

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Zarándokhely és idegenforgalmi látványosság

- A szerző fotójaOtt építenek templomot, ahol a közösségnek még van ereje, élni akarása, és megőrizte a jövőbe vetett hitét. Zentára ez annak ellenére is igaz, hogy az Emléktemplom, amelyet nemcsak zarándokhelynek, hanem idegenforgalmi látványosságnak is szántak, már másfél évtizede készül....

- A szerző fotója

Ott építenek templomot, ahol a közösségnek még van ereje, élni akarása, és megőrizte a jövőbe vetett hitét. Zentára ez annak ellenére is igaz, hogy az Emléktemplom, amelyet nemcsak zarándokhelynek, hanem idegenforgalmi látványosságnak is szántak, már másfél évtizede készül. Az impozáns objektumot a tervek szerint 1997. szeptember 11-én, a zentai csata 300. évfordulóján kellett volna átadni rendeltetésének. Erre az időpontra azonban csak a millenniumi emlékkutat sikerült befejezni. Az elhúzódó politikai és gazdasági válság többször keresztülhúzta a számításokat, a szükséges pénz rendszertelen áramlása miatt a munkálatok hol szüneteltek, hol meg újabb lendületet kaptak.
Az építkezést kezdeményező zentai önkormányzat az adott pillanatban csak a telekről tudott gondoskodni, pontosabban visszaadta a jelenleg is használatban lévő Kis Szent Teréz-kápolnával szembeni, egykoron is templom létesítésére szánt területet az egyháznak.
Az elkészült három kupola és a torony alapja nagy részben Rasztovác Pál főtisztelendőnek, a hamburgi magyar misszió vezetőjének, pontosabban az általa nyújtott tetemes támogatásnak köszönhető. Rajta kívül több külföldre szakadt zentai polgár segített, de helyben is gyűjtöttek. Azt sem szabad elhallgatni, hogy sok hívő kétkezi munkával járult hozzá az építkezéshez. A donátorok listájára többek között az Egyesült Államok püspöki konferenciája, a HTMH és a Tartományi Nagyberuházási Alap is feliratkozott.
A templom és az emlékkút tervrajzát Tóth Vilmos magyarkanizsai építész készítette. A három kupola a zentai csata háromszáz évét, a három torony, mint földből kitörő rügyek, az új életet jelképezi. Az eredeti elképzelés szerint az épület többfunkciós közösségi ház lenne, melyben a középső kupola alatti rész állandóan templomként funkcionálna. A két oldalkupola alatti leválasztható terület viszont azt a középiskolai diákotthont szolgálná, amelyet a parókia telkén szerettek volna létesíteni, illetve konferenciákra, előadásokra és egyéb programokra használhatnák.
Hosszabb szünet után a létesítményben elkészült a villanyvezeték, a padlófűtés, a padlólapozás, az ajtók és ablakok beállítása, a belső festés és megvilágítás. A benti térben tulajdonképpen a kupolák faszerkezete az igazi dísz, de azért van több mint húsz vitrázsablak a magyar szentek képmásával -- szintén a hívek adományából -- és két, Szent Istvánt meg Szent Lászlót ábrázoló nagy dombormű. A bejáratnál lévő oszlopok abból a soha be nem fejezett templomból származnak, amelyet 1914-ben kezdtek építeni a város központjában lévő parkban, majd a második világháború után lebontották. A még felhasználatlan oszlopokat a három tervezett kapunál kívánják felállítani.
Nagy József főesperes plébános mindig bizakodó volt, hogy egy szép napon ezzel a csodálatos, háromhajós templommal válthatják fel a jelenlegi Kis Szent Teréz-kápolnát. Reményeinek egy része hamarosan beteljesülni látszik, hiszen a Tartományi Nagyberuházási Alappal nemrégiben írták alá a 11 millió dináros támogatásról szóló szerződést. Ez az összeg, a tornyok kivételével, elegendő lesz az épület befejezéséhez. A várhatóan májusban kezdődő munkálatokat két hónap alatt szeretnék befejezni.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Zarándokhely és idegenforgalmi látványosság
Múzsaidéző
  • Györffi Réka
  • 2018.11.03.
  • LXXIII. évfolyam 44. szám
Zarándokhely és idegenforgalmi látványosság
Irodalom
  • Hét Nap
  • 2018.04.10.
  • LXXIII. évfolyam 15. szám
Facebook

Támogatóink