* Hogyan barátkoztál meg az említett tevékenységgel?

— A pályám sorsszerű döntéssel indult: Topolyán iratkoztam be a szakmunkásképző géplakatosi szakára. A mesterséget hamar megszerettem, a gyakorlati képzés során sok fortélyt elsajátítottam, és fiatalon megmutatkozott a technikai érzékem. A magas szakképesítést később, állandó tudásvágyamnak és tanáraim biztatásának köszönhetően szereztem meg. Diákéveim alatt több szakkörbe is bekapcsolódtam, sportoltam, fényképezni tanultam, de a céllövészet különösen közel állt hozzám. A rádiózás először 1975-ben került a látóterembe. Édesapámmal motort mentünk venni, amikor megismerkedtem Oláh Sándorral, a topolyai Radar Rádióklub elnökével, aki először mesélt erről a világról. Tanfolyamra kezdtem járni, majd 1976-ban — pontosan ötven évvel ezelőtt — sikeresen levizsgáztam. Rendszeresen jártam a rádióklubba, illetve folyamatosan kategóriákat léptem. A C kategóriában a 3,5—7 MHz-es, vagyis a 40—80 méteres sávban dolgozhattam. A D fokozat már elmélyültebb elektronikai tudást igényelt, itt vált lehetővé az otthoni rádiózás és az ultrarövid-hullámú forgalmazás. A B kategóriában már minden rádióamatőr-sávot használhattam, igaz, teljesítménykorlátozással. A vizsgák része volt az angol nyelv és a telegráfia is: morzeüzemmódban percenként hatvan betűt kellett hibátlanul venni és adni. A versenyeken azonban a B kategória 100 wattos teljesítménye gyakran kevésnek bizonyult, ezért 2004-ben megszereztem a legmagasabb, A fokozatot is, mely már 1500 wattos teljesítményt engedélyez.

* Miként választottál hívójelet?

— Az évek során több hívójelet használtam: YU7PXC, majd YU7GL, 2017 óta pedig a YU7G lett az állandó azonosítóm. Amikor levizsgáztam D kategóriára, a Vajdasági Rádióamatőr-szövetségtől megkaptam az első hívójelem, két év után YU7GL-re váltottam. Az évek hosszú során összegyűjtött pontok alapján teljesítettem a feltételt az egybetűs hívójel megszerzéséhez. A versenyzés miatt választottam tudatosan az YU7G egybetűs suffixet, mivel rövidebb formája miatt könnyebb és gyorsabb használni. A hívójelem felépítése egyszerű, de sok információt hordoz: a YU előtag Jugoszláviát jelölte, mely Szerbia esetében a mai napig megmaradt, a szám a köztársaságot, illetve korábban a vajdasági régiót mutatta — ezt szándékosan nem változtattam meg —, a G betű pedig a nevem kezdőbetűje. A frekvencián a hívójelek alapján azonnal meg lehet állapítani, melyik országból érkezik az adás. A 4O, YU, S5 vagy a 9A jól ismert jelzések a rádióamatőrök számára. Összesen mintegy 340 különböző prefixet tartanak számon, melyek nemcsak országot jelentenek, hanem sok esetben egy-egy országon belüli területi egységeket is. Autodidakta módon fejlődök, hiszen a mai internetes világ rengeteg lehetőséget nyitott meg. Gyakran „tekerem a keresőgombot”, általános hívást adok le, és erre rendszerint többen jelentkeznek. Így kerülök kapcsolatba magyarországi és szerbiai rádióamatőrökkel, de a világ más tájairól is érkeznek hívások. A rádióamatőr-találkozók fontos közösségi alkalmak, bár Szerbiában sajnos kevés van belőlük. A Vajdasági Rádióamatőr-szövetség évente egyszer tart közgyűlést, melyet nyári–őszi időszakban kerekasztal-beszélgetések és előadások kísérnek. Ezek kötetlen, baráti események, ahol berendezések és elektronikai eszközök beszerzésére is van lehetőség. Magyarországon ennek nagyobb hagyománya van: Makón, Bordányban és Budapesten is rendszeresen szerveznek rádióamatőr-találkozókat, ahol számos régi és új ismerős van jelen. Az évek során több eredményt is elértem, ezek közül a legbüszkébb a gyorstávírászok SCWC-versenyén 2016-ban elért első helyezésemre vagyok, melyet nyolc év után, 2024-ben sikerült megismételni.

* Röviden bemutatva kik a rádióamatőrök?

— A rádióamatőrök azok, akik rádió adó-vevő készülékek segítségével létesítenek egymással összeköttetéseket, mindenféle anyagi haszon nélkül. Ez a tevékenység elsősorban hobbi, de rendkívül sokrétű: mindenki megtalálhatja benne azt az irányt, amelyik a legközelebb áll hozzá. Vannak, akik diplomákat és elismeréseket gyűjtenek, másokat a nagy távolságú összeköttetések vonzzák, míg egyeseket az elektronika világa ragad meg. Sokan versenyeken vesznek részt, mások természetvédelmi területeket aktivizálnak, kitelepülnek, és a rádiózást összekötik a szabadban végzett tevékenységekkel. Különleges és izgalmas esemény a rádióamatőrök körében az úgynevezett „rókavadászat”, amikor a természetben elrejtett adókészülékeket kell bemérni és megtalálni. Engem személy szerint a versenyzés érintett meg leginkább, abban lelem az igazi örömömet és kihívást. Az én rádiós birodalmam az otthoni állomásom: innen a nap bármely szakában képes vagyok összeköttetéseket létesíteni, legyen szó távíró-, távbeszélő- vagy digitális üzemmódról. A digitális módot ugyan használom, de kevésbé áll közel hozzám, mivel ott a főszerep már a számítógépé, az emberi tényező háttérbe szorul. Ugyanakkor elismerem ennek az üzemmódnak az előnyeit is: amit mi már nem hallunk ki a zajból, azt a számítógépes program képes kiszűrni. Ennek köszönhetően válik lehetővé az úgynevezett EME (Earth–Moon–Earth) összeköttetés, amikor a Hold a közvetítő felület a rádiójelek számára. Ehhez már összetett technikai háttér szükséges. Vendégoperátorként magam is részt vettem ilyen forgalmazásban, és összesen tizenöt összeköttetést sikerült létesítenem ebben az üzemmódban. Ami a szakmámat illeti, negyven éve a saját készítésű fűtőberendezésünket használjuk, a hozzá kapcsolódó fűrészpor-adagolóval. Ahogy a baráti körünkben tartják, bármilyen gond van otthon, a Gulyás Lajos megjelenik. A mi házunkban pedig mester még nem járt!

* Nem kis mulatságról van szó! Hogyan illeszkedett ez be az életutadba?

— Az első vizsgám letétele után a rádióklubban kaptam lehetőséget a forgalmazásra. Barátommal, Győri Zoltánnal számtalan éjszakát töltöttünk ott: tanultunk, kísérleteztünk, figyeltük a sávokat. 1980-ban bevonultam a kötelező katonai szolgálatra. A telegráfiai ismereteimnek köszönhetően első osztályú katonai híradósként szolgáltam, összesen tizenhárom hónapon keresztül. 1982-ben ismerkedtem meg a feleségemmel, aki akkoriban szintén rádióamatőr-tanfolyamra járt, és sikeresen letette a C kategóriás vizsgát. Házasságot kötöttünk, megszülettek lányaink. Bár az élet számos új kötelezettséget hozott magával, a rádióamatőrizmus mindvégig szerves része maradt a mindennapjaimnak. Az elektronika mindig is különösen érdekelt. Állomásomat, antennarendszereimet, segédberendezéseimet és a tudásomat folyamatosan fejlesztem, hiszen csak így tudok lépést tartani a rádióamatőr-világ gyorsan változó technikai színvonalával. Számos berendezést saját kezűleg készítettem: végerősítőket rövid- és ultrarövidhullámra, URH adó-vevőket, elektromos billentyűket, különféle interfészeket, valamint egy villámdetektort is. 2018-ban a Vajdasági Rádióamatőr-szövetség aranyplakettel ismerte el, mely különösen nagy megtiszteltetés volt számomra. Az utóbbi időben sajnos kevesebb versenyen tudok részt venni. Pályafutásom során számos különleges élményben volt részem. Ezek közül kiemelkedik a Nemzetközi Űrállomással létesített összeköttetés, amikor Simonyi Károly (HA5SIK) első alkalommal tartózkodott az űrállomáson. Ebben a munkában nagy segítségemre volt dr. Csige Sándor (HA7VK) és Salgó Imre (YT7IM). Közös fejlesztésünk, egy távvezérelt antennakapcsoló első helyezést ért el a makói rádióamatőr-találkozón. Ugyancsak különös büszkeséggel tölt el a kézibillentyűs versenyen elért első helyezésem. Nagyon nagy öröm, hogy a kedves feleségem is támogat, akivel tavaly ünnepeltük a negyvenedik házassági évfordulónkat!

Rövid időre pedig a család matriarchájához, Gizihez (YU7RGG) fordulok, hogy meghallgathassam az ő véleményét is.

— Az egész szerves eleme lett a mindennapjainknak, a hétköznapi életnek. Mindkettőnk életébe becsempészte magát ez a „hivatás”. Időközben én is levizsgáztam, s így könnyebben át is tudom érezni egyes sikereit! Hufnágel Pistik mindenfelé akadnak, de Gulyás Lajosból csak egy van — az pedig jóban, rosszban!