home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
XX. GENIUS konferencia - VERSENYFELHÍVÁS
MUHI Béla
2022.02.11.
LXXVII. évf. 6. szám
XX. GENIUS konferencia - VERSENYFELHÍVÁS

Újvidéken a Svetozar Marković Gimnáziumban 2022-ben huszadik alkalommal rendezik meg a tehetséges középiskolás diákok hagyományos GENIUS konferenciáját és vajdasági szintű versenyét…

Az idei évben elérkeztünk a XX. GENIUS konferenciához és diákversenyhez. Jubiláris rendezvény ez, mely nagyon jól ismert megannyi generáció, ma már okleveles szakember számára. Sokuknak jelentett ez a GENIUS konferencia próbálkozást, fellépést a szakbizottság előtt, meghatározó élményt, indíttatást a tudomány, a kutatás, a megmérettetés világában. Hagyományosan kétfordulós rendezvényről van szó. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is a diákok szekciónként mutatják be kutatásaik, szakmai jellegű tevékenységeik eredményeit. Eredetileg középiskolások bemutatkozása volt ez a rendezvény, de az utóbbi időben számos általános iskolás is sikerrel szerepel. Alsó korhatár nincsen, viszont felső korhatár az idén érettségizők. Eredeti kutatási jellegű szakmunkával lehet benevezni, még érettségi szakdolgozatok is számításba jöhetnek, amennyiben eredeti ötleteket, kutatásokat is tartalmaznak. A természettudományos és humán területek mellett műszaki jellegű témák is számításba jöhetnek. A diákok témakörök szerint szekciókban számolnak majd be kutatásaik, vizsgálódásaik eredményeiről, és teljesítményüket rangos szakbizottság értékeli.

Az első forduló írásbeli jellegű. A diákok önállóan vagy párban eredeti kutatási jellegű szakmunkával jelentkezhetnek témamegkötés nélkül. A szakdolgozatot munkacímmel, szakterülettel, a szerző(k) és az esetleges mentorok (segítők) elérhetőségeivel, az iskola adataival együtt elektronikus formában 2022. május 1-ig kell beküldeni a következő címre: genius.konferencia@gmail.com

A word dokumentum terjedelme ne haladja meg a 10 megabájtot.

A szóbeli megmérettetés konferencia jellegű, melyre május elején kerül sor az újvidéki Svetozar Marković Gimnáziumban (Njegoš utca 22. szám). A diákok magukkal hozzák, és a szakbizottságnak átadják a dolgozatuk egy kinyomtatott és aláírt példányát. A szóbeli megmérettetés időpontját utólag közöljük, ami az aktuális iskolai és járványügyi helyzettől fog függni.

A megnyitó ünnepség 9.30 órakor kezdődik majd, és 10 órától lesznek a prezentációk, melyek időtartama legfeljebb 10 perc lehet.

A GENIUS konferencia és vajdasági szintű verseny a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében zajlik, főszervezője Muhi Béla, a GENIUS tehetséggondozó mozgalom vezetője. Támogató a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma. A rendezvény célja a tehetségek felismerése, a tehetséggondozás serkentése és támogatása. A résztvevők hagyományosan oklevelet kapnak, könyvjutalomban és más ajándékokban részesülnek.

Részletes információk folyamatosan a www.fokusz.info honlapon találhatók meg. Ugyancsak itt tájékozódhatunk a korábbi versenyekről, beszámolókról, felkészülési tanácsokról stb.

A szakdolgozat megírásához és a szóbeli prezentációhoz segítséget lehet találni ITT

A GENIUSa tehetséges diákokért mozgalom több vajdasági civil szervezet, iskola, valamint pedagógusok, különböző szakemberek együttműködésével 2003 tavaszán indult. Vezetője Muhi Béla fizikatanár, ismeretterjesztő előadások, diákversenyek, tehetséggondozó diáktáborok, tanári továbbképzések szervezője, oktatási jellegű kiadványok szerzője és szerkesztője, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tagja. A GENIUS együttműködik a magyarországi Kutató Diákokért Alapítvánnyal (www.kutdiak.hu) és más hasonló hazai és külföldi szakmai szervezetekkel.

Néhány korábbi középiskolai GENIUS konferencia képes beszámolója ITT látható meg.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..