XX. Apáczai Nyári Akadémia

XX. Apáczai Nyári Akadémia

Megszervezésre kerül a jubiláris XX. Apáczai Nyári Akadémia

Az Akadémia helyszíne, ideje és szekciói

— A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében Újvidéken ismét sor kerül az Apáczai Nyári Akadémiára (ANyA). A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan ezúttal is négy, egyenként 24 órás akkreditált továbbképzésre várjuk a jelentkezőket, július 6-10., illetve 13-17. között, amelyek helyszíne az újvidéki Apáczai Diákotthon központi (Ćirpanov u. 54.) és telepi (Bogdan Šuput u. 16.) épülete.
— Az első héten a Természettudományi szekció, valamint a Történelem és magyarság elnevezésű képzéssel indul az Akadémia, majd a második héten az Osztályfőnöki szekció és a „Tapasztald, hogy továbbadhasd!” környezetnevelési program kerül megrendezésre.
— Szállást és étkeztetést igény szerint biztosítunk.
— A továbbképzések részletes programjainak véglegesítése még zajlik, ennek változtatására minden jogot fenntartunk. A végleges programok hamarosan elérhetőek lesznek a  weboldalon.
— A Covid-19 teremtette helyzet miatt a résztvevők biztonsága érdekében korlátozzuk az Akadémia előadásait látogatók számát.

 

Az Akadémiáról

A továbbképzések szakmai előadások, műhelymunkák és foglalkozások keretein belül valósulnak meg, amelyeket kerekasztal beszélgetések követnek. A 2020-as év egy fontos mérföldkövet jelent a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének tanárképzési programjában, ugyanis az egyik legjelentősebb rendezvényünk idén 20. évét ünnepli. Két évtized kitartó munkája áll mögöttünk, ahol az évek során több száz előadó és megannyi pedagógus próbált választ keresni az oktatás- és neveléstudomány időszerű kérdéseire, a legkülönfélébb tantárgyakon keresztül. A minőségi, kreatív és érdekes előadások mellett a tapasztalatok megosztására és az egyéni, pedagógiai munka fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektetünk. Tanáraink közül vannak, akik évről-évre hazajárnak az Akadémiára, előadóink sorából pedig többen is itt kezdték tudományos pályájukat.

Az Apáczai Nyári Akadémia részét képezik a fakultatív programok is, mint a kirándulás, a könyvbemutatók, a filmvetítések és neves személyek bemutatása, illetve a velük való beszélgetés. Az oktatási jellegű témák mellett a szervezők kapcsolatokat építő, valamint kulturális és szórakoztató programokat is felsorakoztatnak. A résztvevők szakkönyveket, nyomtatványokat és elektronikus formában elérhető, szakmai jellegű anyagokat vihetnek magukkal. A továbbképzés ideje alatt a pedagógusok rendelkezésére áll a Diákotthon számítógépterme és a VMPE a gazdagon felszerelt könyvtára is.

 

Hogyan jelentkezhet az Akadémiára?

— A részvételi díj vajdaságiaknak 1200 dinár, amit a helyszínen, készpénzben, vagy a tanintézményükön keresztül, banki átutalással tudnak fizetni. A határon túli vendégek számára a továbbképzések ingyenesek.
— Az útiköltséget a Vajdasági Magyar Pedagógus Egyesületnek nem áll módjában megtéríteni. A résztvevők fogadása a továbbképzést megelőző vasárnapokon, azaz július 5-én és 12-én este 17:00 órakor kezdődik.
— A Nyári Akadémiára jelentkezni kizárólag kitöltött és visszaküldött jelentkezési lapon lehet, amely letölthető az Egyesület honlapjáról.
— Tisztelettel kérjük a jelentkezni kívánó pedagógusokat, hogy a jelentkezési lapot küldjék el postai úton (VMPE, Ćirpanova 54., 21000 Novi Sad, Szerbia), vagy elektronikus formában a nsvmpe@gmail.com e-mail címre. A borítékon, illetve az e-mail tárgyánál kérjük, jelöljék meg az „ANYA jelentkezés” feliratot. További információkért bizalommal forduljanak munkatársainkhoz a +381 (0) 21 4790-640- es telefonszámon (munkanapokon 8-14 óráig), vagy a nsvmpe@gmail.com villámposta címen.
 
Jelentkezési határidő: 2020. július 1.
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Felhívás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

XX. Apáczai Nyári Akadémia
Felhívás
  • 2020.07.24.
  • LXXV. évfolyam 30. szám
XX. Apáczai Nyári Akadémia
Felhívás
  • 2020.07.11.
  • LXXV. évfolyam 28. szám
Facebook

Támogatóink