home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
XV. Református Zenei Fesztivál – Budapest, 2018
2018.05.20.
LXXIII. évf. 20. szám
XV. Református Zenei Fesztivál – Budapest, 2018

Május 24-e és 27-e között rendezik meg Budapesten a XV. Református Zenei Fesztivált (RZF)

Az ingyenesen látogatható rendezvénysorozat helyszínei ezúttal is zömmel a Ferencvárosban (IX. kerület), vagyis a Bakáts-téren, illetve annak vonzáskörében lesznek. A korábbi évektől eltérően, az idei fesztiválnak ún.nulladik napja is lesz. Elsőként Michael Harris, a skóciai Edinburgh város St.Giles székesegyházának orgonaművész-professzora koncertezik majd a Hold utcai református templom Bach-orgonáján. Az említett nap végén kerül sor továbbá az Ismerős Arcok zenekar fellépésére is. Helyszínileg a Bakáts-téren.

A RZF 2018 hivatalos, zenés áhitattal egybekapcsolt nyitánya ezúttal is péntek délután, 15.30 órakor rajtol. „Megelőlegezve“ a Magyar Honvédség veszprémi légierő zenekara rézfúvósainak térzenéjével, a Bocskai István Református Oktatási Központ Egressy Béni Művészeti Középiskola fúvószenekarának bemuatkozásával, illetve az ugyancsak hagyományosnak tekinthető Diák-Tanár Menettel a Kálvin-tér és a Bakáts-tér közötti útszakaszon. A korábbi évekhez hasonlatosan, az idei református zenei fesztivál kínálatából sem maradnak el a kerekasztal-beszélgetések, a zsoltáros fáklyás menet a Ráday utcában. Nemkülönben a templomi orgonakoncertek, a térzene, az anyaország határain belülről és kívülről érkező kórusok bemutatkozása, illetve a népzene és a világzene eminens (hangszer)szólistáinak és együtteseinek fellépései. Áthidalhatatlan technikai okokból eredően „kiesik“ viszont az 500 fős Fesztiválkórus szolgálata a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőin.

„Néhány hónappal az ötszázadik jubileumi év lezárása után változatlanul érdemes egyházunk megújításán fáradozni és a megújulás lendületét hirdetni, de csak Istenbe vetett hitünk erősödése által, lehetőleg úgy, hogy közben a Kárpát-medence magyar közössége is épüljön.”— vallja Böszörményi Gergely fesztiváligazgató, a rendezvénysorozat létrehívója és mozgatója.

A fesztivál kiemelt eseményei, illetve annak gazdag kísérőrendezvényei egyaránt a testvéregyházi összetartozást, a hitet és a baráti kapcsolatok kialakulását segítik elő. A fesztivál lapozható programfüzete az alábbi linken érhető el: http://www.rzf.reformatus.hu/musorfuzet

A rendezvény helyszíneiről — fényképes beszámolókkal — ezúttal is lapunk külmunkatársa, Martinek Imre jelentkezik. Tartsanak velünk!

A fényképmelléklet fotói a 2017. évi RZF idején készültek.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..