A következő napokban jelentős bejelentésekre számítok a Szerbiai Kőolajipari Vállalattal (NIS) kapcsolatban – nyilatkozta Aleksandar Vučić kedden. Szerbia államfője szerint nem kell majd január 15-éig várni a NIS ügyének rendezésével.
„Úgy gondolom, hogy a jövő héten, hétfőn vagy kedden fontos híreket kapunk. Remélem, hogy ezek jó hírek lesznek Szerbia polgárai számára” – hangsúlyozta Vučić, amikor újságírói kérdésekre válaszolt a Szerbia Palotában.
Az államfő elmondta azt is, hogy immár 68 napja egyetlen csepp kőolaj sem halad át a Janaf vezetéken, mivel Horvátország megszakította az olajszállítást, ennek ellenére Szerbiában eddig senki sem érzékelt semmiféle válságot.
„Büszke Szerbiára, mert megmutatta, hogyan kell viselkedni ilyen helyzetben” – fogalmazott Vučić. Hozzátette: az állam bebizonyította, hogy képes „tehermentesíteni a polgárokat”, és nem hárítja át a felelősséget másokra.
Forrás: Tanjug
Nyitókép: Aleksandar Vučić Facebook-oldala