
Aleksandar Vučić köztársasági elnök közölte, legkésőbb 2023. január 1-jéig nem kevesebb mint 18 százalékkal emelkedik a nyugdíj, továbbá bejelentette a minimálbér nagy arányú — 12, 13, talán 14 százalékos — emelését, valamint a közszférában is két számjegyű béremelést fognak eszközölni, illetve arra számít, hogy 2023 márciusában az átlagkereset akár 710 euró lesz.
Aleksandar Vučić szerint a jelentős nyugdíjemelés két részletben valósul meg, és — mint mondta — ez összesen nem lesz kevesebb 18 százaléknál.
Jelenleg a szerbiai GDP csaknem 9 százalékát teszi ki a nyugdíjakra fordított összeg, ezért most a legideálisabb a helyzet arra, hogy a nyugdíjak növekedjenek — magyarázta. Így, a szerb államfő szerint, az elmúlt évtizedek legnagyobb nyugdíjemelése várható az országban.
Fotó: Facebook/ Siniša Mali
Az első nyugdíjemelés talán már októberben, de inkább novemberben, decemberben valósul meg, a második részlet pedig a jövő év január 1-jén esedékes. Hangsúlyozta, nem egyszeri támogatásról, hanem nyugdíjemelésről beszél. Az emelést a Nemzetközi Valutaalap illetékeseinek is jóvá kell hagyniuk, akikkel csütörtökön kezdődnek meg a tárgyalások, de a pénzügyi forrás megvan.
A minimálbéreket is jelentősen növelik, mégpedig úgy, hogy az ne a munkáltatókat terhelje, ezért erre a célra az állam 300 millió eurót különít el, ezenkívül a közalkalmazottak bérét illetően is két számjegyű emelés várható. Vučić azonban hangsúlyozta, hogy ehhez az adó megfizettetésének továbbra is működnie kell.
A felsoroltak szerint 2023 márciusában várhatóan 710 euró felett lesz az átlagkereset Szerbiában anélkül, hogy az az államadósságot veszélyeztetné.
Forrás: Szerbiai RTV