
Nemrégiben Csókára látogatott Dobai János tartományi környezetvédelmi titkárhelyettes, akit a községházán Balázs Ferenc polgármester és munkatársai fogadtak. Az önkormányzat a környezetvédelmi titkárság pályázatán 480 000 dináros támogatást nyert, melyet a községi költségvetésből egymillió dinárral megtoldva 650 darab 120 literes szemeteskuka vásárlására fordít.
Ennek a környezetvédelmi szempontból is jelentős beruházásnak köszönhetően az év végéig Hódegyháza, Feketetó, Kanizsamonostor és Egyházaskér minden háztartásából az új kukák használatával szervezik meg a háztartási hulladék begyűjtését és elszállítását.
A csókai egészségház új, a szállításra váró betegek igényét kielégítő betegszállító mentőautóval gyarapodott. A korszerűen felszerelt járműnek köszönhetően a betegek nem sínylik meg a gyakran többórás utazást sem. Az autó kulcsait Balázs Ferenc polgármester adta át dr. Tóth Barna Elvirának, az egészségház igazgatónőjének. A 2,5 millió dinár értékű gépkocsit a csókai önkormányzat a községi költségvetésből az erre a célra korábban jóváhagyott eszközökből vásárolta meg. Csóka központjától a Tito marsall utca teljes hosszán 2693 méter vezetéket fektetnek le, és ezzel a településen befejeződik a vízvezeték-hálózat felújításának második szakasza. A munkálatok értéke 16 millió dinár, és a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság finanszírozza őket. A kivitelező a horgosi vízművek, illetve alvállalkozóként részt vesz a munkában a csókai kommunális közvállalat is, melynek dolgozói végzik a háztartások rákapcsolását az új fővezetékre. A fogyasztók díjmentesen kapnak új vízórát, valamint azokat a kapubejárókat is helyreállítják, amelyek előtt fel kellett szedni a betont.
Az önkormányzat a csókai vízvezeték-hálózat felújításának harmadik szakaszára 17 millió dinár értékű pályázatot adott át a Tartományi Mezőgazdasági Titkárságnak.
A Csóka községhez tartozó Tiszaszentmiklóson útfelújítási munkálatok kezdődtek. A településen négy utcában aszfaltoznak összesen két kilométer hosszúságban. A 17 millió dinár értékű beruházást teljes egészében a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság pénzeli. A csókai önkormányzat az idén Padén és Hódegyházán is tervez útfelújítást.
A felvételek Csóka község hivatalos honlapjáról származnak