A színház a békekötés után kezdett új életet: úttörő időszak volt, a támogatások akadozása, a bérek elmaradása nehezítette a munkát. A konszolidált korszak 1993-ban kezdődött, amikor a már említett, lerobbant moziépületet felújították, és a Than Long nevet 2001-ben kapta. A világjárvány megtépázta a társulatot, de mára ismét talpra állt. Számos művészét a Népművész és az Érdemes Művész kitüntetéssel jutalmazták. Híre hamar elterjedt a világban, számos országban léphetett fel, s a legrangosabb színházi fesztiválokra kapott meghívást. A színház megszolgálta a bizalmat, az év minden napján várja közönségét: naponta akár nyolc előadást is tart telt ház előtt. A nézők soraiban a turisták alkotják a derékhadat, de — ellentétben néhány itthoni, „magyarosch” előadással — magas színvonalú bemutatónak lehetnek részesei.

E színházi forma története a XI. századra nyúlik vissza. A paraszti világ élete a rizsföldekhez kötődött, de a munkák szünetében jutott idő az önfeledt szórakozásra is. Mint ahogyan Magyarországon a betlehemes játékok, a pünkösdölők a népi bölcsességet és a játékos kedvet tükrözték, úgy Vietnámban a rizsföldi komédiák az élet mindennapjain és az ünnepeken alapultak. A nézőtérrel szemben egy medence áll, mögötte paraván. E spanyolfal mögött játszik — derékig a vízben állva, gumioverallban — húsz művész, aki hosszú botokra szerelt bábokat mozgat. Némelyik figura mérete eléri az 1 métert, így mozgatásához négy ember szükséges. A színpad két oldalán foglalnak helyet a zenészek. Az előadásban megelevenednek a legendák, az örömnapok, a rizsszüret vége, a vallási ünnepek s a mindennapok szorgos munkája.

A históriák felidézésében szerepet kap a kard története (a Kard-tó mellett vagyunk), amikor a háborúban álló király a tó partján egy különleges kardra lel, mellyel térdre kényszeríti az ellent.

Megjelenik a sárkánymotívum, tanúi lehetünk a kis sárkány születésének. Kedves történet, amikor a kacsáit féltő paraszt a szárnyasokra leselkedő rókával vívja meg harcát. A halászatot ugyancsak hűen mutatják be a művészek.

Mint minden előadásban, itt is a finálé a leglátványosabb. Az egyszarvú, a tündérek tánca, a díszes hajók felvonulása, a regatta különösen emlékezetes marad.

Igazi színházi ünnepnek lehettem tanúja. A marionettek mozgatása különleges tudást és erőt igényelt, sokszor kapkodtam a fejemet a különleges megoldásokon. A közönség nagy ovációval fogadta a bemutatót. Kifelé jövet még megcsodáltuk a bábkiállítást, és megismerkedhettünk az emlékezetes estét adó művészek fotóival is.

A szerző felvételei