Csoportkép a Balaton partján

A tavaszi árvíz nagyon sok szegény embert nemcsak hogy még szegényebbé, hanem hontalanná is tett. A felnőttek, de a gyerekek is egyaránt el voltak keseredve, mert nem tudták, hogyan alakul tovább a sorsuk. Lesz-e olyan, aki melléjük áll, támogatja őket? Sajnos, országunkban sokan szorulnak segítségre, hiszen az elmúlt 15 esztendőt is csapásként könyveltük el. Csakhogy a természeti katasztrófa ezzel össze sem hasonlítható. Sokkal nagyobb összefogásra és erőre van szükség, hogy ezek az emberek ismét megfelelő körülmények között éljenek.
Mondhatjuk talán, hogy ezeket az idegfeszítő heteket mégis a legkisebbek szenvedték meg a leginkább. A nehéz időszak az ő, addig minden bizonnyal boldog gyermekkorukra is rányomta a bélyegét. A jóakaratú embereknek köszönhetően ebből a gondterhelt világból menekülhettek el egy hétre a Balatonhoz. A képeket lapozva mosolygós arcokat látok, igazi gyermekarcokat. Előjönnek az emlékek.
Tihany, a 950 éves bencés apátság igazi példát nyújt, hogy a pusztulásból hogyan lehet és kell újjáéledni. Az ódon falak számtalan csodát rejtenek. A lankás szőlődombok között élvezettel sétáltak az alföldi gyerekek. Keszthelyen szájtátva csodálták a Festetics-kastélyt, a gyönyörű festményeket, a gazdag könyvtárat, mintha egy másik világba csöppentek volna. A Babamúzeumban nem is kellettek szavak, a felragyogó tekintetek mindent elárultak. Szentendrén a hangulatos utcácskák, a muskátlis ablakok, a tarka bazár és az ortodox templom méltósága egy békebeli időszakot tárt a csoport elé. Balatonszemesről Zozó bohóc izgalmas trükkjei és a hancúrozó, visítozó gyerekek jutnak eszembe, akik boldogan hempergőznek az illatos, puha fűben. Budapesten a Parlament csodás épülete és a Szent korona. A decemberi csalódottság és méreg talán ott szállt el belőlem. Nem érdekelt senki véleménye sem, mert éreztem, hogy a szent ereklye az enyém is. Hiába zártak ki az örökségemből, a szerető atyai kéz mégis magához ölel. Megnyugodva távoztam. A Jégcirkuszban elállt a lélegzetünk is, a tágra nyílt szemek pedig rebbenés nélkül itták be a csodát. Ilyen is van? - kérdezték némán. Siófokon minden a gyermeknap jegyében történt. Volt hajókázás a Balatonon, úszkáló hattyúk, a szél viszont tiszta, csillogó, igazi víz illatát hozta felénk. Olyan messzire kerültek az otthon keserű emlékei. Vidáman fürödtek, pancsoltak a tóban, szállt a labda, cirógatott a napsugár. Esténként néztük a jóllakott, napbarnított, szuszogó kölyköket, majd éreztük a nyár simogatását és a balatoni éjszaka meleg ölelését.
Amikor az egy hét elteltével ismét hazaérkeztünk az autóbusszal Módosra, az ötven gyermek egyként mondta: Menjünk vissza!
Köszönjük a Baptista Szeretetszolgálatnak, hogy újra felébresztette ezekben a meggyötört lelkű gyermekekben a hitet, és visszavarázsolta a mosolyt az arcukra. Köszönjük Baricz Dezsőnek a szeretetét és a vidámságát, amely átragadt a kicsinyekre is, valamint Boldizsár Marika néninek és Béni bácsinak, akik befogadtak minket Siófokon a villájukba. Az Isten áldja meg őket!