home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Visszaszámlálás indul
Fehér Márta
2018.09.03.
LXXIII. évf. 35. szám
Visszaszámlálás indul

Még csak hetven-valahányat kell aludni, és jön a nagyobb nyugdíj! — Álom, álom… — A hallgatás nem megoldás. Védjétek meg a gyerekeket!  

Még csak hetven-valahányat kell aludni, és jön a nagyobb nyugdíj!

Lesz nyugdíjemelés — jelentette be újra a szerb államfő. Egy belgrádi gerontológiai klubba látogatott el Aleksandar Vučić, ott ismételte meg az ígéretet: hamarosan megszüntetik a nyugdíj ideiglenes csökkentéséről szóló törvényt, „legkésőbb egy-másfél hónap múlva”, és már az októberi juttatások nagyobbak lesznek, így november 10-én több pénz áll a házhoz. Példákat is mondott, íme: aki korábban 70 000 dinárt kapott, késő ősszel 78 000-et kap majd, 90 000 helyett 99 000 jár majd, 30 000 helyett pedig 34 000 vagy 35 000. A költségvetésben van elég pénz, így a büdzsét sem kell módosítani — tette hozzá. Ismét beszélt arról is, hogy fizetésemelés lesz a közszférában, mégpedig decembertől. S ezúttal sem mulasztotta el kiemelni a nyugdíjasok megértését. Úgy fogalmazott: a legidősebbeknek köszönhető, hogy már harmadik éve költségvetési többlettel büszkélkedhet az ország, a nyugdíjasok tisztában vannak azzal, hogy csak fájó intézkedésekkel lehetett eredményeket elérni, s viszonyulásukkal megnyitották Szerbia jövőjének kapuját. (Szerbiai RTV)

 

Álom, álom…

Megkezdődnek a minimálbér összegéről szóló tárgyalások, a szakszervezetek 36 000 dinárt kérnek. A munkáltatók, a népjóléti (szociális-gazdasági) tanács és a szakszervezetek képviselői ezúttal is egyeztetnek a jövő évi költségvetés elkészítése előtt. A Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetségének elnöke, Zoran Mihajlović fejtette ki, hogy álláspontjuk szerint a minimálbér nem lehet kevesebb, mint amennyibe egy háromtagú család számára a fogyasztói kosár kerül, ez pedig jelenleg 36 000 dinárt tesz ki. Arról is beszélt, hogy egy ilyen nagyarányú emelés talán nem tűnik reálisnak, ám hozzátette, véleménye szerint minden államnak szem előtt kellene tartania ezt az alapelvet, ha a polgárok életszínvonaláról van szó. Úgy vélekedett, hogy ha a partnerek nem fogadják el a javasolt összeget, a szakszervezetnek akkor sem kellene a fogyasztói kosár 80 százaléka alá engednie, ami 29 130 dináros minimálbért eredményezne. Hozzátette, az átlagbért is növelni kellene, a munkáltatók számára ez lenne a hasznos megoldás, hiszen ezáltal megtarthatnák a fiatal, képzett és alkalmas munkaerőt. Kiemelte, szerinte a munkaadók nem képesek megérteni, hogy kevés pénzért nem kapnak jó munkaerőt. Azt mondta, arra számít, hogy a kormány megérti és támogatja a szakszervezet érveit, jövőre pedig jelentősen növekedhet a minimálbér — a kormány ezt azzal ösztönözhetné, hogy megemeli a bérek adómentes részének összegét.

 

A hallgatás nem megoldás. Védjétek meg a gyerekeket!  

Síró gyerekeket ábrázoló plakátok, a címben olvasható feliratokkal (Ćutanje nije rešenje. Zaštitite decu!) — ilyen billboardokkal árasztja el az országot a Tijana Jurić Alapítvány. A szervezet megelégelte, hogy az állam tíz hónap után sem reagált arra a petícióra, amelyet 160 000 polgár támogatott aláírásával, és amelyben azt követelték, hogy Szerbiában tényleges életfogytiglanit kapjanak a gyermekgyilkosok. Az alapítvány új kampánya során húsz városban állítják ki az óriásplakátokat, amivel az ellen tiltakoznak, hogy az ország vezetői hosszú hónapok óta egyetlen lépést sem tettek a gyermekek megvédése érdekében. 160 000 aláírás nem elég? Hány gyerekéletet kell még feláldozni? (160.000 potpisa nije dovoljno? Koliko još dece treba da izgubimo?) — ezekkel a kemény kérdésekkel akarnak a politikusok lelkiismeretére hatni, nyilatkozta Igor Jurić, az alapítvány elnöke. A billboardokon kívül kisebb plakátokkal, videókkal, szórólapokkal is készülnek, valamint a hagyományos és a közösségi médiában is szerepelni fognak az elkövetkező egy hónapban. (Tijana.rs)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..