Visszalapozás

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Visszalapozás

,,nekem a jó régen is jó volt, ha jó volt miért mondjam utólag rossznak csapjak fel én is buzgó, megkésett panaszosnak?” Lapozgatom a tavalyi évben betelt jegyzetfüzeteimet. A sűrűn teleírt, gyűrött noteszokban olyan gondolatok, mondattöredékek után kutatok, amelyeket azzal a szándékkal vetett...

,,nekem a jó régen is jó volt,
ha jó volt
miért mondjam utólag rossznak
csapjak fel én is buzgó, megkésett panaszosnak?”
Lapozgatom a tavalyi évben betelt jegyzetfüzeteimet. A sűrűn teleírt, gyűrött noteszokban olyan gondolatok, mondattöredékek után kutatok, amelyeket azzal a szándékkal vetettem papírra, hogy egyszer még majd felhasználom őket. Úgy érzem, ennek most, január első napjaiban jött el az ideje. Az esztendő még annyira új, hogy meg sem szoktuk, fel sem fogtuk, továbbra is inkább a régiben élünk. Az előretekintés helyett egyelőre csak visszagondolunk, összegzünk. Kíváncsian nézünk az eljövendő elé, de az eszünkbe sem jut, hogy az alakításában mi is tevékenyen részt vehetnénk. Amin nem kell csodálkozni, hiszen annyira elszoktunk már a tervezéstől. Most én is sorra veszek egyet-kettőt a kihagyott, vagy inkább félretett feljegyzések közül. Annál inkább, mert a hiedelem szerint nem szabad semmilyen elvégzetlen munkát átvinni az óesztendőből az újba.
Egy irodalmi esten, amelynek a témája 1956 volt, a vendég felkérte a közönséget, szóljon hozzá az elhangzottakhoz. Ekkor fejtette ki valaki - a kilencvenes évek történéseire utalva -, hogy nálunk elmaradt a felelősségre vonás, a háborús bűnösök, a véres kezű gyilkosok továbbra is közöttünk járnak. Amiben, kis túlzással ugyan, de igaza van. Nekem viszont azok jutottak eszembe, akik közvetlenül nem vettek részt a hadműveletekben, de lojalitásukkal, szolgalelkűségükkel, hűségükkel az akkori rendszerhez, szintén felbecsülhetetlen károkat okoztak. Viselkedésükkel nemcsak a velük egyet nem értők, a főként fiatalok pályafutását akadályozták, törték félbe, hanem sokszor el is üldözték őket. Mert az embert lelkileg is meg lehet nyomorítani. És egyetlen hajuk szála sem görbült meg. Ma is ott vannak a régi munkahelyükön, sőt a kezdeti lapulás, meghúzódás után lassan-lassan visszatérnek a köztudatba. Miért is ne? Hiszen senki sem törődik velük. Senki sem tartja őket vétkesnek. Majdnem azt írtam, hogy akikre én gondolok, azok ugyanazt a nyelvet beszélik, mint mi, de ezt azért túlzásnak találom. Legalábbis görcsösen próbálkoznak. Akkor ülve maradtam és hallgattam, és most sem tudom, minek hoztam fel a témát ebben a kissé még ünnepi hangulatban, amikor mindenki izgalommal vár valami újat, jobbat, szebbet. És megpróbálja elfelejteni a régit, a rosszat. A múltat. Ami miatt ide jutottunk.
A másik megjegyzés, amelyre lapozgatás közben rábukkantam, Szegeden hangzott el, ahol a zentai háborúellenes tüntetés tizenötödik évfordulójára emlékeztünk. Elmondtam, a vajdasági magyar fiatalok többsége a civil szolgálatot választja, amit az egybegyűltek közül valaki igencsak helytelenített. Az egyik érve az volt, hogy nem tudják megvédeni az országot, a másik pedig, hogy nem tanulnak meg szerbül. Nem volt kedvem vitatkozni, inkább igyekeztem figyelmen kívül hagyni a felvetést. Mert melyik országról beszélünk? És miért kellene azt éppen a vajdasági magyar fiataloknak védeniük? És ki ellen? Arról nem is szólva, hogy egy rendes államban fel sem merülhet a háború gondolata. A hadsereg mint nyelviskola? Nem hiszem, hogy manapság már betöltené ezt a funkcióját. De nem is ez a feladata. Inkább azon kellene elgondolkozni, hogy a középiskolákból kikerülő generációk tizenkét év alatt sem sajátítják el a környezet nyelvét. Sőt, az idegen nyelveket sem. A megdöbbenésemre, hogy manapság ilyesmi még elhangozhat, most ki sem térek. Pedig bizonyára sokan vannak azok, akik így gondolkoznak. Akik a katonaságot rendkívül fontos intézménynek tartják. Pusztán csak azért, mert sörözgetés közben olyan kellemes felidézni a már százszor hallott bakatörténeteket. Egy olyan korszakból, ami már nincs. Szerencsére vagy sajnos? Kinek hogy. Ezt bizonyítja az a hír is, amely szerint ócskavasként elárverezik a Galebot, az egykori Jugoszlávia legismertebb hajóját, amelyen valamikor Tito elnök járta a világot. A vízi jármű a rijekai kikötőben rozsdásodik, mert az a görög üzletember, aki hat évvel ezelőtt megvásárolta, nem törődik vele, egyszerűen elfeledkezett róla. Nyilván megteheti. Ezen most nem elmélkedem hosszabban, mert még szeretném megköszönni Koncz Zsuzsának, hogy koncertjén felhívta a figyelmemet Kányádi Sándor Nekem az ég című versére.
,,Nekem a rossz régen is rossz volt,
s mert rossz volt
hát kiköptem unom a kókadt
a most merész, a hőssé horgadt szókimondókat.”
Címkék: Visszalapozás
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Visszalapozás
Körkép
  • DUDÁS Károly
  • 2007.01.03.
  • LXII. évfolyam 1. szám
Facebook

Támogatóink