home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Virtuális nagydöntővel ért véget a Határtalanul vetélkedősorozat
(Tha)
2021.07.01.
LXXVI. évf. 26. szám
Virtuális nagydöntővel ért véget a Határtalanul vetélkedősorozat

Virtuális gálával zárul a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság Határtalanul 2020/21 középiskolai vetélkedősorozata, amelyen összesen több mint 112 ezer külhoni és anyaországi diák vett részt. A döntőbe 22 osztály jutott be a Kárpát-medence iskoláiból, 11-11 a határon túlról és Magyarországról – közöttük Vajdaságból a szabadkai Egészségügyi Középiskola 1.02 csapata és a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium 2KB csapata is.

A nemzetpolitikai államtitkárság által szeptemberben indított online középiskolai vetélkedősorozatban a résztvevők történelmi, irodalmi, földrajzi és néprajzi feladatokban tették próbára tudásukat, amelynek az volt a célja, hogy közelebbről megismerjék a Kárpát-medence magyarlakta területeit, azok hagyományait és kultúráját.

Az MTI-nek Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára óriási nemzetpolitikai eredménynek nevezte, hogy a vetélkedősorozat révén a Kárpát-medencei fiatalok a koronavírus-járvány idején is együtt lehettek virtuálisan. A rengeteg résztvevő igazolja, hogy az új generációban is van igény a Kárpát-medencei magyar kultúra, történelem és néprajz megismerésére, a hagyományok továbbörökítésére. 2021-ben, a nemzeti újrakezdés évében a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának kiemelt célja, hogy „még többet foglalkozzon a gyermekekkel és a fiatalokkal, aminek a Határtalanul program és az annak keretében megvalósuló középiskolai vetélkedő kiváló eszköze.

A nagydöntőbe jutott osztályok három fordulóban mérték össze tudásukat, és a zsűri elbírálta a korábban beküldött filmjeiket is.

Az első helyet a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium osztálya szerezte meg, második lett a kárpátaljai Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium csapata, a harmadik helyen a felvidéki Galántai Kodály Zoltán Gimnázium osztálya végzett, a budapesti Eötvös József Gimnázium 9b osztálya a negyedik helyre került.

A legjobb osztály egymillió forint pénzjutalmat kap, a dobogósok 300-300 ezer forintot, de a fődíjon kívül is több mint ezer díjat és ajándékot oszt ki a nemzetpolitikai államtitkárság a legügyesebb versenyzők között és a felkészítő tanárokat is díjazzák. Emellett az első tíz csapat részt vehet a Honfoglaló táborban augusztusban.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..