És örvendő szívvel kiáltozának:
Hozsánna, hozsánna Dávid fiának!
Áldott az, ki az Úr szent nevében jön!
Áldják Őt a hívek most és örökkön.
A virágvasárnapi szentmise az óbecsei belvárosi, immár 193 éves Nagyboldogasszony-templomban barkaszenteléssel kezdődött, majd a ministránsok ft. Fuderer László atyával és a hívek kíséretében bevonultak a templomba.
A húsvét előtti nagyböjti időszakban elcsendesedve fedezzük fel Krisztus szenvedésének értelmét. A szenvedésre gondolunk, a kereszt vállalására, Isten ajándékaira és próbatételére. Imáinkban az Atyától irgalmat, szeretetet, megbocsátást kérünk. Hálát adunk a megannyi jóért, mely kísérte, kíséri életünket. Új erővel ébred bennünk a rohanó világban néha elcsendesedni kényszerülő hit. Most Isten keresztje mellé tehetjük a sajátunkat, hiszen a hit útján kereszt nélkül senki sem jut előbbre.
Húsvét táján, és annak misztériumát megélve, könnyebben mondjuk ki a nagyon komolyan gondolt szavakat: legyen meg a Te akaratod! Valami átrendeződik belső énünkben, ráeszmélünk, hogy közös nyelvünk és hitünk nemcsak összeköt és erőssé tesz, hanem kötelez is.
Húsvét szent ünnepére készülve, a saját szenvedésünk okát és célját keresve, felmerül a kérdés: miért kellett Isten Fiának szenvedése és halála révén megtörténnie a megváltásnak? A válasz nem könnyű. Vagy többféleképp is megadható, ahogyan a kérdés is alakítható, különböző módokon értelmezhető. A szenvedés miértjének megértéséhez nem a saját bajunkból kell kiindulnunk, hanem Krisztus szenvedéséből. Talán ez a helyes válasz.
Fényképezte: Szilágyi Edit
