Vinilpadló — hogyan működik, miként alkalmazhatjuk?
Gyulai Özvegy Andrea lakberendező
2021.09.08.
LXXVI. évf. 35. szám
Vinilpadló — hogyan működik, miként alkalmazhatjuk?

Az utóbbi időben nagyon gyakran találkozunk a környezetünkben olyan melegburkolattal, amelyről első látásra azt gondolnánk, hogy kerámia- vagy kőburkolat, esetleg parketta. Az új vinil burkolóanyaggal szinte mindent lehet utánozni, és nagyon hasonló benyomást kelthetünk vele, mint az igazi burkolókkal.

A minták sokrétűsége nagyon jellemző a dizájn-vinilburkolatokra, ezenkívül pedig a szállíthatóságuk és a feldolgozásuk is egyszerű.

Ezek a dizájn-PVC-, illetve -vinilburkolatok rendkívül kopás- és dörzsállóak, s a melegburkolatok szinte minden tulajdonságát megtalálhatjuk ebben az anyagban. Nem kopik, hiszen puha a felülete, és az ízületeket sem terheli. Ha a használat során mégis történik valamilyen sérülés, akkor azt az elemet egyszerűen és egyesével ki tudjuk cserélni.

A vinilburkolatot nem a hagyományos, már ismert módon tudjuk lerakni, hanem kidolgoztak egy megfelelő, különleges ragasztót, mely alkalmas erre a célra. A tapadás, a hőmérséklet-ingadozás és a méretstabilitás miatt sem lehet a hagyományos ragasztóval rögzíteni. Nagy előnye, hogy fektetés után azonnal járhatóvá válik, tehát azonnal birtokba vehetjük az általa burkolt helyiségünket. Vásárolhatunk öntapadós változatot is — ebben az esetben a lapokon tapadófelület van.

A dizájn-vinilburkolatokat a diszperziós ragasztókkal teljes felületen tudjuk ragasztani. Ebben az esetben ügyelnünk kell a szakszerű kivitelezésre, ezáltal elkerülhetjük a hőmérséklet-ingadozás által eredményezett alakváltozásokat, mélyedések képződését.

Mindenképp figyelnünk kell a diszperziós ragasztók felhasználása közben, hogy ne legyen felpördülés sem az éleknél, sem a sarkoknál. Arra is vigyázzunk, hogy a diszperziós ragasztót a teljes felületen alkalmazzuk. A munkához szükséges fogazott kenőlapot időnként ki kell cserélni. Ügyeljünk a ragasztó fektetési, szellőztetési idejére, valamint arra is, hogy a ragasztót a szélek mentén is azonos fedéssel hordjuk fel.

A dizájn-vinilburkolatok lerakásához mindenképp nedveságyas ragasztót használjunk. Mindezt az alapfelületre kell felkenni, és a burkolatot még a nedves ragasztóágyba fektessük be. A burkolat lehelyezése előtt használjunk aljzatkiegyenlítőt, hogy sima és szívóképes legyen a felületünk. Az aljzatkiegyenlítő legyen poralakú, cement- és műgyanta diszperzió tartalmú, szálerősített, zsugorodáskompenzált, hidraulikus kötésű és önterülő. A nedveságyas ragasztók előnye egyébként, hogy a burkolatok hátoldalát egyenletesen lehet velük benedvesíteni.

Akármelyik változatra esik is a választásunk otthonunk felújításakor, akár a teljes padlófelületet is burkolhatjuk vele, mindehhez pedig dilatációs hézagokat sem kell hagynunk.

 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Otthonosan rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..