home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Világzene a szobámban
Szerda Zsófi
2020.11.29.
LXXV. évf. 47. szám
Világzene a szobámban

WOMEX. A népzenei és a világzenei terület első számú, reprezentatív nemzetközi eseménye. Expó, tehát vásár, de emellett fesztivál, konferencia és zenei dokumentumfilmek fesztiválja is, mely egy díjátadóval zárul. Az idén először végre én is részt vettem a WOMEX, azaz a World Music Expo programjain. Természetesen ez is az online térbe került át, így a meleg kályha mellől utaztam be a világot, Afrikától kezdve Finnországon át egészen Dél-Amerikáig. S ebben sokat segített a zene. De egy pici hiányérzetem mégis volt. Az élő zene hiányzott.

A WOMEX egy tökéletes platform, hogy a zeneiparban mozgó szakemberek és művészek találkozhassanak, eszmét és elérhetőséget cseréljenek, tanuljanak, ismerkedjenek, barátkozzanak egymással. Itt minden a zenéről szól. Az első WOMEX-et Berlinben tartották meg 1994-ben, s azóta már több nagyváros adott otthont a rendezvénynek, például Brüsszel, Marseille, Stockholm, Koppenhága, Rotterdam, Sevilla, Thessaloniki, Cardiff, Essen és Newcastle. Budapest az idén második alkalommal volt fő szervező.


Fotók: Jacob Crawfurd

Amikor végigpörgettem a fesztivál programját, leesett az állam, s azon kezdtem el gondolkodni, hogy ha minden programot végig szeretnék nézni, akkor rengeteg kávét kell innom éjszaka alvás helyett. Aztán az ember gyorsan rájön, hogy képtelenség minden beszélgetést, konferenciát végighallgatni, minden koncerten „ott lenni”, minden dokumentumfilmet végignézni. Ez utóbbit bánom a legjobban, hiszen az idén is nagyon jó volt a válogatás. A zenei showcase-programot azonban végigkövettem, és most ajánlok is olvasóink figyelmébe hármat, igazi csemegéket a világzene asztaláról.

Marja Mortensson énekesnő az első, aki zászlórúdjára a dél-számi nyelv és a joika (egy különleges éneklési stílus) életben tartását tűzte. Az említett nyelvet kevesebb mint 500-an beszélik ma a világon. Marja hangjából az északi szél érintése pirosítja arcunkat. A második a sorban a Yorkston/Thorne/Khan trió. Világok együtt rezdülése. Tagjai James Yorkston énekes, dalszerző, gitáros, nyckelharpaművész, a skót népi színtér vezető alakja; Jon Thorne nagybőgős, aki zenélt a Trilok Gurtu, valamint a Lamb együttesben; és Suhail Yusuf Khan, a többszörösen díjazott, hetedik generációs sarangijátékos, illetve klasszikus/szúfi énekes Újdelhiből. Három barát, aki improvizációk és hagyományok által érkezik meg a mába az Egyesült Királyságból, Írországból és Indiából. S a listavezető Love and Revenge. A libanoni hiphop úttörőjének, Rayess Beknek s a képzőművész-fotós Randa Mirzának (La Mirza) a közös projektuma. Céljuk a régi, arab, népszerű dalok és filmek újraélesztése, új köntösben, modern hangzással és vizuális esztétikával. Az arab zene és film nem igazán jut el hozzánk, így egészen beszippantja az embert ez a különös fúzió. S vizualitásban még szellemesek is. Hát talán ez nekem a mai top 3-am. Holnap lehet, már másokat választanék. 


King Ayisoba — WOMEX, 2017

A WOMEX-en, mint minden vásáron, található „áru” és „vásárló”. Esetünkben világzenei program, zenekarok és előadók, valamint zenei producerek, fesztiválszervezők, menedzserek, akik minőségi, különleges, fület bizsergető zenei produkciókra vadásznak. Jómagam, mint potenciális vásárló, alig győztem jegyzetelni, hiszen valóban több exkluzív és ritkán hallott koncertet követtem végig. Voltak, akiket szinte már láttam a Malomfesztivál színpadán, s olyanok is, akiket az Etnofest teraszára képzeltem, megint másokat a kishegyesi löszfal tövébe.  

A WOMEX-életműdíjat az idén Lakatos Mónika kapta meg.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..