Szeptember 14-én Ifjúsági búcsú volt Doroszlón, a Szűz Mária Egyházmegyei Kegyhelyen. A Világosságod küldd el! jelmondattal szervezett találkozón Vajdaság területéről mintegy 5OO fiatal volt jelen. A délután egy órakor kezdődő rendezvény egyféle tanévkezdő találkozó is volt, melynek keretében a fiat...
Szeptember 14-én Ifjúsági búcsú volt Doroszlón, a Szűz Mária Egyházmegyei Kegyhelyen. A Világosságod küldd el! jelmondattal szervezett találkozón Vajdaság területéről mintegy 5OO fiatal volt jelen. A délután egy órakor kezdődő rendezvény egyféle tanévkezdő találkozó is volt, melynek keretében a fiatalok - az ismerkedés után - a liturgikus programokon kívül különféle játékokban vehettek részt. Este hat órakor kezdődött az ünnepi szentmise, melyet számos paptársa közreműködésével a kegyhely őre, ft. Verebélyi Árpád mutatott be. A miséző atya köszöntőbeszédében arra kérte a Jóistent: adjon erőt és kitartást a tanuláshoz, valamint jó tanárokat, akik segítenek a szellemi és a lelki növekedésben. Egyebek között annak az óhajának is hangot adott, hogy a Mária iránti szeretettel, az Igen Asszonyával ez a találkozás közelebb vigyen bennünket egymáshoz, s a Mindenható Istenhez. A szentmise előtt ft. Utcai Róbert csantavéri plébános köszöntötte a fiatalokat és a többi zarándokot, a kegyhely őrét, ft. Verebélyi Árpád atyát, a találkozó társszervezőjét, ft. Serfőző Levente plébánost, aki a szentmisén mondott prédikációban a Szentírás, vagyis a Biblia üzenetére hívta fel a fiatalok figyelmét. Mint hangoztatta: az Isten az embert boldogságra teremtette, mely boldogságot nem a földhözragadtságban, hanem az Istennel való közösségben találja meg. Hogy ismerjék az Istent, ismerhessék a Jóistent, teljes mértékben ismerni kell a Szentírást. A Bibliából nyert válasz jó útra vezeti az embert, s biztos célba érést eredményez. Az ünnepi szentmise áhítatához hozzájárult a kúlai Kis Cecilia kórus, valamint a szabadkai Ébredés elnevezésű egyházi zenekar is, melyeket ft. Utcai Róbert atya külön köszöntött. A rendezvény egyik szép színfoltja az volt, amikor a fémkarika bilincsétől megszabadított több száz fehér és sárga (a Vatikán zászlóját szimbolizáló) léggömböt a magasba engedték - a bűntől (a fémkarikától mint tehertől) való szabadulás jelképeként.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..
A sütik kis méretű szöveges fájlok, amiket a weboldalak arra használnak, hogy javítsák a böngészési élményét. Az érvényes jogszabályok alapján tárolhatunk olyan sütiket a böngészéshez használt eszközén, amik létfontosságúak a weboldal működéséhez. Bármilyen más típusú sütihez az Ön beleegyezésére van szükség. Az oldal használatáról gyűjtött adatokat megosztjuk a közösségi média, marketing és elemző partnereinkkel, akik lehet, hogy ezt kombinálni fogják más adatokkal amiket Ön megadott nekik, vagy ők gyűjtöttek Önről azáltal, hogy a szolgáltatásaikat használta. Ez az oldal különböző típusú sütiket használ. Néhány sütit olyan külső szolgáltatások használnak, amelyek megjelennek az oldalon. Beleegyezése a következő tartománynevekre vonatkozik hetnap.rs
A létfontosságú sütik elengedgetetlenek a weboldal működéséhez. Olyan alapvető funkciókat biztosítanak, mint például a bejelentkezés, vagy kosárba rakás webáruházak esetében. A weboldal nem működne megfelelően ezen sütik hiányában.
A beállítás sütik lehetővé teszik, hogy a weboldal megjegyezze, hogy például milyen nyelven böngészi az oldalt, vagy hogy melyik régióból nézi azt.
A statisztikai sütik névtelen adatgyűjtéssel teszik lehetővé a weboldal tulajdonosai számára, hogy elemezni tudják a weboldal használatát.
A marketing sütik célja, hogy a felhasználókat több weboldalon keresztül kövessék. Ennek az a célja, hogy olyan reklámokat tudjunk megjeleníteni felhasználóinknak, amelyek relevánsak és érdeklik őket, és ezáltal értékesebbek a kiadóknak és külső reklám szolgáltatóknak.
het_nap_online_session
XSRF-TOKEN
A süti nyilatkozatunk utolsó frissítésének ideje: 2020.09.04.