Vigyázz a környezetedre, vagyis magadra!

Vigyázz a környezetedre, vagyis magadra!

Sokan lélegeztünk fel, amikor fizetőssé tették az üzletekben a nejlonzacskókat, elindulva ezzel a környezetvédelem rögös útján. Szerencsére egyre népesebb azoknak a tábora, akik tesznek valamit a mesterséges dolgok megszüntetéséért és a természet megőrzéséért.

Amennyi hátránya, annyi előnye is van a Facebook közösségi oldalnak, ahol nemrég létrejött a Hulladék nélkül, Vajdaságban csoport, mely immár több mint 700 tagot számlál. Az akció kezdeményezője a zentai Mészáros K. Ágnes, aki égetően fontosnak tartja, hogy a közösség összefogjon, és változtasson a rossz szokásokon.

— A csoport célja elsősorban a tájékoztatás és a tapasztalatcsere. Rengetegen vívódunk nap mint nap a bevásárlásnál, ha zacskó és felesleges hulladék nélkül szeretnénk hazamenni. Ez arra is igaz, ha a szokásainkat, háztartásunkat szeretnénk megváltoztatni. A tisztítószerektől kezdve az alap-tisztálkodószerekig mindenre vannak már jól bevált, alternatív módszerek. Ezeknek a kutatásával és kipróbálásával foglalkozunk legfőképpen, és egymás tapasztalatai által, illetve saját elhatározásaink és álmaink mentén igyekszünk változtatni. Mindenki a saját igényeihez szabottan dönti el, hogy mit enged be a háztartásába, és mit nem, mindig hangsúlyozom, hogy magunkhoz képest kell fejlődnünk, nem másokhoz mérten.

A csoportban főleg fiatalok aktívkodnak, ötletelnek, cserélnek tapasztalatot, és gondolkodnak közösen a lehetőségeken: hova öntsük az elhasznált olajat, mihez kezdjünk az ételmaradékkal, hol tudunk bambusz fogkefét vásárolni, mit használjunk a mosogatószivacs, a tisztasági betét vagy a szappantartó flakonok helyett. Több embernek meglepően jó tapasztalatai vannak a mosható pelenkákkal, az utántölthető üvegű, természetes fogselymekkel, de már az is elégedettséggel töltött el, hogy egyes üzletekben és a piacokon a saját dobozunkba teszik a megvásárolt élelmet.

A szintén zentai Horváth Krisztina is keresi a lehetőségeket annak érdekében, hogy megóvja a környezetet a szennyezéstől:

— Azért tartom fontosnak a csoportot, mert a hasonló gondolkodású emberek egymásra találhatnak, és ötleteket adhatnak egymásnak. Az alapdolgok mellett — mint például a bevásárlószatyor használata, a műanyag csomagolások kerülése, a zöldségek otthon való termesztése, a komposztálás stb. —, amennyire csak lehet, természetes anyagokból ökoszalmaházat építünk a férjemmel. Az angol WC helyett alomszéket alakítottunk ki, a kisbabámra pedig mosható pelenkát adok.

Van, aki kihasználja a kézügyességét, és saját maga készíti el a használati tárgyait. Így cselekszik Kovács B. Réka is, aki úgy véli, itt az ideje a változtatásnak:

— Egyre többen törekszenek a környezettudatosságra, de a térségünkben ez az egyetlen magyar nyelvű közösség ebben a témában. Szuper, hogy tapasztalatot cserélhetünk, fortélyokat oszthatunk meg, informálódhatunk a lokális törekvésekről mind a hulladékmentességet, mind a környezetvédelmet illetően. Igazán hiánypótló ez a csoport. Nagyszerű kezdet lehet ezen az úton az, ha a boltban nem kérünk zacskót. Nem kell egészen a tengeri teknősökig menni, ha a nejlonzacskó közvetlen negatív hatásaira vagyunk kíváncsiak. Én a kishomoki szeméttelepen is láttam már gólya nyakára gabalyodott nejlont. Mielőtt boltba indulok, megfogom a vászonzsákom, és leírom, mi az, amire szükségünk van, így nem vásárolok feleslegesen. A helyi termelőket részesítem előnyben. Nemcsak arra kell gondolnunk, mi lesz a szemét sorsa, ha kikerül a háztartásunkból, de arra is, hogyan jutott el hozzánk, mennyit utazott azért, hogy a polcokra, majd a kezünkbe kerüljön. Törekszem rá, hogy mindent minél tovább használjak, illetve hogy az eldobható eszközöket teljesen nélkülözzem. Szinte mindenre van többször használatos, környezetbarát alternatíva. Zacskó helyett vászonszatyor vagy kosár, palackozott víz helyett kulacs itthoni csapvízzel, műanyag szívószál helyett fa, fém vagy üveg, tampon és betét helyett intimkehely, illetve mosható betét, papír zsebkendő helyett vászonból készült stb. Holnaputánig tudnám sorolni, de a lényeg, hogy merjünk nyitottak lenni a változásra, az újdonságok kipróbálására. Számomra a legnagyobb jelentőséggel bíró lépés az volt, amikor elkezdtem elhagyni a kemikáliákat. Házi mosógéllel és -szódával mosok, ecetes-illóolajos öblítéssel. Kézművessampont, -szappant használok. Magam keverem ki a hidratáló krémeket, illetve az ablakmosót is. Nagyszerű érzés, hogy a két kezemmel alkottam, és nemcsak magunknak, de a környezetnek is jót teszek vele.

A tudatos életmódra való átállás nem egyik napról a másikra megy végbe, hiszen ebben is, mint sok minden másban, a fokozatosság lehet nagy segítségünkre. Mészáros K. Ágnes szerint minden apró lépés nagyon fontos:

— A legtöbb embernél az első nagy felismerés a zacskó. Ennek teljes elhagyása az alaplépés szerintem. Ezzel találkozik mindenki a legtöbbször, és talán ez az egyik legfeleslegesebb dolog az életünkben. Rászoktunk, hogy mindent zacskókban viszünk haza, de arra nem gondolunk, hogy ezek utána az óceánokban, folyókban végzik. A műanyagszennyezés napjaink legégetőbb gondja, mely ellen határozottan fel kell lépni. Az újrahasznosítást felejtsük el, mivel a műanyag újrahasznosítása korlátozott, maximum háromszor végezhető el, utána a természetbe kerül így is, úgy is. A műanyag elhagyása, elkerülése tehát a tökéletes lépés. A háztartásunk 90%-a valamilyen módon köthető a műanyaghoz. Cseréljük le a folyékony szappant hagyományosra, rengeteg kemény szappan közül választhatunk, így garantálom, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbbet. Ugyanez alkalmazható a tusfürdő esetében is, remek kézművesszappanok vannak bármilyen bőrtípusra, melyek ráadásul egészségesebbek és környezetkímélőbbek is. Nálunk ez abszolút függőséget okozott, nem tudnánk már visszatérni a tusfürdőkre. A műanyag fogkeféket a bambuszból készültek váltják, melyeknek a nyele fából van. A bambusz a leggyorsabban fejlődő növény a világon, tehát az abból gyártott dolgok mindig jó választásnak bizonyulnak! A tisztítószereinket is érdemes szelektálni, a legtöbbjük ugyanis méreg. A citromsav, az ecet és a szódabikarbóna hármasa bármilyen szennyeződéssel meg tud birkózni, a mosóport a háziszappanból főzött mosógél váltja. Az egyszer használatos konyhai kiegészítőket is egyszerűen le lehet cserélni, a papírtörlőt például konyharuhára, a frissen tartó fóliát pedig méhviaszos kendőre. Zacskók helyett dobozokba érdemes csomagolni, a műanyag szívószál alternatívája az alumínium szívószál, mely végtelenszer használható, papírszalvéta helyett textilből készült, a mosogatószivacs legjobb alternatívája a luffatök, és takarításnál érdemes szivacs helyett kefére váltani, mert így még gumikesztyűre sincs szükségünk. Ha vásárolni indulunk, már otthon kezdjünk el felkészülni rá, írjunk listát, és ha kimérős dolgokat veszünk, vagy akár húst, vigyük otthonról a saját tárolóinkat, azokba kérjük az árut, és szatyrokkal, táskákkal is szerelkezzünk fel. A piacokon és a boltokban is egyre nyitottabbak az ilyen típusú vásárlásra, ne szégyelljük a saját tárolónkba méretni az árut. A hulladékcsökkentett életmód lényege tehát, hogy megvizsgáljuk a szokásainkat, és megpróbálunk rajtuk változtatni. Mindenkinek garantálom, hogy egy élhetőbb, tisztább, otthonosabb, rendezettebb háztartás az eredménye annak, ha elkezd egy kicsit foglalkozni ezekkel az apróságnak tűnő dolgokkal, és nem hagyja magát sodródni a fogyasztói társadalom elvárásaival. A hulladékmentes élet ugyanis belső megtisztulással és nyugalommal is jár.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Vigyázz a környezetedre, vagyis magadra!
Riport
Vigyázz a környezetedre, vagyis magadra!
Riport
Facebook

Támogatóink